A félelem jó üzlet. Mint minden, ez is Amerikából érkezett. A kampányguruknak nem volt nehéz rájönniük, hogy szeretettel, békességgel, örömmel, üdvtannal és emberséggel nem lehet aktív, mozgatható közösséget szervezni. Maradt a félelem, a megvetés és a gyűlölet. Az örök ádáz harc! A polgárháború bizsergető, zsigeri előérzete! Nézem a képeken a végeláthatatlan üres polcokat,. A lázas semmit, amelyekhez először a fejeket kellett kiüríteni. Módszeres agymosó, gondolatlúgosító technikákat alkalmazva a robotizált fogyasztóval szemben – Molnár Tamás gondolatébresztő írása.
A média -mint korlátlan és felsőbbrendű hatalmi ág és erő-, kivonta magát minden felelősség és ellenőrzés alól. Ő “csak” tájékoztat! Hogy miről, mit és hogyan, abba nincs jogi és erkölcsi beleszólása senkinek, a szabadon malterozó kőműveseken kívül. A nézettségi mutatóknak, a klikkeléseknek, a kattintásoknak, a lájkoknak, komoly üzleti értéke van. A “rémhíradók” korában már csak a negatív hír: A HÍR! Ebben a globális disznóólban ez lett a termékeny tápanyag, a moslék.
És valljuk be őszintén: -Tudat alatt és felett imádunk félni, rettegni, besz@rni. Imádjuk a horrort, a kibelezést, a patakokban folyó vér szörnyű látványát. Kéjesen ízlelgetjük magunkban: – Hej, ha én is tömeggyilkos lehetnék!- Ez a végtelenített borzalom sugárzik, folyik, ömlik, csöpög a nap minden órájában és percében. Telefon, rádió, tévé, színház, mozi már csak aberrált és beteg devianciát sugároz. A digitális korszak rémísztően gonosz vírusos hatása már mindenhol és mindenkiben fellelhető.
A stressz, az ideg, a szeretethiány, a monoton mosolytalanság csak a felszín. Alatta már ott tobzódnak ugrásra készen a felheccelt gyilkos indulatok. Menj ki az utcákra! Mindenhol dudálás, kiabálás, lökdösődés, köpködés és verekedés. Nézz bele a számítógépedbe! Mindenhol anyázás, orbánozás, fletózás, komcsizás, libsizés, nácizás. A kommentelők arctalan állatkertjéről már ne is beszéljünk. A paravánok mögé elbújt, rettentően bátor neandervölgyi véleményvezérek láthatatlan maszkjából azonnal kiugrik a kőbalta. Sunyi butaságukkal és félelmükkel szövik és nyálazzák tele a világhálót.
Bár ez sajnos világjelenség, de Magyarország a megosztottságban és az öngyűlöletben magasan fent van a dobogó tetején. Verjük a lécet. Be kellene látnunk, hogy mentálisan nagyon beteg, sok tekintetben kiégett, hitetlen és boldogtalan ország vagyunk. Amikor valaki a személyes, belső lelki boldogságát külső, anyagi eszközökben és tárgyakban keresi. Amikor valaki görcsösen földi erőkben és nem az égi Atyában, a szellem erejében és fensőbb akaratba kapaszkodik, nos, ott bizony kódolva van az örök áldozati szerep. Hatalomban és luxusban legalább akkora boldogtalanság vergődni, mint kiszolgáltatottságban és nyomorban.
Erre most jön ez a Korona, most jön ez a Vírus. Nyilván évtizedek múlva -egy szürke szeptember 11.-i napon-, utólag tudjuk majd meg, hogy tudatosan előkészítve, az emberiség fogyasztóládájába kerültünk. Hadd hulljon a férgese! Hiszen minden hullámzásban van, minden ciklikus, minden ok és okozat. Minden mindennel összefügg! A fegyveres háború, majd az újjáépítés bomba üzlet. A banki válság előtt szét kell teríteni a hiteleket, hogy a becsapott adósok később majd ismét egekbe repítsék a tőzsdét. A pánik vírusosan terjed, egekbe emeli a médiát, a kereskedelmet és a gyógyszeripart. A haszontalanság termeli a legnagyobb hasznot!
A politika is örül, hiszen külső eszközök révén ugyan, de megfélemlít, katonás karanténba zár, felügyel. Az állampolgár csendben magára marad, önkéntes belső illegalitásba vonul. Nem gondolkodik, nem lázad, nem követel. Egyszerűen beszarik! Aztán lassan felszámolódik minden közösségi tér. Nem lesz kocsma, színház, mozi, koncert, konferencia. Kiürülnek az utcák, bezár az Országház, nem lesz tüntetés és randalírozás, nem lesz kormánybuktatás és választás. Eljön végre az ideális állapot: – Mindenki kussol!
Na, itt a vége! Összekapom magam és rohanok a Tescóba!
Szent Korona Rádió megjegyzés: Véleményünk szerint a “proaktív” gondolkozás, a helyzetekre való felkészülés nem ördögtől való. Sőt, meg lehet élni úgy, hogy az egyén nem akar az események sodrásában kapkodni, nem szeretne kiszolgáltatottá válni és hideg fejjel döntést hoz, hogy X ideig függetleníteni magát az ellátórendszertől és bármi történjen is, ő nyugodtan teázgat otthon és távolról szemléli az őrült világot, ami oda kint tombol – ha ez lehetséges. Egy járvány idején lehetséges, egy háború idején nem, mert bombázástól, becsapódó aknagránátoktól és az ellenséges haderőtől nem ment meg a “spájz”.
Tompán, birkán várni egy karantént, a pánikból fakadó élelmiszerhiányban küzdeni, sorban állni agresszív cigányokkal, hőzöngő proletárokkal egy üzlet előtt nagyobb bűn lenne, mint előre, megfontoltan felkészülni. Persze, vicces nézni, ahogy most hirtelen minden felesleges holmit megvesznek az emberek (például a borzasztó ízű és teljesen egészségtelen konzerveket, amik ráadásul ár-érték arányban katasztrofálisak). A fő probléma tehát nem a felkészülés, hanem a félelem, ahogy a fenti írás is megfogalmazza. A legtöbb ember most attól fél, hogy nem fog tudni bemenni a munkahelyére (de nagy baj…), hogy a megszokott kényelméből kicsit visszább kell venni, össze lesz zárva a családjával több napra (ez is nagy baj…), netán otthon kell maradnia egyedül a gondolataival (ez tényleg hatalmas gond). A legnagyobb katasztrófát akkor élné át az átlag modern ember, ha nem lenne internet, akkor mindennek vége lenne a számára.
A modern ember kétségbe esik, amikor a halálnak a lehetősége ilyen nyilvánvalóan megjelenik. Képtelen szembenézni a valósággal és a realitással, hogy minden lélegzetvétellel közelebb kerül a saját halálához. Szeretne ettől a témától elmenekülni, nem is gondolni rá, de most nem tud hová bújni, 0-24-ben halja a vírusos megbetegedésekről és halálról szóló híreket. És azt hiszi, hogyha majd bevásárol, akkor azt majd megmenti a haláltól.
(Szent Korona Rádió)