„Ki tudná elsorolni az ágyúknak, puskáknak, hadigépeknek és egyéb hajítógépeknek mérhetetlen tömegét, amelyet a király úr ellenséges erődítmények és várak rontására hadjárataiban magával szokott vinni?” Thuróczy János- A Magyarok Krónikája.
Legendás múlt, rettegő ellenség, tények és tévhitek. Ezek kísérik a mai írásomat akkor, amikor nem egy személyt, hanem egy különleges alakulatot veszek górcső alá. A mostani téma főszereplője Hunyadi Mátyás félelemmel, és csodálattal övezett zsoldos alakulata a Fekete sereg.
Az 1460-as évekre a rengeteg csapás, és a folyamatos hadakozás ellenére, Magyarország erősebb volt a környező államoknál. Mátyásnak lassan sikerült megszilárdítania a hatalmát, amihez nagyban hozzájárult a Szent Korona visszaszerzése is. Hazánkat sem a csehek, sem a lengyelek, de még az osztrákok sem veszélyeztették. A török a nándori vereség után nyugton volt. Pontosabban nem mert, egy nagyszabású támadó hadműveletet megkockáztatni a Magyar Királyság ellen. Kisebb portyák, rabló támadások voltak ugyan, de ezt nem lehet összehasonlítani II. Murád szultán nyári hadjárataival az 1440-es években. A háborús időkben ekkor még minden uralkodó a főurak bandériumaira támaszkodott. A király csak egy, királyi dandárt tartott fent, és a palotás ezredet – a testőrséget, ami néha egy, és ugyanaz volt. Háborús időkben a főurak felsorakoztak a „zászlóikkal” és a királyhoz csatlakoztak – vagy nem csatlakoztak. Korábban a nemesi nyomásra törvénybe iktatott szabályozásokkal Hunyadi Mátyásnak is oly mértékben meg volt kötve a keze, hogy a kialakult helyzet más megoldást kívánt. Mátyás szerint ezek az összeálló bandériumok komoly hadseregnek csak a karikatúrái voltak. Az ő terveihez, és személyiségéhez egy ütőképes, gyorsan mozgósítható edzett katonákból álló, szinte állandó haderőre volt szüksége. Ha pedig volt pénz a kincstárban, akkor katonákat is lehet felfogadni. Hiszen nem is oly messze hazánktól ezrével kóboroltak veterán huszita csehek, akik zsoldért újra fegyvert fogtak.
Bánlaky József szerint Mátyás 1463-64-es boszniai hadjárata során a Dengelegi Pongrácz János által felfogadott cseh zsoldosok a székelyekkel megerősítve biztosították az al-dunai területet. Ez vált a későbbi Fekete Sereg magjává. Megnézzük a sereg nevének a feltételezett keletkezését és összetételét, létszámát, híres parancsnokait, harcértékét, bérezését és azt, hogy honnan és miből tudta Mátyás fedezni a legendás alakulat fenntartását.
A fekete sereg neve és összetétele
Az elnevezés eredete teljesen homályba vész. Egyesek szerint a sereget csak Mátyás halála után, kezdték feketeként nevezni. Azt se tudjuk, hogy az egész zsoldos hadat, vagy csak bizonyos alakulatait, egyfajta elitet hívtak e így. Az egyik feltételezés szerint a király egyik kedvenc zsoldos kapitányáról a sziléziai Jan Haugwitz után lett a sereg fekete, mert a parancsnok kedvelte a fekete ruhát. Annyi bizonyos, hogy akkoriban a katonák még nem hordtak egységes egyenruhát, ami megkülönböztesse őket. A Hunyadiak címerében lévő fekete holló is számításba jöhet névadóként. Fekete Sereg néven találkozunk még a miénkkel egy időben Itáliában, és a német tartományokban is. A kedves olvasó döntsön, melyik a szimpatikus a számára! (Én gyerekként mindig úgy képzeltem, hogy a Fekete Sereg egy roppant egységes, félelmetes had, akiknek a tagja fekete páncélt és lapított tányérsisakot viseltek. Ny.Gy.) Zsoldjegyzékek fennmaradtak bizonyos évekből, sajnos nem az egész korszakból. A nevek árulkodóak, innen tudhatjuk, hogy a legtöbb katonát a csehek adták.( Lobogójukban a kétfarkú cseh oroszlán is utal rájuk.) Őket követték számban a lengyelek, és a németek. Magyar nevek csak az 1480-as években kezdtek egyre jobban felbukkanni. Érdekesség, hogy az akkoriban Európa legjobb katonáinak számító helvétek ezekben a jegyzékekben időről időre felbukkannak. Volt még egy nemzet, aminek a fiai csodákra voltak képesek: a „rácok” vagyis a szerbek. A török határszakaszon a könnyűlovas szerbek, mindig hatékonyan harcoltak, még a számban nagyobb ellenséggel is. Mátyásnak szerencsére mindig voltak tehetséges és kiváló hadvezérei, magyarok és nem magyarok egyaránt.
