Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Wilders: Jordánia az egyetlen igazi palesztin állam

A holland Szabadságpárt vezetője még Orbánnál is jobban nyalja Izrael seggét.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Múlt szerdán az izraeli parlament, az ország történelmében első alkalommal, olyan határozatot fogadott el, amely kifejezi, hogy Izrael nem támogatja egy esetleges palesztin állam létrehozását a Jordán folyótól nyugatra.

Wilders csütörtökön, az X-en közzétett bejegyzésében reagálva, azt írta, hogy a határozat „valóban történelmi, és történelem arra is megtanít bennünket, hogy az egyetlen igazi palesztin állam Jordánia. Nem Júdea és Szamária, hanem a jelenlegi Jordán Hásimita Királyság.”

Jordánia pénteken berendelte a holland nagykövetet, hogy magyarázatot adjon a Wilders megjegyzésére. A jordániai külügyminisztérium Wilders üzenetét „rasszista álláspontnak minősítette, amely a palesztinkérdést Jordánia kárára oldaná meg”.

Caspar Veldkamp külügyminiszter, az Új Társadalmi Megállapodás jobboldali koalíciós párt politikusa a NOS műsorszolgáltatónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: Wilders álláspontja ebben a kérdésben nem egyezik a kormányéval.

„Beszéltem a palesztin miniszterelnökkel, és megismételtem, hogy Hollandia támogatja a kétállami megoldást. Egy független, életképes palesztin állam létrehozását támogatjuk egy biztonságos Izrael állam mellett, és ez nem azt jelenti, hogy Palesztina egyenlő Jordániával vagy fordítva” – szögezte le.

Veldkamp elmondta, hogy álláspontját a jordániai kormánnyal is közölni fogja, hozzátéve, hogy a parlamenti képviselők nagy többsége is támogatja a kétállami megoldást. „Kormányunk kormányoz, és a parlament ezt ellenőrzi” – tette hozzá.

A tavaly novemberi parlamenti választáson a Szabadságpárt kapta a legtöbb szavazatot. A június elején hivatalba lépett új kormányt alkotó négy párt vezetői megegyeztek abban, hogy inkább a parlamentben maradnak, miniszteri tisztségeket nem vállalnak, mert nem volt elég támogatás ahhoz, hogy Wilders a legnagyobb párt vezetőjeként miniszterelnök lehessen.

A holland parlament megszavazta a „folyótól a tengerig” palesztinpárti szlogen bűncselekménnyé nyilvánítását

Belépnek Geert Wildersék is a kóserjobboldali koalícióba

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.