Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Bin Laden unokahúga szerint ha Joe Biden nyeri a választást, Amerikára terrortámadások várhatnak

Donald Trump meglepő helyről kapott támogatást. Oszama bin Laden Egyesült Államokban élő unokahúga, Noor bin Laden szerint Trump helyreállítja Amerika elveit, büszkeségét és függetlenségét, és ha Joe Bident választanák meg, akkor a szeptember 11-i terrortámadásokhoz hasonló merényletek várhatnak az országra – számolt be nemrég a Hit Gyülekezetéhez köthető ATV Híradója.

A két jelölt is folytatta a kampányát, Nevadában, illetve Észak-Karolinában. Mindkét állam úgynevezett csatatér – ingadozó, vagyis nem egyértelműen demokratákra vagy republikánusokra voksoló – államnak számít, noha Nevadában 2004 óta nem győzött republikánus, Észak-Karolinában 2008 óta pedig demokrata párti elnökjelölt.

Donald Trump a nevadai Carson Cityben részt vett egy templomi istentiszteleten és mindenkit arra buzdított, hogy menjen el szavazni. A templomban – a CBS televízió tudósítása szerint – Denise Goulet lelkipásztor kijelentette: Isten neki azt mondta, hogy „másodszor is győzelmet biztosítok az elnökötöknek”.

Joe Biden az észak-karolinai Durhamben afroamerikai vallási vezetőkkel tanácskozott és nagygyűlést is tartott. Mindkét alkalommal hangsúlyozta, hogy katolikus hitű, és a zsebéből elő is vett egy rózsafüzért, mondván, hogy azt minden nap magánál hordja. „Nem azért imádkozom Istenhez, hogy védjen meg, hanem azért, hogy adjon erőt nekem mások gondjainak megismeréséhez” – mondta. A katolikus Biden egyébként nem veti el az abortuszt, és a múlt héten Philadelphiában, az ABC televízió szervezésében tartott stúdióbeszélgetésen azon meggyőződésének adott hangot, hogy egy nyolcéves gyermekeknek is joga van eldönteni: transznemű legyen-e.

Az ATV beszámolója:

(Hvg.hu és ATV nyomán Szent Korona Rádió)

Joe Biden szerint egy nyolcéves gyerek el tudja dönteni, hogy transznemű-e vagy sem

Magyar Péter mentelmi jogának kiadatását kezdeményezte az Ügyészség; Gyerekek loptak Audikat Pécsett; Asztalhoz ült Trump és Zelenszkij

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 23.

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.