Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Irak a keresztények hazatérésével építené újjá az országot

Irak miniszterelnöke, Mustafa Al-Kadhimi hivatalos közleményben hívta haza a keresztényeket – a cél az újrakezdés. Az Iszlám Állam terrorszervezet végével a kormányfő azt reméli, Krisztus követői nagyobb csoportokban is hazatérnek. Reményeit Louis Raphael Sako káld katolikus pátriárka és több püspök irányába is kifejezte.

„Irak mindenki országa, a keresztények az eredeti gyermekei e nemzetnek,

és nincs különbség egy ország polgárai között, ahogy mindenki egyformán társ Irak jövőjének építésében” –  fogalmazott közleményében Al-Kadhimi.

„Komoly szándékunk van segítséget nyújtani a keresztény családoknak problémáik megoldásában. Örvendünk, ha hazatérnek és részeseivé válnak az újjáépítésnek” – tette hozzá később a miniszterelnök.

Sako pátriárka biztosította a kormányfőt az egyház támogatásáról és reményét fejezte ki, hogy Irak újra biztonságos és stabil hellyé válhat a hazatérő keresztények számára.

„A keresztények büszkék iraki származásukra, és most, látva, hogyan kezeli ügyüket az Al-Kadhimi-kormány, biztosabbnak érzik helyzetüket” – közölte a pátriárka.

(Vasárnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

A Hezbollahnak is köszönhető, hogy az Iszlám Állam hadserege nem jutott el Európába

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.