Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Jó szomszédi viszony: Észak-Korea megint átküldte a szemetét a déliekhez, ezzel megbénítva egy repteret

Le kellett zárni a szöuli reptér kifutópályáit, miután a repülőtér határain belül és környékén is Észak-Koreából küldött, szemétszállító léggömbök landoltak.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A dél-koreai Incshon nemzetközi repülőtéren a fel- és leszállások szerdán három órán keresztül, nagyjából hajnali 2 és 5 között szüneteltek. A járatok száma ebben a napszakban alacsony, mindössze nyolc érkező teher- és személyszállító járatot kellett más repterekre átirányítani, több járatot pedig késve indítottak. A reptér szóvivője szerint nem ez volt az első eset, hogy az észak-koreai határtól mintegy 40 kilométerre fekvő repülőtér működését megzavarták a közelben földet érő léggömbök.

Észak-Korea tavasz óta a szemetes balloneregetéseivel tarol a hírekben: május 28. óta több mint 1600 ballont küldött át Dél-Koreába, amelyek a cigarettacsikkektől a műanyagig és állati ürülékig terjedő hulladékkal voltak megtömve, és komoly károkat okoztak Dél-Korea-szerte. Észak-Korea június elején megígérte, hogy ennyi volt, több szemetet már nem dobnak át, de az ígéretüket már pár nap után megszegték.

A csomagok tartalma elég változatos: van, hogy csak műanyag- és papírhulladék van bennük, de találtak már a csomagokban cipődarabokat, ruhákat, trágyát és emberi ürüléket is. Mivel egyik esetben sem lehet tudni, milyen veszélyes anyagok lehetnek a zsákokban, a dél-koreai hadsereg minden esetben alapos óvintézkedések mellett semlegesíti őket.

A dél-koreai hadsereg szerdán közölte, hogy kedd és szerda között közel 100 léggömb zuhant le főként a fővárosban, Szöulban és a környező Kjonggi tartományban. A legtöbbjük csak papírfoszlányokat szállított.

Észak-Korea az elmúlt időszakban nemcsak szeméttel, de határátlépésekkel is provokálja déli szomszédját. Észak-koreai katonák rendszeresen lépik át a két ország között húzódó demarkációs vonalat, amire Dél-Korea figyelmeztető lövésekkel szokott válaszolni. További feszültségeket okozhat a későbbiekben, hogy műholdfelvételek szerint Észak-Korea falnak tűnő részt épít a demilitarizált övezet közelében.

Trágyát és szemetet küldött Kim Dzsongun Dél-Koreába, az ajándék léggömbön érkezett

Észak-Korea új rakétát tesztelt, Dél-Korea és Japán is észlelte a kilövést

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.