hétfő, február 2, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“A Sereg, ahol a hazafiság és a sport összeköt mindenkit”

A Betyárok nem terroristák, hanem igaz magyar hazafiak, sportolók és családapák. Nagy Zsolt “Joe” teljesítményéről már többször beszámoltunk, most közelebbről is megismerhetitek erőemelő bajnokunkat, aki kislánya révén is továbbadja az egészséges önvédelem szellemiségét.

16976618_427898294215979_1389014275_n

– Mióta sportolsz és hogyan keveredtél az erőemelés világába?

– Körülbelül 20 éve kezdtem el az edzést életmódváltás miatt. Eleinte csak hobbiszinten lejártam edzeni, de egy pár hónap után nagyobb súllyal tudtam dolgozni, mint akik már régebb óta edzettek. Ez adta a motivációt arra, hogy elkezdjek kacsingatni az erőemelés felé. Igazából az első versenyem után éreztem azt, hogy ezt kell csinálnom. Természetesen motiváló volt számomra a 80-as évek külföldi sztárjainak megjelenése. Nálam mindig topp1 volt Conan a barbár, és a pankrátorok világa.   Jelenlegi felkészüléseimet a hódmezővásárhelyi Kriko Gym edzőterem biztosítja.

– Milyen eredmények fűződnek a nevedhez és melyikre vagy a legbüszkébb?    

– Közel 100 versenyen indultam. Fekvenyomó, erőemelő és erősember versenyeken. Az esetek többségében dobogós helyen végeztem. Van Magyar Bajnoki címem fekvenyomásban, Magyar Rekord fekvenyomásban, Világkupa aranyérem fekvenyomásban és felhúzásban. Erőemelésben azon belül fekvenyomásban 3 világcsúcs. Európa bajnokságon erőemelésben ezüstérem, és 2017. január 7-én Erőemelő Magyar Rekordot állítottunk fel. 8 óra 40 perc alatt 200.198kg-ot mozgattam meg. Nincs kivétel mindre egyformán büszke vagyok.

16933737_427896034216205_1813195043_n

– Hogyan készülsz fel egy-egy versenyedre? Milyen egyéni edzésmódszerrel, étrenddel hozod magad formába?

– A versenyfelkészülésem egész évben folyamatos. Heti 5 edzésem van napi 2 órahossza. Az edzésprogramomat mindig az aktuális verseny követelményeihez állítom össze. Az étkezésem próbálom az egészséges életmód felé terelgetni. Versenyek előtt az ideális súly beállításához kötelező diétát tartok.

Többször írtunk már honlapunkon is a kislányod sportteljesítményeiről. Tudatosan a sportolás irányába nevelted gyermeked, vagy maga akar olyan lenni, mint édesapja?

16933636_427897087549433_2092819589_n2

– Természetesen a tudatosság szerepet játszik a nevelésében, de egy egészséges versenyszellem kialakult benne és ezért próbál felzárkózni. A sportot (judo) Ö maga választotta.

– Milyen eredményei vannak eddig neki és mik a jövőbeni terveitek?

– 8 éves kora ellenére elég komolyan gondolkodik, szereti a versenyek hangulatát. Próbáljuk úgy nevelni, hogy ne eredményorientált legyen, hanem maga a sport és annak szeretete nevében versenyezzen.

16976140_427898414215967_2084700410_n2

Eredményei: Jelenleg U10-es korosztályba tartozik 3 arany,2 ezüst, és 1 bronzérme is van.

1916181_780232675414096_3761811174121055016_n2

– Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a Betyársereggel? Mit gondolsz nagy családunkról?

A Betyársereg tevékenységét évek óta figyelem és pártolom, de kapcsolatba kb. másfél évvel ezelőtt kerültem, amikor Kulik János a helyi klán vezetője felkeresett. Azonnal igent mondtam mivel az országban nagy a széthúzás és úgy érzem, hogy szükség van egy olyan egységre, mint a Sereg, ahol a hazafiság és a sport összeköt mindenkit. Ahol lehet számítani a Testvérek segítségére.

Büszke vagyok, hogy ennek a Családnak a tagja lehetek!      

Tisztelettel:

Nagy Zsolt “Joe” Erő és kitartás!

(Betyársereg)

Legfrissebb

Az EU és India megállapodása gyorsíthatja a migrációt

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen örömujjongott,...

A legtöbb magyar alma rovarölő szerrel van mérgezve, de ez nem nagyon érdekli a kormányt

Hiába tiltja az EU-s jogszabály a PFAS-alapú rovarölő szert,...

Irán válasza az EU-nak: minden uniós ország hadseregét terrorszervezetté nyilvánította

Irán a Közel-Kelet (ha nem a világ) utolsó vallási...

Válaszcsapás: Így szállják meg hazánkat a zsidók

Valóban a keresztényeket fogják kiirtani a zsidók a messiásuk...

Cigány sportszerűség: Verekedés miatt 10 évre eltiltották Domoszló U15-ös focistáját

Verekedésbe torkollott a Gyöngyöstarjáni RE – Domoszló SK U15-ös...

Kategóriák

Az EU és India megállapodása gyorsíthatja a migrációt

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen örömujjongott,...

A legtöbb magyar alma rovarölő szerrel van mérgezve, de ez nem nagyon érdekli a kormányt

Hiába tiltja az EU-s jogszabály a PFAS-alapú rovarölő szert,...

Válaszcsapás: Így szállják meg hazánkat a zsidók

Valóban a keresztényeket fogják kiirtani a zsidók a messiásuk...

Cigány sportszerűség: Verekedés miatt 10 évre eltiltották Domoszló U15-ös focistáját

Verekedésbe torkollott a Gyöngyöstarjáni RE – Domoszló SK U15-ös...

Ha továbbra sem akar Venezuela együttműködni Amerikával, akkor kényszerítik rá

Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Donald Trump amerikai...

Sötétségbe borul Ukrajna?

Az energetikai háború indításakor Kijev valószínűleg arra számított, hogy...

A tűzszünet ellenére légicsapásokat hajtott végre Gázában Izrael

Az Anadolu jelentése szerint szombaton legalább 29 gázai palesztin...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55