A parancsnokok
A nevezetes Kinizsi Pál és Magyar Balázs mellett ott volt Szapolyai István, Egervári László, Geréb Péter. Az idegenek között pedig a legendás Frantisek Hag aki egyszer fel is lázadt a király ellen az elmaradt zsold miatt, de aztán mégis megmaradt Mátyás hűségén. Jan Zeleni volt a másik cseh vezér, akivel azért akadtak bajok, és Haugwitz aki mindig feketében járt. ( A kolozsvári Mátyás-lovasszobor mellékalakjai között néhányuk felismerhető.) A legfőbb vezér pedig természetesen Mátyás volt, aki számtalanszor állt a Fekete Sereg élére.
Az alakulat harcértéke és létszáma
A hírhedt hollós seregnél a négyes szám dominált, amikor hadjáratot kezdtek Ausztriába, vagy éppen a muzulmánt mentek büntetni a délvidékre, vagy éppen Moldovába. A négy fegyvernem a következő volt: – könnyű és nehéz lovasság, – gyalogság, – tüzérség. A lovasság és a gyalogság is külön alegységekre oszlott fegyverzetük szerint. Voltak puskások, könnyűgyalogosok, vértesek és mások. Amire a király még nagy figyelmet és összegeket fordított az a dunai hajóhad volt. Ehhez 50 naszád, és több száz kisebb vitorlás és sajka tartozott. A legénységet szinte teljes egészében rácok adták, és szinte csak a délvidéki harcokban vetették be őket. Szabács ostrománál a Szávát ezek a magyar hadigályák zárták el, hogy elvágják az esetleges török utánpótlást. Érdekesség képen annyit meg kell jegyeznünk, hogy Mátyás rengeteget tanulhatott az édesapjától. Hiszen Hunyadi János volt az, aki nagyrészt átszervezte a magyar alakulatokat évtizedekkel korábban. Nem csak a huszita „wagenburgokra” gondolok itt, hanem az alapvető katonai magatartásra, és a töröktől eltanult fegyelemre is. Hunyadi rendet tartott az emberei között, nem volt mulatozás a csata előtt, részeg katonát nem lehetett látni a parancsnoksága alatt. A tábort mindig megerősítették, az őrséget szigorúan számon kérték. Latrinákat ástak. A jól lakott katona lusta katona. A sereg élelmezését könnyen emészthető, de tartalmas egytálételekkel, kásákkal oldották meg. A fegyvernemek külön színjelzéseket kaptak, és ilyen zászlók alatt vonultak, táboroztak, így nem keveredtek össze egymással, könnyen mozgathatóak, és gyorsan bevethetőek voltak. Hunyadi János többek között ezek miatt tudta olyan hatékonyan megszervezni a déli határ védelmét évekkel korábban, amit fia a profi seregével tovább fejlesztett. A létszámról annyit tudunk, hogy a királynak mindig állt rendelkezésére egy bizonyos számú hadsereg. De mivel a kincstár nem tette lehetővé, hogy állandó és nagy létszámú zsoldos sereget tartson fegyverben béke idején rendszeresen elküldték a felesleges állományt, hogy majd a hadiállapot beálltakor újra felfogadják őket. Így nem kellett feleslegesen fizetni a katonákat. A létszám folyamatosan változott a politikai helyzettől függően. A Fekete Sereg körülbelül egy 4-6 ezres létszámnál sose lehetett kisebb. Morvaországot, Boroszlót és Szilézia nagy részét 20 ezer fővel hódította meg Mátyás 1474-ben, a cseh-lengyel ellenfél 80 ezer főt számlált. Az 1487-es nagy bécsújhelyi seregszemlén viszont már 20 ezer lovasról, és 8 ezer gyalogos katonáról írnak a krónikák. Sajnos a Fekete Sereg létszáma sose érte el a tévesen emlegetett 100 ezer fős létszámot, és állandó sem volt.
