Egy év alatt rengeteg dolog történhet. Alig szakadtak a vörös szövetek Clermontban 1095-ben és fehér alapon keresztet formálva, már Isten is akarta a muzulmán kézen lévő Szent Föld felszabadítását. Európa összefogott, és II. Orbán pápa a magyar királyt kérte fel a hadjárat vezetésére. Harmadik szent királyunk halála azonban megakadályozta abban Lászlót, hogy a seregek élére álljon. Talán jobb is, a részletek ismeretében amiben a mai írásomat az első keresztes hadjárat Magyarországon való átvonulására hegyezem ki.
A mosoni aratás – A keresztes seregek átvonulása Magyarországon 1096 május-november
A clermonti zsinat tüzes beszédei megtették a hatásukat. A keresztény világ nem tűrhette tovább a Szeldzsuk-törökök viselkedését. A szent helyek megbecstelenítése, a zarándok útvonalak fosztogatása, és a hívők kirablása és megcsonkítása sok esetben a meggyilkolása már olyan méreteket öltött, hogy nem maradhatott válasz nélkül. Az invesztitúra harc csillapodott a pápaság és a német-római császár között, így a század végére elérkezett a keresztes háborúk eszméinek az ideje. A fellángolás, és a lelkesedés óriási volt. Pillanatok alatt söpört végig Európa fanatikus, megszállott nyugati felében. Mindenki megváltást remélt attól, hogy a keresztes jel alatt hadba indul az igaz ügyért királyoktól a csőcselékig. „A föld népe tömegesen felkerekedett, egész falvak vándoroltak ki, eladták amijök volt, annyi fegyvert és készletet szereztek, amennyit csak bírtak s így indultak el az úrnak útjára. Ezek a csapatok nem állottak csupán fegyverfogható férfiakból; sok gyerek, asszony, szökött barát és csőcselék is volt köztük; ezeknek is el kellett menniök, hogy éhen ne haljanak. Siettek az ellenség földjére, mert csak a háború bírta őket táplálni.”* Rövid előkészületek után a vallási buzgalom olyan méreteket öltött, hogy a keresztény seregek előőrsei „Nincstelen” Walter vezetése alatt már a Magyar Királyság határain sorakoztak bebocsátást kérve az éppen megkoronázott Kálmán királytól.
Magyarországon.
Kálmán király engedélyezte a kereszteseknek a több ütemben való átvonulást. Május közepén jártunk, amikor a király rendelkezett róla, hogy a Győr-Fehérvár-Zimony útvonalon a keresztes sereg méltányos áron juthasson a szükséges élelmiszerhez a lakosságtól, és vásárok tartására is engedélyt adott. A nyugati gyepűktől a Duna vonaláig minden rendben zajlott a források szerint 150 ezres csapat vonulásánál, egészen addig amíg a Száván átkelve el nem érték Zimonyt. Ide tizenhat keresztes az elvonulás után fegyvervásárlás ürügyén visszatért, és erőszakoskodni kezdett a helyi lakossággal. Ezt a magyarok nem nézték tétlenül, meztelenre vetkőztetve kiűzték őket a városból, Géza ispán pedig az elkobzott fegyvereiket kitűzette a vár fokára intő jelül az utánuk következőknek. (Örülhettek, hogy nem a fejük került oda. Ny.Gy.) Június elején Aimiensi (Remete) Péter negyvenezres részben francia, részben német serege érkezett a határhoz, és ők is bebocsátást nyertek Kálmántól. Zimonyig teljesen rendben haladtak, ám amikor meglátták a társaik kiszegezett fegyvereit irtózatost haragra gerjedtek. Elfoglalták a várost, az erős őrség ellenére bevették a várat, és több ezer magyart kaszaboltak le. Temérdek szarvasmarha, bor, élelem lett a zsákmányuk, és hetednapra csak úgy takarodtak ki az országból, hogy hírét vették: Kálmán király a bosszúálló seregeivel sebesen közeledik.
