Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Egy harcos gondolatai: küzdünk a modernitással szemben, az egész hagyományunkért

Sokszor felmerül a kérdés, hogy mit is képviselünk, mit tűzzünk a zászlónkra, milyen eszmeiséget valljunk, és úgy tűnik, hogy a hazafias közegben az elmúlt 20 évben nem sikerült döntésre jutni. Pedig ahhoz, hogy bármilyen előrelépést is tegyünk, tudnunk kellene, hogy kik vagyunk, mit is jelentenek számunkra azok a hagyományaink, amikért harcolnunk kell a fennmaradásunkért, és mi […]

Hadak Útja Túrasorozat – 2018

2017-ben szervezte meg első alkalommal a Hadak Útja Túrasorozatot a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, idén pedig ismét a hősök nyomába lépnek a nacionalista fiatalok. Hét túra egy éven keresztül a Kárpát-medence különböző pontjain, a teljesítőknek pedig emlékérem jár!

Évzáró összejövetel és harci játékok a fejér megyei vármegyésekkel

A székesfehérvári és környéki HVIM 2017-ben sem tétlenkedett. Évzáró rendezvényükön visszatekintettek az óévre, Szent Imre hercegről elnevezett díjjal jutalmazták a kiemelkedően teljesítő bajtársakat, majd szilveszter napján a gúttamási fészekben került sor a virtust és adrenalint növelő távlövő íjászatra, légpuskalövészetre, vívásra és molotov-koktél dobó versenyre. A 2018-as évet is együtt köszöntötték a vármegyések.