True Detective, a krimik krimije, a sorozatok sorozata, a mestermű, aminek magaslataiba még tulajdon alkotója sem volt képes újra felkapaszkodni. Az alábbi cikk és videó részletesen vizsgálja, miért nyerte el ez az alkotás a kritikusok és a rajongók egyöntetűen pozitív megítélését, már ami az első szériát illeti, ami továbbra is etalon marad a True Detective három eddigi évada közül. A Médiavadász ismertetője a pedofília és az egyéb szexuális aberrációk körül kialakult aktuális vitához is adalékokkal szolgál azzal, hogy felhívja a figyelmet azok satanizmusban gyökerező voltára.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!
Embere válogatja, ki miért tart jónak egy sorozatot. Egy ilyesfajta videóban nem érinthetünk minden szempontot, ezért pusztán az általam legfőbbnek tartott négy fő összetevőre fogok kitérni, amiket tetszés szerint bővíthettek majd a komment szekcióban. Igyekszem nem elszpoilerezni a történetet, de egy ilyen kifejtés során óhatatlan, hogy néhány poént lelőjön az ember.
Jellemábrázolás
Az első komponens, amit megemlítenék, az a kiváló karakterábrázolás. A szereplők rendkívül árnyaltak, egyediek és minden gyarlóságukkal együtt szerethetőek és emberközeliek. Nem tucatszemélyiségek, akik a forgatókönyvírók tunyaságának az áldozatai. Mind jellemükbe, családi hátterükbe, múltjukba, világnézetükbe részletes betekintést nyerünk, amelyek sosem öncélúak, hanem szervesen építik a történetet.
Két teljesen ellentétes szereplőt látunk, a mindenkivel jól kijövő, szép családot magáénak tudó, de szakmájában átlagos Martyt, és az intellektuális alkatú, antiszociális, önkínzásra hajlamos, de szakmájában zseniálist Rustot, akik konfliktusaik ellenére is remekül kiegészítik egymást. Viszonyuk nem klisés, erőltetett és szájbarágós. Teljesen életszerűen, természetesen bontakozik ki. A megoldandó ügy, a környezet, a karakterek mind szerves összhangban vannak, egymást erősítik és támogatják, egyik kapcsán sincs az az érzésed, hogy valamelyik túlsúlyban lenne vagy nem illene a képbe.
Férfiasság
Üde színfoltja az alkotásnak, hogy két fehér férfi karakter a főszereplő, akik azon túl, hogy fehérek és férfiak, egy viszonylagos normalitást is képviselnek. Persze ők sem testesítik meg a szellemi értelemben vett ideális férfit, de korunk divatjait tekintve mindenképpen a férfiasság egy olyan példáját képesek felmutatni, ami nyomokban még emlékeztet arra, milyen az, amikor saját neméhez hű az ember.
A klasszikus férfi szétveri a fejét azoknak a suhancoknak, akik méltatlanok a lánya kegyeire; a családját oroszlánként védelmezi; él benne egy egészséges versenyszellem; a női hóbortok nem képesek elterelni a lényegi dolgoktól; a legnehezebb helyzetben is kiáll a barátjáért; találékony; az igazságért tűzön-vízen keresztül harcol; a világi boldogulását is hajlandó feláldozni, ha a hazugságnak való behódolásra kényszerítik; nyitott az élet nagy kérdéseire.
Csak pár vonás, még csak nem is túl magasrendű vonás, ami a mai fiatalokat elnézve hamarosan a feledés homályába vész.
Antikonformizmus
Az egyik dolog, amit ezen belül is mindenképpen kiemelnék, az Rust antikonformizmusa, ami annak ellenére figyelemreméltó, hogy olykor a karakter e téren túlzásokba esik. Rust semmibe nézi a felszínességet, az udvariaskodást, az érzelgősséget, a képmutatást, a lényegtelen cseverészést. Rust nem akar beilleszkedni, mások kicsinyes elvárásainak megfelelni. Nem érdekli, ha különcnek vagy alkoholistának nézik.
Megveti a kispolgári életmódot, melyet sosem a lényegre irányulás határoz meg, hanem a komfortos mindennapokba való belesüppedés.
Rust lenézi azokat, akik fennakadnak a formalitásokon, és akik közönséges munkaként fogják fel saját hivatásukat. De mind közül leginkább azokról van rossz véleménnyel, akik a gonoszság nyilvánvaló jelenléte ellenére megalkuvásból, tudatlanságból vagy lustaságból elfordítják ettől a tekintetüket.
Ez az az antikonformizmus, ami a mai világból olyannyira hiányzik, és ami miatt a különféle őrületek egyre nagyobb teret kaphatnak a világban. Mert ma már senki se hű az elveihez. Ma már mindenki a kisebbik ellenállás irányába halad. Ma már szinte csak olyan emberek vannak, akik nem az igazsághoz igazodnak, hanem azt igazítják a saját érdekeikhez. Egy ilyen világban a Rust által felmutatott megalkuvásmentesség üde színfoltnak mutatkozik, amiből sokat tanulhat az, akire túl nagy nyomást gyakorol a többség áligazsága.
