Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kezdetét vette a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, közismertebb nevén a Tusványos

Az esemény eredetileg a magyar-román kapcsolatok fellendítése érdekében jött létre ám az évek alatt nem meglepő módon a fideszesek éves nagytalálkozójává vált. Minden évben egyedi mottóval látják el, az idei a „Jobb pályán” fantázianevet kapta. A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond. A továbbiakban a Magyar Nemzet cikkét változatlanul, néhol kommentálva közöljük.

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború

híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Minden eddiginél gazdagabb (vajon milyen értelemben – a szerk.) programkínálattal várja a résztvevőket a ma kezdődő 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.

„Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja”

− mondta el Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a szabadegyetem alapítója, hozzátéve, hogy ezt az elvet a mostani politikai körülmények között is nagyon fontosnak tartják. Elmondta: jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni. (ezt hívjuk mi úgy, hogy megalkuvás – a szerk.)

„Az idei Tusványos a békemisszió fontos állomása lesz – ezt nyugodtan kijelenthetjük”

– emelte ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Németh Zsolt.

 Az Erdély egyik legszebb üdülőhelyén, Tusnádfürdőn összesen 34 programhelyszínen megrendezett eseményen mintegy ezer előadót hallgathatnak a résztvevők napközben. Az esti órákban koncertekre kerül sor, ahol számos neves zenekar lép fel Magyarországról és a Kárpát-medence más  régióiból. Pénteken többek közt Nagy Feró és a Beatrice is színpadra lép.

Tusványoson idén is beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő július 27-én, szombaton szól a hallgatósághoz.

Vitályos Eszter kormányszóvivő a Hír TV-nek úgy fogalmazott: aki járt már Tusnádfürdőn, az tudja, hogy ez tulajdonképpen egy életérzés. Hozzátette:

„Azért mert nagyon sokan hasonlóképpen gondolkodnak, de vannak természetesen mások is. Vannak külföldiek és ellenzéki politikusok is. Van most már 30 sátor, ahol különböző tematikájú beszélgetések zajlanak, és különböző előadásokat lehet meghallgatni, több mint 50 szervezettel dolgoznak már együtt, mindenki, aki ott van, az csak kap és profitál ebből a rendezvényből.”

Kedves Eszter! Reméljük nem egy „freudi elszólás”, mely szerint a rendezvényből mindenki csak kap és profitál.

„Erdély mindörökre román föld” – Idén is provokálni fognak Tusványoson a magyarellenes románok

Orbán Viktor az orosz-ukrán háborút értékelte a két féllel való találkozó után

„A meggyilkolt magzatok érdekében megnyilvánuló embereket agyonverik, míg a környezetet védik” – Európa jövőjéről beszélgettek Tusványoson

Üdv a valóságban Fidesz: törölte a Facebook Orbán Viktor beszédét

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.19.)

A Háttér Társaság a 14 évesekkel való buzeráns együttlétet népszerűsíti; Polgár Judit lehet Magyarország első olyan államfője, aki izraeli állampolgársággal rendelkezik; Franciaország legalizálta az asszisztált öngyilkosságot

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.17.)

Fizetett szabadnap az abortuszért; lecsapott a svéd pedofilvadász-csoport; éjszakai lezárást terveznek a pécsi Dóm téren a rongálások miatt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.16.)

Drogkereskedő kutyapártos képviselőt fogtak a rendőrök; drag queen szervezetnek adott reklámajánlatot a TV2; hanyatlik a férfiasság

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.15.)

Gyorsan eszkalálódik a közel-keleti helyzet; Szijjártó Péter bejelentette, hogy lemond a mandátumáról; a világűr az új hadszíntér!? – Telegram-posztjaink (2026.07.15.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 16.