Miből?
Nézzük meg először a magyar király éves bevételét, és utána a zsoldosok fizetését! A magyar király legfőbb bevételi forrását az adók és a vámok, és az állami monopóliumok, vagyis a regálék jelentették. Az egyház, és a nemesek nem adóztak így minden befolyt arany legalulról tehát a telkes jobbágyoktól érkezett. Aztán következet a hadiadó, amit a király minden évben kivetett, volt olyan is hogy kétszer. Tehát a kincstár bevétele nagyjából így nézhetett ki: adó 250 ezer arany. A szászok 25 ezer aranyat fizettek, a zsidók évi 4 ezret. A szabad királyi városok 22 ezret, az erdélyi oláhok „ötvened” adója 2 ezerrel járult hozzá. A bányakamarák, és a pénzverdék 60 ezret fialtak. Ha kivetették a hadiadót, akkor az még 250 ezer aranyat hozott, ha a rendkívüli hadiadót is az összesen 500 ezret. A pápa és Velence is folyósított bizonyos összegeket időnként azért, mert a törökkel szemben a Magyar Királyság állta a háború terheit. Összehasonlításul a nálunk sokkalta nagyobb Oszmán Birodalom éves költségvetése 1475-ben 1,8 millió dukátot tett ki. Ha azt vesszük alapul, hogy egy lovas katona havonta 3, egy gyalogos 2 forintot kapott, ő vette a fegyverét, ruházatát, élelmét, akkor egy nagyobb sereg fenntartása óriási költséget jelentett az államnak. Egy 10 ezer fős lovasság, és 5 ezer fős gyalogság esetében ez szinte az egész éves bevételt elvitte. Tehát nem Mátyás bevétele volt alacsony, hanem a zsoldos sereg volt igen drága.
Mátyás személyéhez és hadakozási „stílusához” hozzátartozott az, hogy mindig kerülte a felesleges vérontást. Kímélte az embereit, és ha lehetősége volt rá, hadicsellel, kiéheztetéssel vagy megvesztegetéssel próbálta a város és várostromokat eldönteni. Jajcánál például azt mondta, hogy „emberekért harcolunk, nem falakért”. Szabácsot is csellel ragadta el a töröktől hosszú téli ostrom után, Boroszlóba pedig ő maga zárkózott be a seregével, akik rendszeresen kitörtek az ostromgyűrűből, hogy élelmet zsákmányoljanak. Amíg a magyaroknak volt élelmük,- ha kevés is- addig a lengyelek csapatosan haltak éhen, vagy szökdöstek haza. Bécset is megvesztegetéssel, és ostromzárral sikerült bevennie. Az „igazságos” halála után a Fekete Sereg is dicstelen véget ért. Az a zsoldos csapat, amelyik nem kap fizetést vagy elvonul, vagy még vár, és csak utána kezd rabolni, fosztogatni. Lázadások Mátyás alatt is előfordultak, de ennek mindig anyagi és nem politikai okai voltak, és a király jól kezelte azokat. A munkavállalók szerettek volna fizetést kapni, de ezt a munkáltató nem mindig tudta maradéktalanul teljesíteni. II. Ulászló még adott némi fizetséget a zsoldosoknak, de amikor már rabló haddá szerveződtek, és megpróbálták átjátszani Nándorfehérvárt a törökök kezére Kinizsi maga verte szét a táborba szállt katonákat a bandériumok, és a környező lakosság segítségével. A zsoldos sereg nagy része ugyanis az osztrák tartományokban és a megszállt sziléziai területeken állomásozott. Hunyadi Mátyás halálát követően ellenszenvessé vált a magyar katonai jelenlét ezeken a helyeken. Dobzse Ulászló egy várható török támadás megakadályozására a déli végekre vezényelte őket, de fizetni már nem tudta a katonáit. 1492 tavaszán nem sikerült begyűjteni a hadiadót pedig óriási szükség lett volna rá. A főként cseh és morva katonák pedig rabolni és fosztogatni kezdtek. Akiket nem vágtak le a magyarok a harcmező, azokat kitoloncolták a királyság területéről. Lelkükre kötötték, hogy soha ne térjenek vissza Magyarországra, mert legközelebb már nem lesznek ilyen szerencsések és a karó könnyen megcsiklandozhatja a beleiket.