Filozófia
A második különlegesség, hogy
a sorozatnak komoly filozófiai hátteret adtak.
Ebből nemcsak a szereplők világnézetébe nyerünk alaposabb betekintést. Nem csak annyi a funkciójuk, hogy a jellemük árnyalását szolgálja. Maga a tény, hogy ezek a karakterek őszintén foglalkoznak az élet nagy kérdéseivel, a bűnnek és a megbocsátásnak, Istennek, a halálnak, az elmúlásnak, a világ alászállásának, a fény és a sötétség harcának, az élet értelmének a témáival, mélységet adnak a sorozatnak. A szereplők megállapításaival nem feltétlenül lehet mindig egyetérteni. Rust ateizmusba és nihilizmusba hajló meglátásai például kevéssé egyeznek egy hagyományhű ember nézeteivel. Tegyük azért hozzá, hogy a Krisztus iránti érdeklődése ennek ellenére is töretlenül él benne, és a végső katarzist követően pesszimista-materialista nézete is átalakuláson megy keresztül.
De itt most nem is ez a fő szempont, hanem az, hogy egyáltalán felvetnek ilyesmiket.
A karakterek nem gyávák a végső kérdésekkel foglalkozni,
azokkal a végső kérdésekkel, amelyeket kiemelt fontosságuk ellenére a legtöbb ember ideje, intellektusa vagy hite híján akár egy egész életen keresztül parkolópályán tart. Emiatt a nyomozás ebben az alkotásban nem puszta nyomozás: a szellemi ember igazságkeresésének egyfajta hasonlata lesz. Rust és Marty a sátánista gonosztevők után nyomozva egyszersmind az emberen és világán túlmutató kérdésekre is keresik a választ.
A nyomozós történetek már önmagukban is mutatnak egyfajta átfedést az Isteni valóságot kereső törekvők tevékenységével.
Ahogy egy nyomozó, úgy a szellemi rejtélyekkel foglalkozó igazságkereső is szép apránként gyűjtögeti a tudás elhintett morzsáit, hogy aztán azokra támaszkodva összerakja magába a teljes képet, ami egy új valóság feltárulását eredményezi. A sorozatban ezért a kutatás extra értelmet nyer, mert a szereplők nemcsak egy rettentően szövevényes ügyet oldanak meg, hanem ezzel együtt az egyedül igazán fontos, nagybetűs Ügy vonatkozásában is előrébb jutnak, továbbfejlődnek.
Sátánizmus
A harmadik szál, ami különlegessé teszi a sorozatot, az a sátánizmus témájának megpendítése. A sátánizmus nemcsak rejtélyesebbé, misztikusabbá és ily módon izgalmasabbá tehet egy krimit, hanem ezen túlmenően a jó és a gonosz viszonyát is jobban kiélezheti, vagy ha úgy tetszik, valóságosabbá teheti.
A sátánizmus behozatalával a világban megmutatkozó gonoszság transzcendens színezetet kap.
A rossz oka már nem az elme megbomlásában, a rossz nevelésben vagy a genetikai öröklődésben, egy szóval nem a földi dolgokban keresendő, mint ahogy azt a legtöbb emberi gyarlóságot bemutató történetben ábrázolják, hanem valami mélyebben. A rossz emberen túli, földi világon túli, anyagiságot felülmúló eredetet kap, ily módon a vele szembeni ellenállás is csak akkor lehet érdemi, ha a megoldást szintén a transzcendensben keresik a szereplők. A gonoszság princípiumának csupasz, elemi felismerése olykor segíthet abban, hogy a jóság emberfeletti forrását is megtaláljuk, és nagyobb erővel kötődjünk hozzá, elhagyva azt a síkot, ahol a jó még nem hit és tudás, hanem csupán megszokás kérdése.
A True Detective-ben egyébként többször párhuzamba állítják a kihallgatást és a vallomástételt a gyóntatással, illetve a meggyónással, amely szintén a történet hátterében jelenlévő vallásos vagy misztikus irányultságot igazolják.
A gonosz mindent behálózó jelenlétére már a sűrűn füstölő gyárkémények, személytelen épületek, üres utak, kopott plakátok, mocsarak, lepukkant arcok is folyvást emlékeztetik hőseinket. Ezek a szimbólumok is mintha arra utalnának, hogy e két kiváló nyomozó nem csupán a munkáját végzi, hanem a világra egyre nagyobb árnyékként rátelepedő, sátáni védjegyét mindenhol ott hagyó sötétség ellen harcol.
