Úgy tűnik, hogy a katolikus egyházfő a globális dél konzervatívjai és az európai ultraliberálisok kereszttüzébe került. Egyesek már egyházszakadásról vizionálnak.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Tavaly novemberben egy fagyos délutánon Berlin központjában néhány száz német katolikus politikus, teológus és iparmágnás gyűlt össze a Hotel Titanic Chaussee csillárokkal díszített nagytermében, hogy az utolsó simításokat végezze el egy ambiciózus reformon, amely lehetővé tenné számukra, hogy gyakorlatilag felülbírálják saját püspökeiket – és ezáltal a Szentszéket.
A több órán át tartó lármás gyűlésen a küldöttek arról panaszkodtak, hogy Ferenc pápa cserben hagyta a német egyházat olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint az egyházi szexuális visszaélések, a buziházasság és a transzneműek jogai, amelyekben a német hívek kétségbeesetten kerestek előrelépést.
„A tudomány segítségével már rájöttünk, hogy több mint két nem létezik – és a pápa mégis elutasítja ezt! Senki sem tudja, mi az álláspontja, folyton változtatja a véleményét. Nincs egyértelmű vonalvezetés a tetteiben, nincs benne logika”
– füstölgött Andreas Lob-Hüdepohl, magát teológusnak tartó eretnek.
Ferenc pápasága kezdete óta szembesül a konzervatívok támadásaival, akik aggódnak, hogy túl messzire ment olyan kérdésekben, mint a homoszexualitás, az abortusz és a kapitalizmus megközelítése. A Berlinben összegyűltek azonban épp az ellenkezőjére panaszkodtak: hogy nem elég liberális.
„Ferencet azért választották meg, hogy megújítsa a katolikus egyházat”
– mondta Thomas Söding, a Német Katolikusok Központi Bizottságának alelnöke novemberben a német fővárosba érkezett csoportnak. De mivel a pápa nem tudott érdemi változást elérni, az egyház archaikus és változatlan maradt – mondta –, így a németek kénytelenek megpróbálni a saját útjukat járni.
Tévedés lenne azt állítani, Ferenc semmit sem tett azért, hogy kiérdemelje a liberális forradalmár hírnevét. Pápaságának kezdete óta borzolja az egyházi kedélyeket a szexualitásról, a gazdaságról, a bevándorlásról és a klímaváltozásról szóló társadalmi vitákba való beavatkozásával. Bevezetett néhány valódi reformot, beleértve a magas rangú szentszéki tisztségek megnyitását a nők előtt, és híresen toleráns filozófiát vall. Azt is kijelentette, hogy a mennyország nyitva áll az ateisták előtt. Amikor az első külföldi útjáról visszatérve a pápai repülőgépen újságírók a buzi papokról kérdezték, a pápa így válaszolt: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?”
Mindezt az alázatra való szembetűnő erőfeszítés kísérte. Ferenc úgy döntött, hogy a Vatikán szűkös Santa Marta vendégházába költözik a korábbi pápák fényűző lakhelye helyett, és a golyóálló pápamobilt egy tengerészkék Ford Focusra cserélte.
Nem onnan érkeznek a támadások, ahonnan mindenki gondolta volna
De még akkor is, amikor az Egyesült Államokban, Afrikában, és magában a Vatikánban a konzervatívok felháborodtak Ferenc öntudatosan populista megközelítése miatt, a tekintélye elleni komoly jobboldali támadások elmaradtak. Ehelyett a nagyobb kihívást azok jelentették, akik azt kifogásolták, hogy a pápa liberális reformjai félszívűek voltak, és nem vezettek teológiai változásokhoz, miközben botrányok árnyékolták be őket.
A progresszív katolikusok Németországban és máshol is megragadták Ferenc azon törekvését, hogy némi konzultatív demokráciát vigyen az egyházba – azt a kezdeményezést, amelyet „szinodalitásnak” nevezett el. Azóta ezt arra használják, hogy magukhoz ragadják a felszentelt papok számára fenntartott hatásköröket, és a helyi filiákat a nekik jobban tetsző irányba tereljék. Sokan valóban arra akarják felhasználni a zsinati eljárást, hogy ténylegesen megváltoztassák az egyházi törvényeket.
Az elmúlt év nagy részében a német kihívás végigsöpört a katolikus egyházon, ami a skizma veszélyére figyelmeztetett, és konzervatív szigorítást sürgetett. Nem maradt észrevétlen, hogy az egyházi tekintélyt fenyegető veszély éppen azokban a régiókban tört ki, amelyek a 16. századi lutheri változások bölcsői voltak. Tavaly egy neves érsek „a reformáció óta a legnagyobb válságnak” nevezte a német egyházban történteket. És bár a lázadás nemrégiben lecsillapodott, nem látszik, hogy véget érne.
A sors iróniája, hogy a német katolikusok számára a Vatikán elleni kihívás eszközét maga Ferenc adta. Pápasága során ő maga több nagy, egyházi szintű konzultációs fórumot, úgynevezett szinódust alapított, miközben kiterjesztette ezek hatókörét a laikusokra is, és másokat is bátorított, hogy vegyenek példát róla.
