A keletről, Belső-Ázsiából érkezett avarok voltak az a lovas nomád nép, akik birodalmuk keretében, a történeti korokban első ízben egyesítették a Kárpát-medencét, ezzel mintegy előképét alkotva a magyar államiságnak, az ezeréves Apostoli Magyar Királyságnak. Az avarok régészeti nyomai, települései, temetői nagy számban vannak jelen hazánk területén. Ezek közül a különlegesebbek közé tartozik a videóban ismertetésre kerülő csákberényi temető.
Az avar kor történetileg és népesség szempontjából sem képez monolitikus tömböt. A Kárpát-medencei avarok 568-ban kezdődő történetét három korszakra osztjuk. A keletiesebb jelleget mutató kora avar korban még szépen megfigyelhető a Római Birodalom kiszorultával hátramaradt romanizált népelemek, a népvándorlás hullámaival idesodródott germánok, és az avarok idején felbukkanó szlávok jelenléte. Az avarok ebben az időszakban, egészen Konstantinápoly 626-os sikertelen ostromáig szinte folyamatosan támadták és sarcolták a Bizánci Birodalmat. A sikertelen ostrom után elmaradó bizánci aranyak megrendítették a kaganátust. Az ezt követő válság az avar birodalom meggyengülését jelezte, amit a vazallus népek függetlenedése követett.
A 7. század közepétől a 8. század elejéig tartó átmeneti időszakot közép avar kornak nevezi a kutatás, melyben a körülmények megváltozása, illetve a 670-680 körül megjelenő onogurok hatására az anyagi kultúra átalakult, és nagy valószínűséggel magyar nyelven beszélő néptöredékek is letelepedtek a Kárpátok koszorúi között. A késő avar kort a régészet hagyományosan a griffes-indás motívumokkal ellátott rangjelző övveretekkel jellemzi. A kései virágzás végét, a birodalom végső széthullását Nagy Károly Frank Birodalmának 790-es években megindított támadásai hozták el, melynek keretében a Dunántúl és a Dráva-Száva köze a frankok kezére került. A keleti területeken a 830 körül zajlott bolgár hódítások hozták el az avar uralom végét, de az avar kori népesség nem tűnt el, nem került kiirtásra, hanem nagyrészt megérte a néhány évtizeddel későbbi magyar Honfoglalást, így a korai magyar állam számban legjelentősebb néptömegévé, a magyarság szerves részévé vált.
A Csákberény – Orondpusztán található temető 1935-ben került elő. Az 1939-ig tartó korai ásatásokon, melyekbe László Gyula is becsatlakozott, 452 sír tártak fel. A teljes temető azonban a feltételezések szerint mintegy 1.200 sírt rejthet, szóval 80 év után is van mit keresnie a régészeknek a helyszínen. A lelőhely különlegessége, hogy az avar jellegzetességek és germán elemek mellett egy romanizált népesség hagyatékai is megjelennek a temető anyagában. A 2019-ben újraindult feltárások a székesfehérvári Szent István Király Múzeum szakmai koordinációjában, Szücsi Frigyes régész vezetésével zajlanak.
A múzeumi szféra erősen forráshiányos helyzete miatt a kutatást a helyi polgármester támogatása, illetőleg a múzeumok körül csoportosuló önkéntesek munkája teszi lehetővé. A hazánkban viszonylag újdonságot jelentő, és sokakban gyanakvást szülő önkéntesség a régészetben közösségi régészet néven válik egyre elterjedtebbé. A közösségi régészet a magyar kulturális örökségben óriási károkat okozó, eredetileg a fekete, illetőleg a szürke zónában mozgó fémkeresősök komoly potenciálját kívánja a társadalom számára hasznos mederbe terelni. Így a fémkeresőzésben, a régészeti kutatásban örömüket lelő, azt rekreációs célzattal űző, gyakran komoly tudásanyagot felhalmozó hobbisták tevékenységüket legálisan, a tudomány és a társadalom számára hasznot hajtva, tudatos és felelős hazafiakhoz méltó módon művelhetik.
(λ – Szent Korona Rádió)