Külön megemlítendő, milyen remek munkát végeznek a készítők a gonoszság okkult természetének ábrázolása terén, például amikor bemutatják, hogyan hajt ki egy-egy jelentéktelennek tűnő mulasztást követően Marty családjában a szexuális perverzió ugyanazon ördögi csírája, ami ellen egyébként a hivatása során harcol.
A sorozat és a valóság kapcsolata
A negyedik pont a sorozat megdöbbentő kapcsolata a valósággal. Három fő dolog van, amire a történet rávilágít. Az első az, hogy gyermekek tűnnek el, pedofil bűnözők bántalmazzák és gyilkolják őket. A második az, hogy ezen bántalmazások és gyilkosságok olykor sátánista rituálék keretében történnek. A harmadik pedig az, hogy ezeket a sátánista köröket bizonyos esetekben a világ legbefolyásosabb személyiségei működtetik. A sorozat készítője, Nic Pizzolatto elmondása szerint
a True Detective első évadának története valós eseményeken alapul.
2005-ben Louisianában elfogtak egy lelkészt, aki kis közösségében suttyomban sátánista rituálékat tartott, mely a sorozathoz hasonlóan egészen kicsi gyermekek részvételével, állatáldozat és vérivás kíséretében történt. Ezek az esetek annyira nem is ritkák, valóban létező jelenségek, még ha vannak is olyanok, akik az Egyesült Államokon végigfutó „sátáni pánikra” hivatkozva megpróbálják ennek létét és jelentőségét elkendőzni.
Jeffrey Epstein
De még meghökkentőbb megfelelést találunk a Jeffrey Epstein nevéhez köthető néhány éve kirobbanó pedofilbotrány vonatkozásában. Epsteinről nemcsak az derült ki hogy kiskorúakat toborzott, molesztált és futtatott hivatásszerűen, hanem az is, hogy ebben olyan befolyásos és híres alakok támogatták őt, vagy nagyvonalú hallgatásukkal vagy bűnrészesként, mint a volt amerikai elnök, Bill Clinton, a járványsztori egyik önjelölt prófétája és főszereplője, Bill Gates, Andrew herceg vagy a pedofil Kevin Spacey.
Epstein esetében a pedofília és a bántalmazás egyértelműen megmutatkozik, ahogy az is, hogy ettől a világ vezető személyiségei sem maradtak érintetlenek. Egyedül a harmadik komponensre, a sátánizmusra és a sátánista rituálékra nincs meggyőző bizonyíték. Noha a háttérerők általános működését ismerve, Jeffrey Epstein bizarr magánszigetét vagy öngyilkosságnak álcázott halálát figyelembe véve ez sem feltétlenül kizárható. Egy biztos, Rustin Cohle-nak ennyi gyanús elem már bőven elég lenne ahhoz, hogy a sátánizmus vonalán nyomozásba kezdjen. Mindenesetre aki van olyan aljas, hogy fiatalkorúakkal és kisgyerekekkel ilyen szörnyűségeket tegyen, az vélhetően hajlamos arra is, hogy ezt még tovább fokozza.
Zárójelben meg kell itt jegyezni, hogy a sátánizmusnak a közönséges polgárpukkasztástól kezdve, a viszonylag ártalmatlan vallásos megmozdulásokon keresztül a rituális emberáldozásig számtalan formája van, amiket nem lehet teljesen egy kalap alá venni. Mégis feltűnő, hogy az elitnek nevezett valamiben a sátánista téma rendre felüti a fejét. Például legutóbb Boris Johnson feleségéről, Marina Abramovic közeli barátjáról derült ki, hogy szabadidejében szeret sátánosdit játszani.
A sorozat egyébként abban is érdekes hasonlóságot mutat a valósággal, mennyire meg akarják akadályozni Rustot és Martyt a nyomozásban, ugyanis Epstein ügyében is pontosan ez történt. Felsőbb körök nyomására hosszú évekig akadályozták a nyomozást, aztán a tárgyalás megtartását és a tanúvallomások nyilvánossá tételét, majd mikor már minden kötél szakadt, valószínűleg eltették Epsteint láb alól, hogy ne kotyogjon ki olyan információkat, amik még súlyosabbá tették volna azt a helyzetet, ami már önmagában is rettentően súlyosnak mutatkozott. Különben a filmben többször előkerülő spirál is létező szimbólum, a pedofilbűnözéssel kapcsolatba hozható körök előszeretettel alkalmazzák ezt a jelképet.
Ahogy a szereplők is megfogalmazzák, nem lehet minden gonoszt elkapni. A világban a rossznak mindig helye lesz. Amit viszont megtehetünk, hogy a két főhőshöz hasonlóan a magunk részét megtesszük a sötétség elleni harcban, hogy a fény felvillanhasson olyan helyzetekben is, ahol a legkevésbé számítottunk rá.
(Médiavadász)