Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Római település nyomait tárták fel a Pilisben, egészen különleges dolgokra bukkantak

Egy héttel ezelőtt ért véget az ELTE BTK Régészettudományi Intézet, Ókori Régészeti Tanszékének Simon Bence által vezetett ásatása Pilisszentivánon. A Pilisszentiván Önkormányzatának anyagi támogatásával, a Ferenczy Múzeumi Centrummal, az Archeovertex Kft.-vel és a Közösségi Régészeti Egyesülettel partneri együttműködésben végzett tervásatás két héten keresztül, lelkes önkéntesek bevonásával, festői környezetben zajlott. Ennek során egy római kori falutelepülés kincseire és épületeire bukkantak.

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A Hársas-forrás közelében állt egykor a római kori falutelepülés

Az ELTE intézetének blogja, az Ásónyomon tájékoztatása szerint a lelőhely hazánkban párját ritkítja, ugyanis elenyésző azoknak a római kori településeknek a száma, amelyeket erdei környezetben azonosítottak.

Úgy tudni, a falutelepülés Aquincum északnyugati hátországában, az Aranyhegyi-pataknak vizet adó Hársas-forrás környezetében, egy természetes teraszon helyezkedik el. A lelőhelyet 2009-ben Marlok Tamás azonosította, majd 2014-2018 között folyt kutatás a területen. Pár éves szünet után azonban idén felpörögtek az események.

Innovatív technológia is segített a feltárásban

Először önkormányzati forrásból a Pázmány Péter Katolikus Egyetem talajradaros vizsgálatot hajtott végre. Simon Bence útmutatása alapján pedig a Lumen Drone Services végzett önköltségén légi lézeres felszínszkennelést (LiDAR) a lelőhelyen. Utóbbi felmérés alapján azonosítani lehetett a településre felvezető utat, illetve a három hektárra biztosan kiterjedő település keleti, északi és déli határait.

Jeune Garde

Az Ásonyomon úgy fogalmazott, az idei ásatás célja a felkanyarodó út mellett 2014-2018 között azonosított épületek alaprajzának és a település időrendjének tisztázása volt. A szokatlanul meleg október végi ásatás során 166 négyzetméter felületen nyitottak szondát. Valamivel több, mint 350 négyzetméteren folytattak tisztítási és kisebb bontási munkálatokat, hogy a korábban feltárt falak vonalát meghatározhassák.

Három épületet sikerült feltárni a Pilisben

A feltárt három épület nem lakó, hanem mezőgazdasági funkcióval bírhattak, ugyanis tetőcserép csak elvétve került elő. Az eróziónak vagy a kitermelésnek köszönhetően az alapozások kötőanyag nélküli kősorát tudták már csak dokumentálni. Hasonló okból egyedül a nyugati épületben találtak járószintet.

A legnagyobb, középső épület alaprajza eredetileg a római kori vidéki településekre jellemző egyharmad-kétharmad osztású, téglalap alaprajzú volt, amelyet északi irányban két helyiséggel bővítettek. A déli traktus sarkában egy mészkövekkel és összetört kerámiaréteggel alapozott fűtő/sütő kemence került elő.

A keleti épület alatt szintén egy kör alakú kemence platniját, kőfalát és oldalépítményét tárták fel, számos kerámiatöredék kíséretében. Az ásatáson szondázták a körülbelül 5-6 méter széles út felszínét is, de a szórvány régészeti leletanyagon kívül útfelületet nem találtak.

Igazi ókori római kincsek kerültek elő a falutelepülés feltárása során

„A hőn várt keltákat nem sikerült a feltáráson azonosítani, de igen korai, 1-2. század fordulójára tehető, kézzel formált, látszólag régészeti kontextus nélküli, bennszülött jellegű edények kerültek elő a középső épület alapozási szintje alól” – írják a beszámolóban.

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/10/12/velunk-elo-tortenelem-szent-istvan-kiraly-elso-ezustdanarja-kerult-elo-veszpremben/

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/09/22/megtalaltak-a-hajdani-var-egyik-bastyajat-zalaegerszegen/

(Lelépő nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.