Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Nem meglepő: Magyar Péter Kanalast támogatja az USA elnöki székében

Magyar Péter sokadik egy órás interjúját adta a Telexnek, sok állítás megfogalmazódott, sok kérdésre nem válaszolt, ezeket szükségtelen újra összegezni, hiszen kevés új információval gazdagodtunk, ám azért mégis volt egy gondolat, amit érdemes rögzíteni. A Magyar Jelen gondolatai.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A napokban jelent meg portálunkon egy írás Nyolc ok, hogy Magyar Péter globalista címmel. Tulajdonképpen ezen a nyomvonalon haladhatunk tovább.

BLM-es térdepelgetés

Azt mondta ugyanis, hogy bár meg kell várni, hogy Michelle Obama beszáll-e a versenybe, de jobb lenne,

ha Trump helyett Kamala Harris lenne az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke. Ugyanis szerint “barátibb és NATO-orientáltabb lenne” Európa szempontjából.

Sokszor mondták már, s ez igaz is, ha Európának ilyen barátai vannak, mint az USA, akkor ellenségekre már igazán nincs szükség. Tehát ha maradna a jelenlegi demokrata irányvonal, akkor vélhetően tovább folytatódna Ukrajna támogatása,

elhúzódna a háború, s még erőteljesebben megroppanna az európai gazdaság, még rosszabb helyzetbe kerülnének az európai emberek.

Ez volna Magyar Péter szerint tehát “Európa számára kedvező”. De nem is csodálkozhatunk, hiszen az Ursula von der Leyen és Manfred Weber nevével fémjelzett globalista “néppárti” frakcióba ült be.

Kanalas az LMBTQP-lobbi szolgálatában

Donald Trump politikája természetesen a mi szempontunkból nézve messze nem tökéletes, s ez nem valamiféle udvarias frázis, amit kényszerből el kell mondanunk, a leghatározottabban nem tudunk egyetérteni például az Izrael-párti cionista politikájával. De ha Európa szempontjából nézzük, kétségtelen, hogy sokkal kedvezőbb világpolitikai helyzetet teremtene, ha Trump győzne, és nem demokrata kihívója.

Ugyanis Kamala Harris is megtestesíti azt a fajta amerikai típusú globalizmust, amelyben az USA egyfajta “világcsendőrnek” hiszi magát, háborúk egész sorát szítja, nyomorba taszít egész népeket, mindezt természetesen a “szent demokrácia” nevében. Kamala Harris mellett állást foglalni bármilyen aspektusból is nyílt globalista önvallomás, és mondanunk sem kell, jobboldali, nemzeti érzelmű ember ilyennel nem azonosulhat.

(Magyar Jelen – Szent Korona Rádió)

Nem hiszed el, mi lett Magyar Péter a Tiszában

 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.