Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Niedermüller Péter ígéretet szegve a zeneiskolásoknak szánt épületet átjátszotta az SZFE-s zendülők javára

Budapesten a VII. kerületben a Damjanich utcában kapott volna új épületet a 600 diákot foglalkoztató Molnár Antal Zeneiskola, ugyanakkor a számukra felújított ingatlant Niedermüller Péter a Színművészetin az új vezetést elutasító, a baloldalhoz köthető egykori vezetők köré szerveződő csoportnak adta oda. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

Az erzsébetvárosi ingatlant még pár évvel ezelőtt kezdték el felújítani azzal a céllal, hogy a zeneiskola új épületet kaphasson, ugyanis jelenleg nyolc különböző telephelyen működik. A kerület a 2020-as önkormányzati választásokon azonban a baloldali Niedermüller Péter kezébe került, és őt úgy látszik, hogy fikarcnyit sem érdeklik a gyerekek igényei és oktatási körülményei, ellenben egy most szerveződő baloldali csoportosulással.

Szemendri Gábor, a Molnár Antal Zeneiskola igazgatója azt nyilatkozta, hogy teljesen váratlanul érte a polgármester döntése, főleg hogy az önkormányzati választás után azonnal felkereste a hivatalát elfoglaló polgármestert. A pedagógus méltatlannak tartja, hogy a baloldali városvezetés ilyen helyzetbe hozta az iskola 600 tanulóját.

A baloldali aktivistahálózat egyesületét támogató Várkonyi Zoltán Alapítvány meglehetősen gyanús körülmények között nyerte meg az ingatlan bérlésével kapcsolatos pályázatot. Mint később kiderült, az elbírálás szempontjait úgy alakították, hogy az a későbbi nyertesnek kedvezzen: példának okáért plusz hat pont járt azért, ha a pályázó képzőművészeti, színházi vagy táncművészeti besorolású tevékenységet folytat majd az ingatlanban. Arról nem is beszélve, hogy a pályázat győztesének alig több, mint 600 ezer forintot kell fizetnie az épület használatáért, ami meglehetősen kevésnek tűnik – közölték.

Niedermüller Péter miután felkérdezték, a szokásos baloldali hazugsággyárat vette elő. Eleinte azzal próbált védekezni, hogy nem tudott arról, milyen szándékai voltak az előző vezetésnek az ingatlannal. „2019 októbere után egészen biztos, hogy semmiféle döntés nem született. 2019 októbere előtt, ha született bármiféle döntés, arról nincsen semmilyen írásos nyom” – nyilatkozta a polgármester, ami nem bizonyult jó stratégiának, hiszen pillanatokon belül előkerült több olyan dokumentum is, amely ennek az ellenkezőjét bizonyította.

A csalódott iskolavezetők egy feliratot festettek fel az épület elé a járdára tiltakozásképpen, és egy online petíciót is elindítottak.

A tiltakozók hozzátették: „Niedermüller Péter DK-s polgármester az utcára tett 600 diákot azért, hogy helyszínt biztosítson a politikai csoport aktivistaképző tevékenységéhez.”

Úgy látszik, hogy nemcsak a fehér, heteroszexuális keresztények a rémisztő képződmények, akiket el kell lehetetleníteni, hanem a tanulni kívánó gyerekek is.

(888.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Az őszinte Niedermüller és a szemfényvesztő (ál-)jobboldal esete

Videóval: A HVIM egy döglött patkánnyal ajándékozta meg Niedermüllert a hivatalában

Mi Magunk Vlog: Niedermüller patkányától a mexiten keresztül a szektásokig

Nincs morál, kell a terror? Folyamatosan bántalmazzák az ukránok a golyófogókat

Az ukrán Állami Nyomozó Hivatal bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ...

Orosz-ukrán háború

2026. 07. 1.

transz pedofil

33 évet kapott az elmebeteg transz pedofil kongresszusi képviselő

2020-ban egy sor LMBTQP-lobbista ünnepelt, amikor megválasztották az USA első ...

LMBTQP

2026. 07. 1.

Telegram posztjaink (2026.06.30.)

Monacóban robbantottak az ukránok!?; Ukrajna indiai férfiakat toboroz; Migráns lövöldözött egy németországi gyermekvédelmi intézményben – Telegram posztjaink (2026.06.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 1.

Kalasnyikov

Az AK-tól az AK-Gucci-ig – Az idők szavai (2.Rész)

A hidegháború végére az AK-platform nem csupán a szovjet katonák ...

Militarizált övezet

2026. 06. 30.

A valóság spirituális dimenziója

Dugin: A halál pillanatában válunk először képessé arra, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen valójában

Alexander Dugin szerint a cél az, hogy ebben a világban, ...

Jobboldaliság

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.25.)

Az éjjel a Dunába dobálták a magyar zászlókat; Államilag támogatott gyilkosság áldozata lett egy gyermek Hollandiában; Vallásgyalázó előadást tartott Hodász – Telegram posztjaink (2026.06.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.