Hunyadi Mátyás magát második Atillának tartotta. Nehéz az összehasonlítás, de a Hunyadi család történelmi szerepvállalása szinte páratlan. Az mára már kétségtelen számunkra, hogy az álruhában az országot járó, és igazságot osztó uralkodó képe megszépített. Egy erős jellemű, és akaratú zsarnok volt ő, aki tudta, hogy az igazi ellenségei a magyaroknak napnyugat felé vannak. Terveihez, politikájához, nélkülözhetetlen volt egy hadsereg, amely nem függött a pártoskodó összeesküvő nemesektől, és mindig a rendelkezésére állhatott, ha a helyzet úgy kívánta. Sokszor úgy kívánta. A király ilyenkor együtt menetelt, harcolt, éhezett és fázott a katonáival. „ Amíg magyar ember él a földön, csak úgy fog emlegetni: Mátyás az igazságos.” Talán éppen ezért is olyan kedves a szívünknek ő, és a legyőzhetetlen serege, amely kettő már végleg összeforrt az évszázadok alatt.
Epilógus
„ Egy férfi bort szállított haza Magyarországról. Egyik nap útja során hatalmas erdőn haladt keresztül aztán egy magas hegy felé veszi az irányt. Ezen megpillant egy félig a sziklába épített házikót, aminek a tetejét alig lehetett a földből kilátni. Az ajtó előtt megpillant egy deli vitézt szablyával az oldalán. Amikor a férfi a kocsiján egyre közelebb ér a vitéz megszólal, és megkérdi tőle: – Barátom! Te a mi felsőbb vidékeinkről való vagy. Mond csak meg nekem, másznak e még a hangyácskák e három hegyre: a Szent Kristófra, a Szent Magdolnára, és a Szent Ulrikra? Az ember így válaszolt: – Másznak még, de egyre ritkábban. Na, mond meg otthon, amikor a hit olyannyira meggyengül, hogy már senki se jár erre a három hegyre, akkor majd én felkelek, és eljövök fekete seregemmel. – Ki vagy te hát? – Kérdi tőle az ember. – Én Mátyás király vagyok. Lépj közelebb, és gyere velem ebbe a kunyhóba, hogy saját szemeddel győződj meg erről! Bemennek a házacskába, és Mátyás király megparancsolja néki: lépj itt mögém, és a vállam fölött tekints ki ezen az ablakon! A férfi úgy tesz, ahogy megparancsolja neki, és sík mezőt lát hosszút és széleset. A mező telis tele van csupa fegyveres lovas katonával. Mind nyugodt és csöndes. Egyikük se moccan. Mintha a lovak és a katonák aludnának. – Látod! Ez a fekete sereg- mondja Mátyás a csodálkozó embernek. Tekints ki ismét az ablakon! A férfi ismét kinézett, a király pedig könnyedén megfogja kardját és kissé kihúzza a tokjából. Hát láss csodát! Az egész sereg megéled. A katonák felegyenesednek, a lovak a fejüket mozgatják, nyerítenek és patáikkal kaparnak. –Látod! Mondja Mátyás király. Nem sok idő fog eltelni majd. Én felkelek és kivonom kardomat. Lágy szellő fog majd fújdogálni. Minden emberben egy gondolatot ébreszt. Katonáim felpattannak majd lovaikra, és a fekete sereg az ősi szent régi hitért és jogért fog harcolni.” Mátyás ígérete
Forrás:
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme.
Kiss-Béry Miklós: Magyar Királyok és Uralkodók 13.rész I. (Hunyadi) Mátyás
Péterfi Bence: A Fekete Sereg – Mátyás király sziléziai zsoldosai. Rubicon történelmi magazin 2016/4
Következik: „ S nyögte Mátyás bús hadát…”
(Nyitray György Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)