Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Képes beszámoló: Gőzerővel folyik a következő vármegyés generáció kinevelése (digitális „tanrendben” is)

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) újabb képzési hétvégét tartott még a járványügyi szigorítások előtt, azonban részben a kialakult veszélyhelyzethez alkalmazkodás céljából. A mozgalom próbaidőseinek szellemi és gyakorlati fejlesztése volt a középpontban – a múltkori hétvége alkalmával nem érintettük a vármegyés élet fontos részleteit, amit most pótoltunk be. Az előadások és beszélgetések az egyre melegebb időjárásnak köszönhetően már szabadtéren zajlottak, az éjszakát tábortűz mellett, az erdőben töltötték a fiatalok…

A szombat délelőtti érkezés után közös bográcsozás vette kezdetét, mely alatt Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társvezetője és Kónyi-Kiss Botond, a mozgalom alelnöke tartott előadást. A téma a vármegye működése, céljai, belső kommunikációja volt, emellett a próbaidősök feltehették kérdéseiket a mozgalommal kapcsolatban. Minden fiatal röviden beszámolt arról, hogy miért jelentkezett mozgalmunkba, mi motiválja őket… Már ekkor teszteltük a „távoktatást”, ugyanis a legenyhébb betegeskedéssel is már otthon maradó próbaidősöket telefonon kapcsoltuk be a beszélgetés menetébe.

Az ebéd készül, az előadás javában zajlik…

Az ebéd közös elfogyasztása után egy rövid túra vette kezdetét, melynek célja egy erdei táborhely volt. Itt folytatódtak az előadások és beszélgetések.

Elindultunk.

Rövid túránk során az előttünk szélesen elterülő erdei ”medvehagymamezők” látványa tökéletes alkalmat teremtett arra, hogy szedjünk egy kis szezonális csemegét a vacsoránk mellé.

Friss medvehagyma

Táborhelyünk elfoglalása után az esti tűzrakóhely kialakítása vette kezdetét, majd ismét a HVIM vezetősége tartott előadást. A téma a titkosszolgálatok működése és a beszervezések elleni védekezés-megelőzés volt a közelmúltbeli események fényében (ezt a témát már telefonoktól távol, így a távoktatás mellőzésével tartottuk meg).

A jelenlévő tapasztaltabb, régi tagokkal együtt hosszú beszélgetés vette kezdetét, a fiatalok ismét feltették kérdéseiket. A téma alapos kivesézése után bemutatásra kerültek a mozgalom munkacsoportjai. Lehetőségük nyílt jelentkezni például az online újságírással, grafikával, videóvágással foglalkozó munkacsoportokba, megismerkedhettek a Farkasok Hagyományőrző Csoport működésével is.

Zajlik az előadás erdei táborhelyünkön

Az előadások végeztével kötetlen program vette kezdetét. Közös vacsora a tábortűz körül, beszélgetés és ismerkedés a legújabb jelentkezőkkel.

Késő este legújabb fiatal férfi jelentkezőinknek egy igazán férfias próbatételen kellett átesniük, melyről bővebben nem beszélhetünk. A 2 éves próbaidő útjára mozgalmunkban ezzel a szimbolikus beavatással lehet csak rálépni, mely komoly mentális és fizikai felkészültséget és jelenlétet igényel. Azok, akik ezt nem állják ki, nem kezdhetik meg a „próbák idejét”. A jelöltek jól teljesítettek, majd kisimult arccal és büszke tekintettel folytatták az esti programot.

 

Beszélgetés-pihenés a meleget adó tábortűz körül

 Hideg, de annál gyönyörűbb reggelre ébredtünk. Táborbontás után a délelőtti órákban hazaindultunk. Mind a jelöltek, mind a tagok egy tartalmas hétvégével a hátuk mögött tértek haza.

A felkelő nap lassan előbújik a fák takarásából

 

A kialakult víruskrízisre való tekintettel a közeljövőben a HVIM sem szervez ilyen jellegű összejöveteleket, az élet azonban nem állhat meg és bizakodóak vagyunk, hogy néhány hónap után helyreáll az élet, és akkor már csatasorba tudnak jobban állni a kiképzett fiatalok.  A javarészt egyetemista, középiskolás próbaidőseink számára mi is „távoktatást” biztosítottunk, melyen keresztül átadjuk számukra a vármegyés szellemiséget, emellett munkacsoportjaink is tartanak online képzéseket a különböző szakirányokba.

Fel a Győzelemre!

A „vármegyés iskola” tovább dübörög – Legyen kinek átadni a zászlót

Legyen kinek átadni a zászlót! Vármegyés Gyerek és Ifjúsági Tábor (július 12-19.)

(64 – Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.