Pár nap múltán egyszerre két újabb csoport kért átvonulást Magyarországon. Az egyik valamilyen Volkmar vezérletével Csehország felől Trencsén felé közeledett 12 ezer fővel, ahol előtte iszonyú zsidóüldözést hajtott végre, a másik Gottschalk nevű pap vezetése alatt 15 ezer gyülevésszel Mosonnál kopogtatott. Eleinte velük sem akadt gond. De aztán, ahogy egyre beljebb jöttek feltűnt neki az ország gazdagsága, a magyar nők szépsége. Úgy gondolták nem kell nekik Jeruzsálembe menniük, hiszen a pogányok itt táboroznak a Kárpátok között. Volkmarékat Nyitránál, Gottschalkékat Pannonhalmánál kerítették be a lóra kapott felháborodott magyarok, és háromezret lekaszabolva belőlük kikergették őket nyugati irányba az országból. De alig takarodott ki ez a gyülevész banda, júliusra még nagyobb közeledett belőlük hazánk felé. A Rajna melléki zsarnokságáról, és kegyetlenségéről híres Emico leiningeni és Vilmos meluni gróf parancsnoksága alatt 200 ezer fős sereg közeledett. E semmilyen fegyelmet nem ismerő gyülevész csőcselékben nagy számban voltak jelen zárdából szökött apácák, és férfinak öltözött rosszéletű nőszemélyek. Arról híresült el az a csapat, hogy egy -szerintük- a szent lélek által megszállt kecskét és libát vittek magukkal, hogy majd azok vezetik el őket Jeruzsálembe. Kálmán király Moson és Óvár megerősítése után megtagadta az átvonulást tőlük. A Duna és Lajtha között táborozó siserehad ezen úgy felháborodott, hogy elhatározták: ostrommal veszik be a várakat, és így nyitnak utat maguknak az ország belseje felé. Óvár eleste után Moson védelmének élére maga a magyar király állt. Az ostrom hetekig tartott. A magyar csapatok váratlan és sikeres kitöréseikkel folyamatosan zaklatták a „kereszteseket”, akik a kalifátusok helyett a Magyar Királyságot dúlták és pusztították. Augusztusra a helyzet a magyarok szempontjából kezdett válságosra fordulni. A nagy szárazság miatt a várat körülvevő mocsarak kezdtek járhatóvá válni, így Emico serege ostromgépek használatához láthatott. A védelem kitartott, bár a várfal két helyen is átszakadt. A király döntött. Ha másnap megindul a döntő támadás, akkor a várat felgyújtva, kitörve az ország belseje felé húzódnak vissza bevárva az erősítést. De a keresztesek mit sem tudtak Moson szorult helyzetéről, és a döntő támadás sem indult meg másnap. Aminek az oka az volt, hogy a haditanácson a bár gyülevész, de sokszoros túlerőben lévő ellenség vezérei nem tudtak megállapodni abban, hogy a későbbiekben melyikük legyen Magyarország királya! A tétlenség cselekvésre ösztökélte a magyarokat. Egy váratlan órában kitört egy kisebb csapat. Ettől az ellenség úgy összezavarodott, hogy fejvesztett menekülésbe kezdett, folyamatosan sodorva maguk előtt a többi műkeresztest. Kálmán látta, hogy itt a kedvező alkalom. Egész védőseregével kitört, és szétverte a Német és Frankföldről érkezett „lovagokat”. Emico és király jelölt főemberei is csak a jó lovaiknak köszönhették a menekülésüket. A francia „kereszteseket” otthon pedig azzal várták, hogy Jeruzsálem helyett csak az aratásig jutottak. (Francia szójáték. A francia nyelvben a Moysson/ moisson vagyis Moson aratást jelent.)
Boullion Gottfried lovagjai.
A nyugati országoknak meg kellett tanulniuk, hogy Magyarország nem a pogány barbárok földje, és nem lehet minket büntetlenül rabolni, fosztogatni. Amikor ugyanis hamarosan Boullion Gottfried lotharingiai herceg jelent meg a már valóban rendezett lovagi seregével a határoknál, egészen más volt a helyzet. Ők már értesültek az „előőrsök” csúfos vereségeikről, és alázatosan, követek útján kértek átvonulást Árpádházi Kálmántól. A történtek után a király természetesen bizalmatlan volt velük, de egy lovagias gesztussal megoldotta a helyzetet. A sereg vezérét Gottfriedot meghívta Pannonhalmára egy személyes találkozóra. Az udvarias, előzékeny légkörben feloldódott a fagyos hangulat, és mindkét fél látta, hogy nem ellenséggel van dolga. Magas rangú túszok ellenében Kálmán engedte az átvonulást, de úgy hogy ő is a seregével kísérte a keresztes sereget. Az átvonulás minden zavaró incidens nélkül zajlott le. Kálmán sok értékes ajándékkal megrakottan engedte szabadon a „túszokat”, ahogy a Temeshez értek.
A további keresztes seregek Magyarország helyett már a sokkal rövidebb, de drágább vízi útvonalakta részesítették előnyben. Kálmán király fiatal kora ellenére kellően bölcsen, és megfelelő erő felmutatásával kezelte a álkeresztes seregek magyarországi túlkapásait. Több ezer magyart gyilkoltak le rövid átvonulásuk alatt, nem egyszer úgy, hogy magyar alattvalókat húztak karóba magyar városokban. A szárazföldi fő zarándokútat – ami hazánk területén vezetetett keresztül – viszont még évszázadokig használták a Jeruzsálembe igyekvő békés hívők.
Forrás:
*Syhel, Geschichte des ersten Kreuzzugs 193.
Font Márta: Sorsfordítók a magyar történelemben sorozat 6. kötet Könyves Kálmán
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme 4. Hódító hadjáratok és a keleti háborúk időszaka (1077-1235-ig) 2. Kálmán király hadjáratai (1095-1016) b/ A keresztes hadak átvonulása Magyarországon 1096.
(Puskaporos Szaru – Szent Korona Rádió)