péntek, április 10, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Horthy-szobrot avatnak Felvidéken – a kutyák már ugatnak

Kórusban zendítettek rá a megélhetési rettegők és zugfirkászok Horthy Miklós első felvidéki szobrának avatása kapcsán. Ha azt hisszük, hogy a szlovákság köréből érkeznek a támadások, akkor tévedünk. Az uszítókat Júdás-lelkű „nemzettestvéreink” között kell keresni.

Október 29-én a nemeshodosi református templom kertjében avatják fel vitéz nagybányai Horthy Miklós első felvidéki szobrát. A presbitérium döntése alapján a hívek így emlékeznek meg a református államférfiról halála 60. évfordulója alkalmából. Eddig a hír. Istentisztelettel egybekötött szoboravatás lesz, igével, prédikációval, főhajtással. Méltóságteljes és csendes. Lenne….de a kutyák rázendítettek.

Amikor megtudtuk, hogy szobrot kap a Kormányzó, az öröm után rögtön az aggodalom fogott el minket. Tudtuk, hogy lesznek olyanok, akik ezt az (őket egyébként teljesen hidegen hagyó) alkalmat csak arra fogják felhasználni, hogy hisztériát keltsenek, olvasottságot generáljanak és politikai tőkét kovácsoljanak. A megérzésünkben most sem kellett csalódnunk.

Természetesen a kórust a Paraméter nyitotta, ami köztudottan mással már nem tud olvasottságot produkálni, mint az emberek megbotránkoztatásával. A tehetségtelen újságíróknak már csak ez jutott, így résen kell lenniük, hogy gyorsan rácsaphassanak a témára. Aki a leghangosabban ajvékol, az viszi a pálmát. Nem is váratott sokáig magára a műfaj Új Szó-hoz átigazolt üdvöskéje, Finta Márk. Rögtön a címlapra böfögte cikkét, amit a rá következő napon két másik is követett. Természetesen, a tökéletes hangulatkeltés kedvéért az online verzióhoz csatolt egy videót is, amin Horthy Hitlerrel találkozik. Felvidéki szobor kapcsán talán témába vágóbb lett volna egy videót belinkelni a kormányzó komáromi bevonulásáról, de hát abban túl sok az éljenező ember, még a végén megszűnnének rettegni az olvasók.


(Horthy Miklós bevonulása Komáromba)

Finta ügyesen kitanulta a hangulatkeltést, ezért egy külön cikkben fejti ki magánvéleményét. Hogy elnyerje az olvasó szimpátiáját, hosszasan ecseteli, mennyire szereti és tiszteli a felvidéki reformátusokat és éppen ezért (itt a csavar) még nagyobb sokk volt számára, amikor értesült a szoboravatásról. Megtudhatjuk tőle, hogy ő már a komáromi parókia előtt álló Trianon-emlékoszlopot is „furcsának találja”, nem csoda, hogy a Horthy-szobortól feláll a szőr a hátán.

hvim_felvidek_finta_kutya
Finta Márk – magyar viselet, de vajon milyen szívet takar? kép: Bocskai Viseletek

Természetesen a kutyák csaholására a szlovák média is felfigyelt, így ma már a TV JOJ esti híradója is kiemelt hírként foglalkozott az esettel. Csak idő kérdése, mikor kapja fel a többi szlovák sajtóorgánum a témát. Onnantól kezdve már csak egy lépés, hogy a közelgő választások előtt ki mindenki fogja a szobor ügyét felhasználni kampánya során.

Az ügy kapcsán többen is megkeresték Fazekas László református püspököt, de ő mindezidáig elzárkózott az eset kommentálásától. Nyilván elhatárolódást várnak tőle, hiszen bármi mást is nyilatkozna, azt szövegkörnyezetből kiragadva a másnapi címlapon látná viszont. A püspökkel ellentétben a Pozsonyi Református Egyházmegye esperese, Somogyi Alfréd bátran nyilatkozott a sajtónak. Somogyi nem tartja problémásnak a szoboravatást és a média által előszeretettel használt „megosztó” jelzőt nemes egyszerűséggel „bolsevik sztereotípiának” nevezte.

A kutyák csaholnak, mindig is csaholtak. Csak rajtunk múlik, hogy figyelünk-e rájuk vagy haladunk tovább. A kutyakórusnak pedig Jókai szavait küldjük útravalónak: „Addig nem fog győzni a szabadság ügye, amíg a magyar nemzet saját áruló korcsivadékának hulláiból olyan hegyet nem rak, mint a Mátra, s a döghalom tetején az utolsó áruló apát a saját fia le nem nyakazza!”

hvim_felvidek_horthy_hodos

(HVIM-Felvidek.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunják a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Életfogytiglani fegyház vár a zákányi cigányra, aki disznóölő pisztollyal végezte ki kétéves kisfiát

Megrázó ügyben hirdetett ítéletet a bíróság: életfogytiglani fegyházbüntetést kapott...

Megrázó részletekről számolt be a 10 éves kislány, akit meg akart erőszakolni a sárisápi pedofil

A bíróságon mesélte el részletesen a 10 éves sárisápi...

“Lefejezek embereket és fejbe lövök mindenkit!” – 30 diáktársát akarta meggyilkolni a 15 éves fiú

Egy budapesti iskola 15 éves diákja tervezett mészárlást iskolájában...

Kategóriák

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunják a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Életfogytiglani fegyház vár a zákányi cigányra, aki disznóölő pisztollyal végezte ki kétéves kisfiát

Megrázó ügyben hirdetett ítéletet a bíróság: életfogytiglani fegyházbüntetést kapott...

“Lefejezek embereket és fejbe lövök mindenkit!” – 30 diáktársát akarta meggyilkolni a 15 éves fiú

Egy budapesti iskola 15 éves diákja tervezett mészárlást iskolájában...

Cigánytempó: késsel fenyegetett Miskolcon egy nőt, megerőszakolta, majd kirabolta

Érdekesség még, hogy a vádlott büntetett előéletű volt. Természetesen a...

Furkó Kálmán és a Betyársereg kapcsolatáról készült kisfilm

A Betyárseregnek számos olyan tagja van, aki vagy a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55