Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A cigányok nem lopnak? – 800 milliót kell visszafizetnie a sikkasztó Országos Roma Önkormányzatnak

A Fővárosi Törvényszék másodfokon 527 millió forint és járulékai megfizetésére kötelezte azt az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ), amelynek már így is több mint másfél milliárd forintos lyuk tátong a költségvetésén a kormány követelései és elvonásai miatt.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Belügyminisztérium több eljárást is indított az ORÖ ellen, ezek egyikében született jogerős döntés: a pert a belügy nyerte. A Fővárosi Törvényszék eszerint helyben hagyta az első fokon hozott döntést, vagyis az ORÖ-nek vissza kell fizetnie a 2016-ban állami támogatásként kapott 527 millió forintot és annak járulékait, összesen mintegy 800 millió forintot.

A Belügyminisztérium és a bíróság szerint a szervezet nem tett eleget elszámolási kötelezettségének, az ORÖ szerint viszont a Belügyminisztérium olyan, Farkas Flóriánhoz és az előző ciklushoz kötődő pénzeket követel rajta, amelyeket utólag részletekben már törlesztett.

A belügyi tárca jogelődje, az Emberi Erőforrások Minisztériuma igazolta, hogy az ORÖ teljesítette visszafizetési kötelezettségét – hangsúlyozta Lakatos Oszkár, az elnöki teendőket ellátó elnökhelyettes.

Lakatos „koncepciós eljárásban hozott politikai döntésnek” minősítette az ítéletet, amelynek célja az ORÖ „teljes bedöntése”.

A szervezet azt tervezi, hogy felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához, ha pedig ez sem jár eredménnyel, akkor az Alkotmánybírósághoz, vagy akár nemzetközi bíróságig kész elmenni – közölte Lakatos Oszkár, aki korábban a cigány önkormányzatban a Farkas Fórián és köre pénzügyi gazdálkodását ellenőrző, alternatív vizsgálóbizottság tagja is volt.

Az a legendás cigány gyerek szeretet: vizeletes, szaros gyerekek kutyatápon éltek

Alacsonyan repkedtek a cigányátkok a bírósági ítélethirdetés után

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Izraelt szétfeszítik a belső feszültségek: legnagyobb ellenfele saját maga

A zsidó lakosok 55%-a a belső polarizációt és az egyet ...

Közel-Kelet

2026. 06. 27.

A szivárványcsaládokban élők több bántalmazást szenvednek el és rosszabbul teljesítenek, mint a normálisban felnövők

A Nyugaton (és sajnos egyre jobban Magyarországon is) általánosan elfogadott ...

LMBTQP

2026. 06. 26.

szivárványcsaládok

Gyermekbántalmazók karjába lökné Magyar Péter az örökbefogadható gyerekeket?

A Budapest Pride kapcsán Magyar Péter, és a Tisza Párt ...

LMBTQP

2026. 06. 26.

transz gyerek

Hisztiznek a lobbisták, mert 19 év alattiakat nem műtenek át az új new york-i transzklinikán

Ajjaj, nagy a baj: szegény fiatalokat nem engedik, hogy „teljesen ...

LMBTQP

2026. 06. 25.

A homoszexuálisokat még az ördög is megveti – Szentek szavai a szodómiáról

Manapság még a magukat vallásosnak, kereszténynek valló, sőt akár klerikális ...

Trón és Oltár

2026. 06. 25.

pedofil homoszexuális

Ez a „szerető közeg”? Pedofil bűncselekményekkel és emberkereskedelemmel vádolják az Egyesült Királyság első homoszexuális „apját”

Hogyhogy nem, újabb szivárványcsaládról derült ki, hogy a „apa és ...

LMBTQP

2026. 06. 25.