Elárulta sorozási tervét Németország védelmi minisztere
Boris Pistroius, Németország védelmi minisztere korábbi sajtójelentések ellenére szerdán részletesen ismertette kötelező sorozási tervét. A tárcavezető a svédországi modellhez hasonló, az önkéntesség és a kötelezettség keverékére épülő modellt vezetne be. Elárulta, hogy egyes fiatalokat kötelezően be kell majd vonni a szolgálatba, amennyiben nem gyűlik össze elegendő önkéntes.
Újabb lépéssel közelebb a III. Világháborúhoz: Indulnak a francia kiképzők Ukrajnába
Sajtóinformációk szerint Franciaország hamarosan bejelentheti, hogy katonai kiképzőket küld Ukrajnába. A francia vezetés abban bízik, hogy koalíciót hozhat létre, Emmanuel Macron elnök sem tagadta egyértelműen a misszió lehetőségét. Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke június 6-án Párizsba látogat, amely alkalmat kínálhat a misszió hivatalos bejelentésére.
Öt helyen lőtték át Robert Fico vékonybelét, először szólalt meg a kormány az állapotáról
Erik Kalinák, a Smer – SD képviselője először beszélt Robert Fico sérüléseiről. Elmondása szerint a szlovák miniszterelnök vékonybele több ponton is megsérült, konkrétan öt helyen átlőtték. A pozsonyi kormányhivatal eközben azt közölte, hogy kielégítő Fico egészségi állapota.
Egy egész tárat lőttek Eszéken a Mészáros Lőrinc által szponzorált focicsapat autójába
Hét lövést adtak le az eszéki fociklub sportigazgatójának autójára. A portugál José Bota nem tartózkodott a járműben az eset idején. A labdarúgóklub, amelynek Mészáros Lőrinc az egyik fő támogatója, a megdöbbenésének adott hangot.
Urániában bemutatott propagandafilmmel mosdatják a népirtást végző Izraelt
Míg a palesztinok mellett kiálló tüntetések betiltásra kerülnek, s a balliberális és Fidesz médiából is lényegében a zsidó narratíva ömlik, a propagandát újabb szintre emelik. A Tett és Védelem Liga (APL) szervezésében június 5-én, 15:30-18:00 között mutatják be az Uránia Filmszínházban az Abraham Global Peace Initiative (AGPI) által forgatott, a „The End Of The Innocence” című […]
„Emokrácia” – Az emberi érzelmek befolyásolásának gyakorlata
A modern világ embere olyan mélységekbe süllyedt, hogy lényegét tekintve már valódi nézettel sem rendelkezik, döntéseinek folyamát az éppen érzett érzelmei határozzák meg, azok dróton rángatják. A politikai paletta nagy részéről ismerős lehet számunkra ez az állandó hisztérikus hangulat fenntartása. Nem sajátos magyar jelenség ez, hanem világszintű, így Leonid Savin következő írásának fordításában erről lesz […]
Nem a napokban fogják bevezetni a sorkatonaságot Romániában
Kizártnak tartja Marcel Ciolacu román kormányfő a kötelező katonai szolgálat bevezetését.
Valahol felrobbantják, nálunk ellopják – Kábeltolvaj cigányok miatt csúszik egy Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolajszállítás
A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik kábelt akartak lopni, és annak során megzavarták a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolajszállítást – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Házkutatás Pátkán: Lopott kerékpárok, fegyverek és kábítószer gyanús anyag került elő
A székesfehérvári nyomozók házkutatást tartottak egy pátkai férfi lakhelyén, ahol lopott kerékpárok mellett fegyvereket és kábítószergyanús anyagot is találtak. A férfit pénzmosással és lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítják, és őrizetbe vették.
Tovább gyűrűzik a venezuelai szavazók botránya
Több mint 800 venezuelai magyar került bejelentésre egy I. kerületi idősotthonba, amint erről nemrég beszámoltunk. Ez jelentős hatással lehet a közelgő önkormányzati választásokra. Többen is megszólaltak az ügy kapcsán. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerint az intézkedés célja a menekültek lakcímének biztosítása volt, míg az ellenzék a választási manipuláció gyanúját veti fel. A fiktív lakcímbejelentés legális, […]