Talán mindenki tudja, hogy az új hónap új háborút is hozott magával, ez pedig Azerbajdzsán és Örményország között robbant ki.
Ennél igényesebben fogalmazva Azerbajdzsán felrúgta az általa egyoldalúan meghirdetett, 22 éves tűzszünetet, és több települést, illetve jelentőséggel bíró magaslatot elfoglaltak katonái a területébe zárványként létező szakadár, örmények lakta Hegyi-Karabahból.
Hegyi-Karabah de facto állam. Ezt azt jelenti, hogy ugyan nem bír széleskörű (vagy egyáltalán bármilyen) elismeréssel államisága, de attól az még létezik, hivatalos gazdája, jelen esetben Azerbajdzsán pedig nem bír tényleges hatalommal felette.
Az április azt hozta hát, hogy Azerbajdzsán felrúgta az általa egyoldalúan meghirdetett, 22 éves tűzszünetet, és több települést, illetve jelentőséggel bíró magaslatot bekebelezett Hegyi-Karabahból.
Hogy valójában kinek hol mennyi joga van az államisághoz ebben a konfliktusban, abban egyáltalán nem akarunk állást foglalni.
Az azeri oldalról a területszerzés mellett elmondható, hogy legalább két darab, modernizált Mi-24-est, több, köztük izraeli gyártmányú, illetve licencű pilóta nélküli repülőgépet vesztett, ami a levegőt illeti, szárazföldön pedig körülbelül egy tucatnyi harckocsit és egyéb páncélosokat vesztett. Élő erőt tekintve az adatok teljesen megbízhatatlanok, de gyaníthatóan százas nagyságrendről van szó. Örmény forrás szerint öt darab azeri T-90-es is kilőttek, de bizonyítani eddig nem tudták.
Azerbajdzsán egyébként export változatú, valamennyire butított T-90-eket kapott.
Habár hivatalosan Azerbajdzsán és Hegyi-Karabah között folytak a harcok, Örményország természetesen belefolyt ezekbe. Ennek legékesebb példája, hogy Hegyi-Karabahba Tocska-U ballisztikus rakétákat telepített. Az ilyen eszköz pedig elég drága dolog, zsíros célpont, így igen nehéz elképzelni, hogy csak úgy magukban mentek volna, bármiféle kíséret nélkül.
Az örmény veszteségekről azért még nehezebb bármi hiteleset állítani, mert a jelentések, beszámolók nem definiálják, hogy örményen belül örmény etnikumú, hely esetleg reguláris katona az Örmény állam színeiben, és így tovább. Hovatovább semeddig nem tart átfesteni a felségjelzést, vagy egyenruhát cserélni. Annyi bizonyos, hogy technikai és élőerőbeli veszteség nélkül nem úszták meg a kalandot, több örmény harckocsi is megsemmisült, köztük az első képen látható.
Az biztos, hogy örmény oldalon is százas nagyságrendű halottakról beszélhetünk, amibe bele tartozik az ilyenkor szokásos etnikai tisztogatás is. Azeri oldalról biztosan, de igen kevesen tennék a tűzbe a kezüket az örmények lovagiasságát illetően. Emellett legalább egy alkalommal az örmény hátországban ért légicsapás “buszban menetelő” örmény katonákat, vélhetően egy pilóta nélküli légijárműtől.
A lassú, de biztos azeri előrenyomulást a Kreml közbenjárása állította meg. Először nyilatkozatokban szólították fel az érintetteket a fegyvernyugvás erőltetésére, majd Szergej Lavrov orosz külügyminiszter negyedikei, Bakuban tett látogatása kellett ahhoz, hogy nagyobb önmérsékletet tanúsítson Azerbajdzsán.
Másnap azért még elindítottak egy offenzívát, de ez nem vezetett sikerre. 170 örmény halottat követelt az azeriek támadása, ez pedig két kérdést vet fel, amire rövid időn belül nem lehet választ kapni. Egyrészt mi lett volna, ha az azeriek sikerrel járnak, másrészt, ha a sikerrel védekezők körében ilyen pusztulás következett be, mekkora lehetett a halálozás a támadó azeri oldalon?
Amilyen hirtelen fellángoltak a harcok, olyan hirtelenséggel csitultak, de egészen biztos, hogy a parázs továbbra sem hunyt ki.
(Vanek úr – SZKR – Militarizált Övezet)