Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Rátámadtak a palesztinbarát tüntetőkre a cionisták Budapesten

Az amúgy sem nagy számú közönségből többen is felháborodottan pattantak fel, népirtással vádolva a cionistákat. A tüntetők ugyanakkor nem egyszerre, hanem egymás után fedték fel magukat, így az előadáson kínos hangulatban várta a hallgatóság, hogy melyik hallgató fejezi ki a véleményét Izrael Gázában elkövetett népirtásai kapcsán. Az egyik véleményét kifejtő nőt meg is ütötték, ami látszik, hallatszik a hetek videójából is.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A 2023. október 7-ei, a Hamász által indított támadásban a többször cáfolt és soha nem bizonyított állítólagos nők ellen elkövetett szexuális erőszakról tartottak konferenciát Budapesten, amelyen Jakov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet mellett többek között az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője és más tudományos vendégek is részt vettek – írja a Hetek.hu.

A lap beszámolója szerint a nagykövet mintegy 15 perce beszélt már, amikor az első palesztinpárti tüntetők kiabálni kezdtek,  „Szabad Palesztinát” követeltek, a „folyótól a tengerig”.

A tiltakozást ugyanakkor ügyesen megszervezték, hiszen amikor a rendezők kikísérték az első tiltakozókat, nagyjából 10 percenként újabb és újabb tüntetők álltak fel kiabálva. A véleménynyilvánítás ellenére a konferenciát nem szakították félbe, de a nagykövet elhagyta a helyszínt, majd nem sokkal később a tüntetők blokád alá vonták az épület bejáratát. Az akció során erőszakot is alkalmaztak a cionisták, akik az egyik véleményét kifejtő nőt megütötték.

Shirel Liberman izraeli influenszer, a konferencia egyik előadója az incidenst követően a Heteknek azt mondta: sajnálatosnak tartja, hogy egy olyan eseményt zavartak meg, amely éppen az október 7-én történt, nők és férfiak elleni szexuális erőszakról szól.

Hozzátette, hogy mindannyian nyitottak a párbeszédre, és készek arra is, hogy beszéljenek és válaszoljanak a nehéz kérdésekre is, de szerinte ennél az akciónál „kizárólag a provokáció és a megzavarás volt a cél”.

Senki nem hajlandó fogadni a rosszarcú zsidó telepesvezért, ezért Magyarországra jön nagykövetnek

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.19.)

A Háttér Társaság a 14 évesekkel való buzeráns együttlétet népszerűsíti; Polgár Judit lehet Magyarország első olyan államfője, aki izraeli állampolgársággal rendelkezik; Franciaország legalizálta az asszisztált öngyilkosságot

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.