A mai cikkemben egy olyan, magyar győzelemmel végződő ütközetet szeretnék bemutatni a kedves olvasónak, amit méltán emlegethetünk az egyik legfényesebb katonai cselekményeink között. Ez a brentai, vagy a Brenta menti ütközet. (899 szeptembere) Őseinknek tisztelgünk „akik békében éltek, büszkén haltak, ha látták, halni kell”.
Előzmények
895-ben a magyarok Árpád vezetésével visszatértek a Kárpát-medencébe Atilla örökébe, és folyamatosan lépésről lépésre terjesztették ki a befolyásukat a területre. Az ezt követő időszakot a magyar történelemben csak “Kalandozásoknak” nevezik, de véleményem szerint ezek nem egyszerű „rabló hadjáratok” voltak, hanem tudatosan megszervezett katonai vállalkozások, amikkel egyrészt meg kívánták erősíteni az új területszerzést a Kárpátok ölében, másrészt az elrabolt és nyugatra hurcolt Avar és Atilla kincsek visszaszerzésére irányultak, de diplomáciai jelentőségük is volt, hiszen szinte mindig felkérésre, valaki szövetségeseként mentünk “rendet tenni”. Arnulf keleti frank király császárrá szerette volna koronáztatni magát, de a Karoling örökösödésben csak Berengár frauli őrgróf Nagy Károly dédunokája után következett. A magyarokkal szövetkezve, a területén szabad átjárást biztosítva hívta be a magyar csapatokat Berengár ellen. 899 tavaszán egy fél töményből (5000 főből) álló sereg kezdte meg az Itáliai hadjáratot.
A magyar hadtest több kisebb részre osztva kezdte meg a környék dúlását ügyelve arra, hogy ha a hadi helyzet úgy kívánja bármikor egyesülhessen a sereg. A parancsnokokról sajnos nem maradt fent semmilyen adat, kilétüket homály fedi. Így nyomultunk előre egészen Paviáig, az Itáliai királyság és Berengár fővárosáig. Innen a római Via Postumianon a támadó sereg megkezdte a hadtörténelem egyik legzseniálisabb csalogató manőverét.
A csata
Az üldöző Berengár király ekkora az itáliai források szerint is már legalább háromszoros túlerőben lévő, 15 ezer főből álló lovas páncélos hadat toborzott, és megkezdte a visszavonulást színlelő magyar csapat üldözését. Veronánál megverték a magyar hátvédet alkotó seregrészt, majd a mieink továbbra is pánikszerű menekülést színlelve átkeltek a mai Cittanova városába vezető hídon, és állást foglaltak a Brenta folyó partján. Itt a beérkező Berengár királlyal egyezkedésbe kezdtek. Amennyiben szabad elvonulást kapnak, akkor hátrahagyják a zsákmányt, békét kötnek a királlyal, és soha többet nem térnek vissza Itália földjére. Berengár király viszont a túlerejét látva biztos volt a győzelmében, és az ajánlatot visszautasította. Rövid időn belül elkövetett még egy végzetes hibát. Nem támadta meg rögtön a magyar sereget, hanem a katonái fáradságát látva parancsot adott a táborverésre és a pihenésre. A lovagi felszereléssel ellátott Itáliai sereg lazított a szerelvényen, levette a páncélzatát és étkezéshez látott. A magyar vezérek kihasználták a kínálkozó, vissza nem térő alkalmat. Az nagy ívben megkerülték az ellenség táborát miután átúsztattak a folyón, és a fősereggel együtt egyszerre lesből támadtak a meglepett Berengár seregére. Liutprand cremonai püspök szemtanú szerint a magyarok olyan hirtelen és oly erővel támadták meg a tábort, hogy egyeseknek torkukba szegezték az ételt, másokat páncél és fegyverek nélkül futás közben öltek meg, miután elvették a lovaikat.
A magyar sereg fényes győzelmet aratott az elbizakodott, háromszoros túlerőben lévő ellenséggel szemben. Kiváló iskolapéldája volt ez a felderítésnek, fegyelmezett megtévesztést színlelő visszavonulásnak, a halogató harcnak, a folyón való átkelésnek, időnyerésnek, és annak hogy az ellenség fedje fel a valós erejét és létszámát. Az ezt követő gyors helyzetfelismerés és a bekerítés fegyelmezett kivitelezése már mind a magyar katonai erényeket, mind a parancsnokok rátermettségét mutatja, ami idegen országban se vallott kudarcot. A magyar kalandozó időszak egyik olyan fejezete a brentai ütközet és győzelem, amire méltán lehet büszke minden magyar.
Forrás:
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme / 2. Külföldi kalandozások a vezérek korában. A 898. Évi kémszemle, és a 899. Évi olasz hadjárat.
Könyvajánló: Bóna István: A magyarok és Európa a 9-10. században.
(Nyitray György – Puskaparos Szaru – Szent Korona Rádió)