Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Vármegyés összetartás Dél-Magyarországon

Október első hétvégéjén nem csak a nagy sikerrel lezajlott VII. Vitéz Vastagh György Emléktúrára került sor, hanem ekkor tartotta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom déli régiója is az összetartását Szentesen.

A déli régió néhány évig stagnált vármegyés szempontból, de szerencsére az utóbbi két évben dübörög a mozgalmi élet a nacionalista fiatalok által. Külön öröm, hogy immáron létszámban is elindult felfelé a déli régió, ráadásul mindezt úgy, hogy a minőséget is folyamatosan sikerül fenntartani, a vármegyés tagság elnyerése, vagy akár csak a próbaidős tagság megtartása is szigorú követelmények teljesítése mellett lehetséges.
vidd tovább a zászlót hvim

Ezen a hétvégén a szentesi fiatalok mellett, a szegediek és a békéscsabaiak is képviseltették magukat, valamint Incze Béla vármegyés vezető is tiszteletét tette, összesen majdnem húsz fő gyűlt össze. Szombat délután kezdődtek a programok, amelyek sorát egy kiadós paintball csata nyitotta, hogy megadja az alaphangot a hétvégének. Az egykori Esze Tamás laktanya területén, egy mára elhagyatott épületben többféle módon is „összecsaptak” a két csapatra osztott vármegyések. A harcászat egyik legnehezebb fajtája az épületharcászat, ezt, még ha efféle játékos módon, de mi is megtapasztalhattuk. Bár hamar kirajzolódott, hogy kik azok, akik gyakoroltak már ilyesmit, de egyébként is a vármegyések egyik alapvető jellemzője a harcias hozzáállás, amit ezúttal is megtapasztalhattunk. Fegyelmezett, de kiélezett „háború” zajlott le, a végső döntést egy következő csata fogja meghozni Csongrád és Békés megye között.
22310644_1453615661354004_4449241108344836713_n 22365478_1453615828020654_7585601620989784031_n 22366497_1453615851353985_6436382367708680821_n 22405602_1453615901353980_6987519165189380691_n
A paintball után egy szentesi házba vonultunk vissza, ahol éjszakába nyúlóan beszéltünk át sok témát. Ezek között voltak gyakorlati jellegűek is, mint például a közösségi média tudatos és megfelelő használata, különösen annak fényében, hogy gyakorlatilag hadjáratot indítottak a legnagyobb ilyen jellegű oldalak a nacionalisták ellen.
tiltás-központi
Majd bemutatkoztak az új próbaidősök is. Eközben a kertben egyik bajtársunk értő kezei alatt már készült egy kiváló bográcsos babgulyás, amelyet jóízűen fogyasztottunk el, hogy aztán ismét belevessük magunkat a további megbeszélések sorába. Késő éjszakáig tartott az eszmecsere, de mindenképpen megérte, hiszen rengeteget tudunk épülni egy-egy ilyen alkalom során, és a régió vármegyései is egyre jobban összekovácsolódnak. Másnap, viszonylag korán keltünk, hogy a Vitéz Vastagh György túrán együtt vegyünk részt, legtöbben a túra sikeres lebonyolításában is valamilyen apró részfeladatot vállalva. Erről a beszámolót már korábban olvashatták ITT.

Megyünk tovább a megkezdett úton! Fel a Győzelemre!

1507539942865

Pataki János, HVIM Déli Régió

(Mi Magunk – SZKR)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.