szerda, április 29, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megdöbbentő: Embert, építőanyagot, de még szerszámot is külföldről hoznak a nagy beruházások

Hiába jönnek ide hatalmas beruházások, a magyar építőipar kiszorulni látszik ezekből – írtuk nemrégiben iparági szakemberek beszámolói alapján. A tapasztalat az, hogy a török, koreai és kínai befektetők fővállalkozót, alvállalkozókat, munkaerőt, sőt alapanyagot is hoznak magukkal országukból – írta meg a 24.hu

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Vasas Szakszervezet alelnöke szerint például van olyan cég, ahol napokig állt a munka amiatt, mert elfogyott a Kínából hozott flexkorong, azt pedig nem engedték, hogy Magyarországon szerezzék be az eszközt. Ellenőrzések lényegében nincsenek, állítólag volt olyan építkezés, ahol a munkavédelmiseknek azt mondták, „majd akkor jöhetnek be az építkezés területére, ha személyesen Szijjártó Pétertől hoznak erre engedélyt”.

Azt látjuk, hogy a jellemzően ázsiai nagyberuházásokon valóban vannak olyan anyaországbeli munkavállalók, akik

nem az ismert és legálisnak tekintett munkavállalási formákban, engedéllyel kerültek be az országba

– mondta megkeresésünkre a Vasas Szakszervezeti Szövetség (Vasas) alelnöke, László Zoltán. Hozzátette, amikor elmennek egy építkezésre, és annak végében egy hatalmas, elkerített, őrzött konténervárost látnak, sajátos öltözetű emberekkel, akkor szerinte jó eséllyel nem legálisan behozott dolgozókról lehet szó. Két esetben megpróbált a helyi munkaügyi hatóságnál utánajárni, mit lehet tudni a konténerváros dolgozóiról, de nem tudtak neki semmit mondani.

Az a gyanújuk, hogy általános gyakorlat ez. És bár konkrétumot nem tud a szakszervezet ezekről a külföldi munkásokról, mert nincs kapcsolatuk velük, a vezetőket pedig hiába kérdezik, nem beszélnek róluk, László Zoltán abban biztos, hogy nincs rendben a foglalkoztatásuk, az nem törvényes.

Kínából hozzák a flexkorongot is

De miért éri meg például a kínai beruházáshoz Kínából hozni a munkásokat? Talán olcsóbbak, hatékonyabbak? Vagy mert esetleg hosszabb munkaidőben (más forrásból heti 6,5 napos, napi 12 órás munkavégzésekről is hallottunk) állnak rendelkezésre? László Zoltán szerint lehet, hogy alkalmanként olcsóbb a külföldi munkaerő, vagy hosszabb a rendelkezésre állás, de máskor meg pont fordítva van. Hogy mi lehet a valós ok, azt nem tudja.

A távol-keleti cégeknél azt látják még a Vasasnál, hogy minden felhasznált anyagot az anyaországból (például Kínából) hozatnak.

Olyannyira, hogy van olyan cég, ahol napokig állt a munka amiatt, mert elfogyott a kintről hozott flexkorong. Azt pedig nem engedték, hogy Magyarországon szerezzék be – meg kellett várni, amíg a beszerzésük behozatta Kínából. Inkább fizették a 80 dolgozónak három napra az állásidőt, annyira fontosnak tartják, hogy csak és kizárólag az anyaországból érkező eszközt használjanak. Akkor is, ha a felhasznált anyagok, eszközök amúgy csekély értékűek. Nem baj az sem, hogy így nem hatékony a munka, vagy drágul. Mert szerinte ez az eljárás semmiképpen sem olcsóbb, vagy hatékonyabb, mintha itt szerezték volna be, ami kell, és ment volna tovább a munka leállás nélkül. És nem baj az sem, ha a dolgozók munkarendjét, a magánélet-munka egyensúlyát (nyilván túlórával kellett bepótolni a leállást) megbolygatják.

A Vasas egyébként rákérdezett, miért van szükség arra, hogy mindent külföldről hozzanak be – azt a választ kapták, hogy ez a szabály náluk, és nem szeghetik meg. László Zoltán véleménye szerint az lehet az egész mögött, hogy haza kell küldeniük a pénzt, minden eszközzel, minden lehetséges formában.

Így lehet legális

Legálisan a vállalaton belüli áthelyezési célú tartózkodási engedéllyel lehet megoldani, hogy egy vállalatcsoporton belül átmozgassák a munkavállalókat egyik országból a másikba, meghatározott időre és tartózkodási / foglalkoztatási feltételek mentén – írta egy, az ázsiaiak munkavállalásában jártas szakértő forrásunk. A foglalkoztatási forma szerepel a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztatójában is.

Ilyenkor a harmadik országbeli (például kínai, koreai, török) állampolgár munkaszerződésben áll a harmadik országban lévő vállalattal, a fizetését is a külföldi cégtől kapja meg. A gyakorlat számos vállalatcsoportnál előfordul – külföldi (akár harmadik országbeli) mérnököket, menedzsereket, vezetőket, szakembereket küldenek Európába, hogy ott dolgozzanak. A vállalat ezért cserébe állja az étkezést, szállást, esetleg magasabb bérrel honorálja a dolgozó külföldi munkáját, egyéb juttatásokat ad. Ami fontos, hogy vállalaton belüli áthelyezéssel csak szakképzett, vagy felsőfokú végzettségű dolgozók jöhetnek Magyarországra, olyan munkakörbe, amilyen a végzettségük. Szakértők szerint az, hogy ők Magyarországon munkajogi értelemben ne léteznének, enyhe túlzás, ugyanis tartózkodásuknak igenis komoly jogalapja van.

Az áthelyezéses foglalkoztatás alanyaira nem vonatkozik a Munka Törvénykönyve és nem adóznak, nem fizetnek járulékot Magyarországon.

(24 nyomán Szent Korona Rádió)

Egymilliárd euró hitelt vettünk fel Kínától

Legfrissebb

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Kereszténygyűlölő, buzeráns, rabbi és más vadliberálisok körében ünnepelte a Tisza-kétharmadot Erdő Péter szóvivője

Az LMBTQP-lobbista expap Hodász András, a kereszténygyűlölő publicista Tóta...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Kategóriák

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a “kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt “karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan "lejárató"...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55