csütörtök, február 26, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Miért engedte Putyin, hogy egy kereskedelmi hajó haladjon át a blokádján 3 NATO gép kíséretében?

Három NATO katonai gép által kísérve érkezett meg egy kereskedelmi hajó Ukrajna partjaihoz, ami finoman szólva is elgondolkodtató annak tudatában, hogy Oroszország néhány hete blokád alá vonta az ország fekete-tengeri partszakaszát. Vajon valami nagyobb cél miatt nem reagált Putyin a behatolásra, vagy a nyugati narratívának igaza van és gyengeség vagy figyelmetlenség állhat a háttérben?

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Az eset még a hétvégén, vasárnap hajnalban történt, és aznap szakértők a közösségi médiában már írtak arról, mi történhetett. Egy svéd elemző például azt állította, hogy három civil hajó (egy izraeli, egy görög és egy török–georgiai tulajdonú) áthaladt az orosz blokádon, és egy térképet tett közzé, amelyen az útvonaluk is látható volt.

A részleteket azóta a forbes.com közölte egy terjedelmes írásban. A portál szerint a három hajó végcélja Ukrajna egyik dunai kikötője volt, a román határtól pár száz méterre lévő Izmail városában.

Azt is közölték: a hajókat négy katonai felderítőgép felügyelhette a nato részéről, amelyek az útjuk idején a fekete-tenger felett köröztek.

Ezek közt volt egy amerikai P–8 Poseidon járőrgép, egy amerikai Challenger felderítőgép, egy RQ–4 Global Hawk drón és a NATO egyik Boeing E–3 Sentry stratégiai felderítőgépe. Ezek közül is volt olyan gép, amelynek útvonalát a repüléskövető oldalak dokumentálták, az RQ–4 például a keletről érkező török–georgiai hajó közelében körözhetett.

A Forbes azt is megjegyezte, hogy a három hajó útközben egyértelműen jelezte, hogy merre tartanak: bekapcsolva hagyták a jeladójukat, ezért is volt követhető az útvonaluk még a hajózáskövető oldalakon is. A három hajót Izmailban valószínűleg ukrán gabonával pakolják meg, amelyet aztán külföldre szállítanak.

Az oroszok korábban, a tengeri blokád bejelentésekor azt mondták, hogy az Ukrajnába tartó kereskedőhajókat mindenképp megállítják, ha kell, akkor fegyverrel. A washingtoni Institute for the Study of War (ISW) kutatóintézet szerint a fenti eset azt jelzi, hogy Oroszország erre valójában nem képes, de az sem lehetetlen hogy más indokok állnak a háttérben.

A Sky News szerint egyes szakértők már korábban is beszéltek arról, hogy az orosz tengeri blokád miatt a külföldi kereskedőhajók Odessza helyett (amelyet az utóbbi napokban, hetekben gyakran értek orosz támadások) az Ukrajna déli határán lévő dunai kikötőkben próbálhatnak meg kikötni. A dunai kikötők azonban jóval kisebb kereskedelmi kapacitással bírnak, mint az orosz tengeri kereskedelem központjának számító Odessza, vagyis Ukrajna ott a korábbi exportnak csak egy részét tudja lebonyolítani.

Egyelőre nagy kérdés, hogy a külföldi hajók odesszába is megpróbálnak-e a fentihez hasonló módon bejutni.

Ugyanakkor a folyami útvonal sem teljesen biztonságos, mivel az előző héten ott is egy (nem szándékos) orosz találat érte Románia egyik kereskedőhajóját.

Fun fact: Az ukránok – Magyarországon keresztül – orosz olajjal működtetik a hadseregüket

Hatalmas csapást mért Putyin Ukrajnára

(Index – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az Antifa által meggyilkolt Quentin hagyományhű katolikus volt, és a támadás előtt is lányokat védelmezett

Quentin, az Antifa csőcselék által meggyilkolt francia diák nemcsak...

“Valaki álmodhat róla” – Szent Korona Délutánok és XXI. Szent Korona Konferencia

A Szent Korona Országáért Alapítvány és a Kós Károly...

Több, mint 12000 alkalommal szerepelt a Rothschild név az Epstein-aktákban

Az Epsein-ügy sokkal súlyosabb, mint a Nixon elnök lemondásához...

Eredeti filmfelvételen IV. Károly törökországi látogatása

A Török Köztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériuma által gondozott...

Kategóriák

Több, mint 12000 alkalommal szerepelt a Rothschild név az Epstein-aktákban

Az Epsein-ügy sokkal súlyosabb, mint a Nixon elnök lemondásához...

Eredeti filmfelvételen IV. Károly törökországi látogatása

A Török Köztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériuma által gondozott...

Magyar-ukrán kettős állampolgár esett orosz hadifogságba

Az orosz védelmi tárca szerint hadifogságba esett egy magyar-ukrán...

Katonákat vezényelt a kritikus energetikai infrastruktúra védelmére a kormány

Miközben rekordmennyiségű áramot szállítunk Ukrajnának, Orbán Viktor arról beszélt,...

HVIM: A kommunizmust az utolsó tégláig el kell bontani

A HVIM – Magyar Ellenállás a kommunista diktatúrák áldozatainak...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55