Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Börtön helyett milliomos lehet Ilaria Salis?

Ilaria Salis kedve szerint alakulhatnak a dolgok. A terroristának zavartalanul zajlik a kampánya, és még milliomosként is lehet belőle a végén. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Nicola Fratoianni, a Baloldaliak és Zöldek Szövetségének egyik képviselője látogatta meg a Budapesten letartóztatott nő. A találkozó után elmondta, hogy az Antifának nem kell aggódnia, kampánya zavartalanul folyik – számolt be róla a Hír TV.

Próbáltam átadni neki, amit érzékelek a hétköznapokban, vagyis a nagy szeretetet, szolidaritást és a mozgósítást azért, hogy megválasszák. Azt hiszem, örült neki” –nyilatkozta a Magyarországon tartózkodó sötétzöld politikus.

Mint ismert: Ilaria Salist, antifa terroristát tavaly február 11-én vették őrizetbe Budapesten. Ügyvédjei szerint a jövő héten elhagyhatja a börtönt, és első fokú ítéletéig házi őrizetbe kerülhet Budapesten, tizenhat millió forint óvadék ellenében.

Paolo Ciani, a Demokrata Párt képviselője: „Ez egy helyes folyamat eredménye volt, a megfelelő időben feltett kérdésekkel. Annak a gyümölcse, hogy egyesek nagylelkűségével találtak neki egy lakást, ahol letöltheti a házi őrizetét. Tehát egy jól elkészített beadvány és mindenki együttműködése segített” – magyarázta a demokrata párti képviselő.

Ilaria Salist hazájában 29 alkalommal jelentették fel és négyszer ítélték el. Olasz lapértesülések szerint a közel 40 éves nőnek sosem volt állandó munkája, néha helyettesítő tanárként dolgozott általános iskolákban.

Júniustól azonban a mentelmi jog mellé havi nettó 8000 eurós, azaz hozzávetőleg 3,200,000 forintnyi alapfizetést kaphat, ami 5 év alatt közel 200 millió forintot jelent. Ehhez jön még a jelentős költségtérítés.

Fontos megjegyezni, hogy az olasz politikai életet is megosztja az Antifa-aktivista ügye. A kormányon lévő jobboldali pártok szerint ugyanis Salis példája semmilyen szempontból sem pozitív, és ha elítélik, nem szabad visszaengedni az oktatásba a volt tanárnőt.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/05/09/lenin-lany-az-elvtarsi-mercenek-igen-az-eroszak-resze-az-antifa-eszkoztaranak/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/04/11/a-nemetorszagi-zold-parthoz-is-elernek-a-hammerbande-szalai/

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.