Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A haza védelme a legnemesebb ügy

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hangsúlyozta a haza védelmének fontosságát az Egységes alapkiképzési program keretében bevonultak ünnepélyes katonai eskütételén Budapesten. A miniszter szerint a magyar katonák nem idegen érdekekért, hanem hazájukért, kultúrájukért és nemzeti érdekeikért harcolnak. Takács Attila altábornagy is kiemelte beszédében a szülőföld és a szabadság védelmének kötelességét, hangsúlyozva a honvédelmi és haderőfejlesztési program történelmi jelentőségét.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A mostani háborús időkben, aki a haza védelmére esküszik, a legnemesebb ügy szolgálatába áll – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Egységes alapkiképzési program keretében bevonultak ünnepélyes katonai eskütételén Budapesten.

 Mi nem egy ideológia vagy egy világbirodalom háborújának megvívására készülünk. Mi nem harcolunk idegen érdekekért mások háborújában. Mi, ha fegyvert fogunk, az otthonunk és a hazánk, a szabadságunk és az életmódunk, a kultúránk, nyelvünk és vagyonunk, nemzeti érdekeink védelmében fogunk fegyvert

 – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy esküt tett katonával 

 

Az esküt tett katonákhoz szólva kiemelte: sok helyről jöttek, de tudják, hogy mindannyian ugyanannak a nemzetnek a tagjai, életük összekapcsolódott, ez a hely itt a közös hazájuk, „amiért érdemes küzdeni, ha kell harcolni a legvégsőkig, mert szükség esetén meg is kell védeni, ami a miénk”.
Ősi katonanemzet a magyar, ez az ország nem maradhatott volna meg katonái nélkül – hangsúlyozta.
A miniszter, a többségében területvédelmi tartalékosokhoz szólva elmondta azt is:

létszámuk a toborzóprogramnak köszönhetően napról napra nő.

Tudják, hogy civil életük, munkájuk, tanulmányaik összeegyeztethetőek a haza védelmére való készenléttel.
A területvédelmi tartalékos erőknek önálló vezérkarifőnök-helyettese és parancsnoksága van. Legfontosabb feladatuk, hogy az országnak azt a pontját védjék, ahová állították őket. „A rájuk bízott országrész felkent őrei és hősei”, mindig, mindenütt, a civil életben is élen kell járniuk – tette hozzá a miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: a békéhez erő kell, ami az elkötelezett embereknek köszönhetően jön létre.

Védjük meg hazánkat, Magyarországot!

– mondta a honvédelmi miniszter a Zrínyi Miklós laktanyában esküt tett mintegy 160, a hivatásosok mellett nagyrészt területvédelmi tartalékos katonának.

Az esküt tett katonák

Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese az ünnepélyes eskütétel alkalmából elmondott beszédében azt emelte ki:

a katona kötelessége a szülőföld és a szabadság védelme.

Hozzátette, sajnos, a békeidőknek vége, nemzetek feszülnek egymásnak, a puszta várakozás már nem opció. A honvédelmi és haderőfejlesztési program történelmi jelentőségű, ennek köszönhetően a magyar hadsereg a térség meghatározó katonai erejévé válhat – fűzte hozzá a tábornok.

Kormányrendelettel centralizálják a hadügyi döntéshozatalt

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.