„Az egalitárius közösségtudat a személyiség halálához, az abszolút individualizmus pedig a közösség halálához vezet. Meg kell, hogy mentsük a személyiséget és meg kell, hogy mentsük a közösséget egymás erősítése érdekében: így a mi utunk a hierarchizált közösség gondolata, amely mentes minden egalitárius és individualista destrukciótól.”
Számunkra – kik felnyílt szemekkel keressük a nyugati civilizáció hanyatlásának ellenszerét – kulcsfontosságú azon kiindulási pontok megalkotása, melyek nélkül elképzelhetetlen Európa erkölcsi és szellemi restaurációja. Ilyen premisszákat alkotva jutunk el ahhoz a stabil táptalajhoz, amely elengedhetetlen alapépítményként funkcionál a restaurációt megelőző reorganizációhoz: a közösségtudathoz.
Hiszen ne csak a manapság frázisként felhasznált közösségi gondolatot értsük ez alatt: lássuk meg és éljük át ennek a valódi lényegét. Hallgatói szervezetünk éppen ebből az okból – a közösségi gondolat kommunikációs elemmé degradálásából – tűzte ki zászlajára a fogalom mögött lévő valódi és szerves gondolat újjáélesztését. Míg az európai „konzervatív” pártok csupán hatalompolitikai pragmatizmusból hangoztatják a közösségben való önmeghatározás relevanciáját, addig nekünk az a szervezeti működés szívét és vérkeringését jelenti. Viszont nézzük meg és rögzítsük, hogy mik alkotják ennek a valódi közösségtudatnak az építőelemeit, hogy ismeretével és erejével mintával szolgálhassunk a szerves közösségek újraalkotásához.
Közösség és egyén egészséges szimbiózisa
Létezik két ellenpólus, melyek külön-külön számunkra – egy új jobboldali generációnak – elvetendő világképet jelentenek: az egyik az abszolút individualizmus, a másik lélektelen kollektivizmus. Az első megvalósulási formája jelenlegi dekadens világunk politikai és kulturális trendje, melynek középpontjában a gyökértelen – „nemzettől és családtól felszabadított” – egyén áll. Ez az egyén legelőször világpolgár, az úgynevezett emberiség szerves részegysége (azután lenne másnak is a része, de persze az már a „haladással” szemben áll, arról nem illik beszélni). Legyen az homoszexuális, „genderfluid”, fekete, vagy mindegyik egyszerre, a lényeg, hogy ő érte van minden, „mert megérdemli”. Ennek a felszabadított egyénnek nincsenek kötelezettségei, kizárólag jogai. Ez az egyén az univerzum közepe, a tisztelendő fogyasztó, a kivételes választópolgár. Ennek az abszolút individualizált világképnek ellenpólusában helyezkedik el a kommunizmus bálványozott istensége, a proletár. Bár itt meg is jegyezendő, hogy érdekes módon (összenő ami összetartozik), gyakorlatilag a két ellenpólus által alkotott emberkép összeér: a gyökértelen, lényegétől megfosztott, csupán anyagi síkon megközelített világpolgár/proletár, egy abszolút egalitárius világtársadalom középpontjában.
Nos, számunkra nem jelent ideált sem a túlindividualizált egyén kultusza (mely felelős a nemzetével, jövőjével és természetes életközösségeivel nem foglalkozó emberkép hegemóniájáért), sem a történelem szemétdombjára került marxista ideológia (bár ne legyünk naivak, hiszen kulturális aspektusban köztünk él) hőn dédelgetett proletárja, akinek sem magántulajdona, sem személyisége. Továbbá és nem utolsó sorban elítéljük ezt a két emberképet, ugyanis sem egyenlőség nem létezik (soha nem is fog), sem az élet anyagi síkja az egyedüli mozgatórugó (kiknek nincsen Isten, nincsen szellemi sík, nincsenek magasabb rendű ideák).
Nekünk e tekintetben csak egyetlen ideál létezhet: az önmagát a közösségi hierarchiában meghatározó, kiérdemelt személyiségét büszkén megvalló, emelkedett ideákért küzdő egyén. Hiszen az egalitárius közösségtudat a személyiség halálához, az abszolút individualizmus pedig a közösség halálához vezet. Meg kell, hogy mentsük a személyiséget és meg kell, hogy mentsük a közösséget egymás erősítése érdekében: így a mi utunk a hierarchizált közösség gondolata, amely mentes minden egalitárius és individualista destrukciótól.
Hierarchia
Ennek a hierarchikus gondolatnak szervezeti struktúránkban is eleget teszünk, hiszen ez adja működési formulánk gerincét. Valójában minden szervezeti struktúrában van egy hierarchizáló értékmérő – kimondva, vagy kimondatlanul – mert ez egy természetes folyamat, létrejötte megkerülhetetlen (az egyenlők között is felülkerekednek előbb-utóbb az „egyenlőbbek”). Mi nem köntörfalazunk, a természeti törvények akarata szerint alakítjuk a formulát.
