Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!
Sándor a régi idők embere volt. Igazi zseniális művész. Fejből most is, 73 évesen képes volt hosszan szinte bármit elszavalni. S, ahogy általában a nem mindennapi, megismételhetetlen egyéniségeket, s a legtöbb géniuszt és művészlelket, Oszter Sándort is bohém, egy kicsit különc figurának tartották. A művészeknél pedig, ha nem is kötelező, de ez egészen biztosan megengedhető. Ők jobban feszegethetik a határokat, mint mások.
Ahogy mondtam, Sándor nem a modern korok embere volt, hanem az egyik utolsó nemes. Olyan, akit nem pénzért vett kutyabőr tett nemessé. Elég volt megszólalnia az utánozhatatlan, öblös hangján, egyenes derékkal, hátrasimított hajával megjelennie, vagy hallgatni őt az ódon bútorokkal berendezett szobájában, s máris érezte az ember, hogy nem akárkivel találkozott. Az utolsó beszélgetésünkkor azt mondta, hogy hiába a sok színpadi szerep, a filmek a meghatározóak, hiszen az idősebb nemzedék őt a mai napig Rózsa Sándorral azonosítja, a fiatalabbak pedig a Tejesemberrel. Ő pedig egy kicsit mindkettő. Egybeforrott vele a tizenkilencedik századi, törvényenkívüli betyárvezér, aki nemzeti hőssé és mítosszá is vált, így szinte az egész ország számára a ma élő Rózsa Sándor volt, de a Tejesember karaktere is a szívéhez nőtt. Akkor, idén nyáron, az utolsó diósjenői beszélgetésünkkor, bár gondoltam, végül nem mondtam neki, és ezt már sohasem tehetem meg, így inkább most leírom:
Nem kell Oszter Sándort többé Rózsa Sándorral vagy a Tejesemberrel azonosítani, mert az ő személyisége és kalandos élete önmagában megérdemelne egy könyvet és egy filmet is.
Nem pálinkázunk többet Sándorral, nem játszik többé a tanyámon a gyermekeimmel, és mostantól csak a hangszórókból hallhatjuk Ásotthalmon a Tömörkény-házban a felejthetetlen hangját. Elment a barátom, elment egy régi vágású magyar művész-óriás, elment egy betyáros mosolyú, ám hatalmas szívű ember. Elment, de nem hervadt el lassan, mint a virág, az utolsó időkben is bármikor fellobbant benne a szenvedély. Úgy távozott, ahogy szeretett volna.
Tegnap éjjel óta most már ő is ott van a panteonban, a legnagyobbak között.
(Toroczkai.info)