Két tűz között
Egyesek szerint a németek a tűzzel játszanak, amikor tévesen úgy vélik, hogy a 2000 éves egyház, amelynek hierarchiája alapvetően tekintélyelvű, valaha is úgy működhet, mint egy modern demokrácia.
Félreértették a pápát. A pápa nem liberális
– mondta a lapnak Jean-Claude Hollerich bíboros, Ferenc közeli szövetségese. Szerinte a német egyház az „agresszív lobbizás” és az amerikai stílusú kultúrharcos polarizáció áldozata. Az ilyen politizálás – tette hozzá sötéten – „rombolja az egyház egységét”.
Jean-Claude Hollerich bíboros Vatikánvárosban 2019. október 27-én
Ferenc a liberális Európa és a túlnyomórészt konzervatív globális dél között vergődik. Nagyrészt azzal van elfoglalva, hogy megfékezze – vagy lecsillapítsa – a mindkét oldalról érkező szakadárokat és lázadókat; a jobboldaliak számára ez a reformok visszatartását jelenti, míg a baloldaliak felé olyan ígéretekkel kecsegtet, amelyeket valószínűleg nem fog tudni betartani.
Ennek a kötéltáncnak a legjobb példája a pápa legambiciózusabb, sokat hangoztatott konzultatív „zsinata” volt, amelyik a 2015-ben és 2018-ban tartott kettőt követte. A „szinódus a szinodalitásról” 2021-ben kezdődött, és tavaly egy hónapos római fórumban csúcsosodott ki, amelyen mintegy 450 küldött (köztük laikusok és nők) vitatták meg a főbb kérdéseket különböző kulturális nézőpontokból. A kulturális hídépítés e nagyszabású nemzetközi gyakorlata októberben ér véget; a korábbi zsinatokhoz hasonlóan az eredmények bekerülhetnek a kánonjogba, ha a pápa úgy dönt.
Gmür, Bázel püspöke is a jelenlévők között volt. Felidézett egy vitát, amelyben az afrikai püspökök a poligámia engedélyezését kérték – különösen azt kérdezve, hogy egy férfinak el kell-e hagynia az összes feleségét ahhoz, hogy áttérjen –, míg néhány európai résztvevő az LMBTQP-jogok kánoni elismerését kérte. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy a poligámia nem egyeztethető össze a Bibliával” – mondta Gmur. „És biztosan nem az Újszövetséggel”. Az LMBTQP-jogokkal kapcsolatban „még a szó is problémát jelentett” – tette hozzá. „Ezért nevezzük őket a dokumentumban eltérő személyes szexuális identitással és orientációval rendelkező személyeknek.”
Fennáll az egyházszakadás veszélye?
A jelenlegi szinódustól mindig is tartottak a konzervatívok, akik egy alattomos, woke-program trójai falovát látják benne. Mintha csak ezt meg akarnák erősíteni, a szinódus saját vezetői azt úgy állították be, mint a valódi strukturális reformok bevezetésének utolsó nagy reményét: „Ha kihagyjuk ezt a lehetőséget, nem érhetjük el küldetésünk célját” − mondta a lapnak vatikáni irodájában Mario Grech bíboros, a zsinat főtitkára.
Két, a római megbeszéléseket ismerő forrás szerint a szinódus jövőjéről tárgyaló püspököknek szövetségesük volt az egyre befolyásosabb és ellentmondásos Fernandez bíboros. Az azonos neműek megáldásáról szóló nyilatkozat szerzőjeként Fernandez a „kétsebességes egyház” kompromisszumos programjának egyik prominens képviselője. Ez egy olyan elképzelés, amely − ha részben véletlenül is − de facto vatikáni politikává kezd válni, hogy áthidalja az egyházban tátongó ellentéteket.
Ez az elképzelés szó szerint szétszakíthatja az intézményt, és egy újfajta katolicizmust vezethet be,
amelyben az erkölcsi ítéletek egyre inkább regionális értelmezések tárgyát képezik, amely inkább a protestáns egyház működési módjára hasonlít. A gyakorlatban ez lenne az egyik lehetősége annak, hogy Ferenc megadja a németeknek, amit akarnak − bár késleltetve és a saját feltételei szerint.
Azt suttogják, hogy maga Ferenc magánemberként támogatja ezt a kimenetelt, és úgy tekint rá, mint egy módra, hogy megszabadítsa az egyházat a szexualitásról szóló vitáktól, és visszatérjen egy alulról jövő megközelítéshez, amely a helyi papok kezébe adja a hatalmat. Úgy tűnik, a mindenki kedvére való törekvésben feladta, hogy megpróbáljon egy egységes, egyetemes erkölcsi hozzáállást erőltetni. Ezen a ponton, ha a németek vagy mások úgy döntenek, hogy visszafordíthatatlanul szakítanak Rómával, Ferenc pápa, hogyan tudna ellenállni? − teszi fel a kérdést a lap.
(Index nyomán Szent Korona Rádió)