Hierarchiánkban értékmérőként a szorgalom, a személyes készségek és a megnyilvánuló akarat szolgál. E szempontokat keresve lehet valaki érdeme a hierarchiában való kitüntetés; így minden személyiség a maga érdeme szerint foglalja el pozícióját – de mindenkit önmaga korlátaihoz és önmaga meghaladásához mérve.
Carl Schmitt nyomán kijelentjük, hogy a politika lényege a döntés: nem is kétséges, hogy e tekintetben hierarchikus felépítésünk abszolút működőképes modell. Ebből kifolyólag pedig következik, hogy a hierarchia – mint a közösségi működés természetszerű mivolta – számunkra egyszerre érték és egyszerre szervezeti alap. Viszont szigorúan nem egy személytelen gépezet mintájában, hanem a személyiség kiteljesedésének állapotában.
Szolidaritás-tudat
Ha a hierarchia hideg, az feszültségekhez vezet. Így további építőelemként elengedhetetlen a közösség tagjai közötti szolidaritás-tudat megléte: a kölcsönös érzelmi viszonyulás, mely mintegy bajtársias köteléket hoz létre egyén és egyén között. Nem hiába fektettük le a Szervezeti és működési szabályzatban, hogy tagjainknak akár a magánéletben is segítenie kell egymást, hiszen így alkotunk valódi, szerves és élő közösséget.
Túl kell lépni a megszokott szervezeti kereteken, áldozatokat kell hozni egymásért az élet számos területén, mert nemzeti összetartozásunk és a közös út nehézségei ezt megkívánják. Nem pusztán felebarátként, de barátként kell társainkban bizalmat találni.
Az ilyen szolidaritás-tudat – mely átlép a szürke szervezeti kereteken – adja a hierarchizált közösség második lételemét, így teremtve szerves és összetartó egységet.
Nemzet, környezet, család
A szerves közösség gondolatának megvalósítása nem pusztán egy adott szervezetben szükségszerű, de az élet különböző természetes közösségeinek minden területén. Jelenleg Európa-szerte egy olyan atomizálódást láthatunk, amely a liberális individualista politikai és kulturális trend hatására felszaggatta a nemzeti, környezeti és családi közösségeket.
Ahhoz, hogy a nemzettudat-elleni baloldali rombolást tetten érjük, elég csak a kozmopolitizmus (a gyökértelen világpolgár gondolata) mértékét feltérképeznünk. Ahhoz pedig, hogy az egyén családjának és szűk környezeti közösségeinek felbomlását érjük tetten, elég pusztán megtekintetünk azon statisztikai adatokat, melyek a házasságok felbomlásának drasztikus számát, vagy az európai demográfiai krízis elszomorító tényeit prezentálják.
Kijelenthetjük, hogy a jövő-orientált felelősséget a felelőtlenség, a közösséget elsőbbségbe helyező perspektívát pedig az önzés kultúrája váltotta fel. Itt már nem kell esetlegességként kezelni a civilizáció végét, ez már maga a kimutatható hanyatlás.
Ahhoz, hogy a felelőtlenségbe, az önzésbe és az apátiába süllyedő európai embert megmentsük végső megszűnésétől, feltétlenül helyre kell állítanunk a természetes életközösségek (nemzet, környezet, család) szerves működését nem pusztán a fizikai állapot helyreállításában, de az erkölcsi és szellemi helyreigazítás akarása által is. Újra kell organizálnunk a szétbomlott nemzetközösségeket, a megromlott környezeti viszonyokat és a felbontott családokat. Ehhez pedig primátusba kell helyezni ezeket a közösségeket saját lényünk áldozatain keresztül, hogy egy heroikus életfelfogás keretében kivívjuk a jövő stabilizálását.
Reorganizáció
Ezek alapján megalkottuk a tartalmat: újra szerves közösségeket kell alkotnunk, méghozzá a hierarchia és a szolidaritás-tudat jegyében. Ilyen valódi és élő közösséget kell jelentsen számunkra mind a nemzet, mind a környezet, mind a család. Ha pedig ez sikerül, akkor nemzetünk immunrendszere újra működésbe lép, ezzel pedig gátját szabhatjuk minden külső és belső centrifugális szándéknak.
Ezek a tartalmi körvonalak nem töltik ki akaratunk egészét, hiszen ezzel csupán az európai restauráció kezdetéhez szükséges alapot vázoltuk fel. Viszont egy ilyen erős és stabil alapépítmény megléte elengedhetetlen, tisztázása kulcsfontosságú minden komolyabb munkálat megkezdése előtt.
Így nekünk – egy új jobboldal képviselőinek – az első feladat adott: reorganizáció!
László Balázs, elnök – Identitárius Egyetemisták Szövetsége
Az Identitesz Facebook oldala a hivatkozásra kattintva érhető el.
(Identitesz – Trón és Oltár – SZKR)