Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Interjú a gazdagréti támadás áldozatával – csak a ruházata miatt szúrták ki

Exkluzív interjút adott a Magyar Jelennnek T. Zoltán, akit viperákkal és paprikasprayvel felfegyverkezett antifabűnözők vertek össze február 10-én egy budapesti dohánybolt előtt. A férfi lapunknak elmondta, a „bűne” mindössze annyi volt, hogy terepmintás nadrágot és katonai bakancsot viselt.

A támadás képsorai a Szent Korona Rádió telegram oldalán megtekinthetőek (megrázó felvételek) >>>

– Az első és legfontosabb kérdés: hogy vagy?

– Köszönöm, most már javulgatok azért. Sokkal jobb a közérzetem – minden szempontból. Még a jobb szemem nem az igazi, de már az is sokat javult. Illetve a bordám, amit vagy viperával vagy boxerrel ütöttek, még minden reggel fáj, sőt napközben is bizonyos mozdulatoknál. Éjszaka pedig nagyjából olyan, mint ha teniszlabdán aludnék.

– Az eddigi egyetlen interjúdban, amit a PestiSrácoknak adtál, arról beszéltél, hogy a postán szólított meg ismeretlenül egy magyar nő, hogy mész-e a Kitörés túrára. Mit válaszoltál neki?

– Azt, hogy még egyszer sem vettem részt a túrán, és idén sem tudok menni, mert vasárnap dolgoznom kell. Ugyanakkor azt is elmondtam, hogy vannak ismerőseim, akik mennek.

Azt már csak neked teszem hozzá, hogy egyébként szó sincs róla, hogy elhatárolódnék a Kitörés túrától, úgy gondolom, a teljesítésével méltó módon lehet megemlékezni a hazáért elesett katonahősökről.

– A nőn kívül, aki megszólított, volt más magyar a téged hátulról, viperákkal megtámadó antifa csoportban?

– Ezt nem tudom megmondani, mert a támadás közben egyikőjük sem szólalt meg. Csak utólag értesültem róla, hogy a többi esettel együtt 15 elkövetőt azonosítottak, akik közül 11 külföldi, 4 pedig magyar.

– Mit gondolsz, miért pont téged támadtak meg?

– Ezt egyedül ők tudják. Amikor megtámadtak, fogalmam sem volt róla, mi történik, de a rendőrök szerint – illetve utólag összerakva a képet – a ruházatomat szúrhatták ki.

Terepszínű nadrág és katonai surranó volt rajtam.

– Tagja vagy olyan szervezetnek, ami az antifabűnözők megítélése szerint „kirekesztőnek”, „rasszistának”, esetleg „neonácinak” minősülhet?

– Nem. Mindössze egy X. századi hagyományőrző íjászegyesület tagja vagyok, aminek semmi köze a politikához. De nem hiszem, hogy ennyire képben lettek volna, valószínűleg tényleg a ruházatom miatt kerültem a célkeresztjükbe.

– Korábban ért bármilyen atrocitás az öltözködésed miatt?

– Nem. Ez volt az első.

– Ha jól tudom, jelenleg vidéken tartózkodsz, családi körben. Tervezed, hogy visszatérsz a budapesti munkahelyedre?

– Nehéz kérdés. Eddig azt gondoltam, hogy mivel nem kifejezetten a személyem ellen irányult a támadás, hanem a ruházatom alapján szúrtak ki, a felépülésemet követően visszamegyek dolgozni a gazdagréti dohányboltba. Viszont a családom éppen a napokban közölte velem,

hogy ha újra a fővárosban leszek, egy nyugodt percük sem lesz.

Bennem nincs félsz, de miattuk elgondolkodtam.

– Több baloldali portál is legitimálta az antifa támadásokat, a HVG egyik bloggere például azt írta: „a neonácik egynémelyikét el nem ítélhető módon összeverték”. Mit gondolsz erről?

– Azt kívánom a szerzőnek, hogy őt is olyan „el nem ítélhető módon” verjék össze, mint engem és a másik hét ártatlan áldozatot. El nem tudom mondani, mennyire felháborítanak az ilyen vélemények. Hogy létezhetnek ennyire gonosz emberek, akik így gondolkodnak?!

Egyébként pedig nem vagyok neonáci.

– Voltak, aki az eset után megkerestek és támogatást nyújtottak bármilyen szempontból?

– Igen. Ismerősök és ismeretlenek is megkerestek, hogy kifejezzék jókívánságaikat. Ez hatalmas erőt adott és nagyon jól esik még most is. A támadást követő három napom végig azzal telt, hogy Messenger-üzentekre és SMS-ekre válaszolgattam. Illetve talán elmondhatom, hogy anyagi jellegű támogatásokat is kaptam.

– Most már szinte biztosra vehető, hogy a támadóid antifabűnözők voltak. Mit gondolsz a Mi Hazánk javaslatáról, miszerint terrorszervezetté kellene nyilvánítani az Antifát?

– Abszolút támogatom. Donald Trump Amerikában már megpróbálkozott ezzel, de nem járt sikerrel.

Remélem, itthon a kormány elejét veszi az olyan támadásoknak, mint ami engem is ért, és terrorszervezetté nyilvánítja az Antifát.

– Mit üzensz a többi áldozatnak?

– Sajnálatomat és szolidaritásomat fejezem ki feléjük – annál is inkább, hogy hölgyek is vannak közöttük. És persze mindannyiuknak mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!

(Magyar Jelen)

!FONTOS!
A Szent Korona Rádió összegyűjti azon antifákat, akiket felelősség terhel közvetlenül vagy közvetve a brutális támadások miatt a közéleti szerepvállalásukkal, vagy egyéb szervező tevékenységükkel. Ha információja van olyan antifáról, akinek bármi köze lehetett a támadásokhoz (akár csak ideológiai támogatás), vagy beépült az állami szférába, illetve veszélyt jelent a társadalomra. Képeket, neveket, közösségi médiás profil linkeket és történeteket ide várjuk:
[email protected]

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/02/24/a-rendorseg-kiengedte-d-krisztinat-de-tovabbra-is-gyanusitott-az-antiterror-kapcsan/

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/02/18/egy-ujabb-csokor-antifa-azonositva-kepek-nevek/

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/02/17/a-kulfoldi-radikalis-antifakat-ide-szervezo-veszpremi-terem-mar-a-bekerol-es-a-szeretetrol-posztolgat/

telegram

Gyerekek előtt mutogatta a s*ggét egy buzeráns; ombudsmani eljárás indult a Bűnvadászok ellen; embercsempészekkel működik együtt a migránsmentő Sea-Watch – Telegram-posztjaink (2026.07.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 26.

telegram

A bíróság a deviánsokat védi; elegük van az ukránoknak; meghalt a sokkoló élményben részesült cigány – Telegram-posztjaink 2026.07.24.

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 25.

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.