Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Megúszhatja a gyilkosságot a négyéves kislányt lefejező dada

Minden jel arra mutat, hogy nem fogják gyilkosságért a bíróság elé állítani azt az üzbég dadát, aki még márciusban meggyilkolt és lefejezett egy gondjaira bízott négyéves kislányt, majd a gyermek fejét mutogatva az utcán üvöltözött.

 

Nem lesz bírósági per a négyéves moszkvai kislány meggyilkolásából és lefejezéséből – állítja az Express brit lap a nyomozáshoz közeli forrásra hivatkozva.

Információik szerint az ügyészek a jövő héten kapják meg a 38 éves Gülcsehra Bobokulova mentális állapotáról szóló jelentést, melyben elmeháborodottnak fogják nyilvánítani a magát bűnösnek valló nőt, akit az orvosi vizsgálat tükrében már nem vádolhatnak gyilkossággal.

Ha a bíróság mégis bűnösnek találja és kizárja a mentális problémákat, 25 évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Szíria bombázásáért akart bosszút állni

A 38 éves üzbegisztáni nő azt mondta, Szíria orosz bombázásáért akart bosszút állni a rábízott kislány meggyilkolásával.
A négyéves kislány lefejezését Moszkvában azzal indokolta a gyermek dadája, Gülcsehra Bobokulova, hogy a gyilkossággal állt bosszút az orosz légierő szíriai bombázásaiért.

A Gazeta.ru orosz hírportál közlése szerint a 38 éves üzbegisztáni nő azt sérelmezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök harci repülőgépekkel muzulmánok vérét ontja.

“Miért a muzulmánok? Miért bombáznak? Miért nem mond senki semmit? Ők is csak élni akarnak”– teszi fel a kérdéseket Bobokulova.

A Gazeta.ru korábban arról számolt be, hogy a gyilkossággal gyanúsított Bobokulova 62 éves édesapja bocsánatot kért lánya tettéért. A megölt és lefejezett kislány dadájaként dolgozó nő a bíróság előtt bevallotta, hogy már jó ideje tervezte a bűncselekményt, és megbánta tettét.

Arra a kérdésre, hogy bocsánatot akar-e kérni áldozatának szüleitől, azt mondta, hogy Allahon kívül senki mástól nem kér megbocsájtást.

Gülcsehra Bobokulova1

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő figyelmeztetett, hogy nem lenne helyénvaló a gyilkosságot azonnal a terrorizmussal összefüggésbe hozni, mert a nyomozás még folyik. Hangsúlyozta, hogy nagyon úgy tűnik, a nő pszichésen zavart személyiség, kijelentéseit ennek figyelembevételével kell kezelni. Korábban Peszkov eltanácsolt mindenkit attól, hogy nemzetiségi kérdést csináljanak a tragédiából, különösen annak fényében, hogy Moszkva egy soknemzetiségű és sokvallású nagyváros.

 

A nyomozás megállapította, hogy Bobokulova megvárta, amíg négyéves áldozatának szülei és idősebb testvére elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást. A dada később a gyermek levágott fejét az egyik kezében tartva az Oktyabrszkoje polje metróállomásnál üvöltözött, ahol a hatóságok őrizetbe vették.

Gülcsehra Bobokulova

Az ügyészség ugyanakkor feltételezi, hogy nem egyedül követte el a bűncselekményt, voltak felbujtói a rémtettnek. Az orosz hatóságok korábban azt közölték, hogy a nő nem beszámítható, mentálisan zavart személyiség.

(orientalista.hu-Oroszág a sajtó tükrében-Idegen áradat-SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.