kedd, december 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Benkő Tibor: hatezer katona is mehet megvédeni a határt

Szükség esetén akár órákon belül több mint hatezer katonát tud mozgósítani a határok védelmére a Magyar Honvédség, közölte az M1 kedd reggeli műsorában a honvéd vezérkari főnök.

 

 

 

Benkő Tibor elmondta, emellett még el tudják látni a honvédség napi feladatait, a laktanyákból ugyanis nem vihetnek ki mindenkit a határra, így például a légtérfelügyeletet, a légtérvédelmet ellátókat, a lokátorosokat, a híradóközpontosokat és az egészségügyi intézményekben dolgozókat. Emellett külföldön is mintegy ezer katona teljesít szolgálatot, akiknek a váltásáról, a váltás tagjainak felkészítéséről is gondoskodni kell – tette hozzá.

Magyarország jelenleg több mint kétezer emberrel vesz részt a déli határszakasz védelmének biztosításában – mondta a vezérkari főnök, aki húsvét első napján a horvát határ mentén, húsvéthétfőn pedig a dél-alföldi régióban, Bács-Kiskun és Csongrád megyében szolgálatot teljesítő katonákat látogatta meg. Benkő Tibor azt mondta: jó benyomást szerzett, a katonák felkészültek, lelkesen, kitartóan végzik a munkát, és arról is megbizonyosodott, hogy a feladatokhoz szükséges technikai eszközök rendelkezésre állnak.

A terrorizmus elleni készülő intézkedéscsomagról Benkő Tibor azt mondta: a honvédség számára rendkívül széleskörű feladatrendszert jelent. Egyaránt kiterjed a hírszerzésre, az információgyűjtésre, a felderítésre, a járőrözésre, szállításra és – ha a helyzet úgy kívánja -, harci feladatban való részvételre is. Arra is készen kell állni – bár remélhetőleg erre sem kerül sor -, hogy akár mentésben, mentesítésben, kórházi gyógyításban is részt tudjanak venni a katonák, amire a honvédkórház kapacitása, felkészültsége biztosított – mondta.

Benkő Tibor a harci feladatokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy napjainkban nem csak a határok mentén lehet közvetlen támadásra számítani, és ahhoz is jogszabály-változtatás kell, hogy szükség esetén a Magyar Honvédség is segíthessen a védekezésben.

Kövesse rovatunkat a Facebookon is!

(24.hu-Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Lemondott, de mi kitüntetnénk: az elítélt cigánybűnözőket így kell megregulázni

Lemondott a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, Kovács-Buna Károly...

Az USA visszakérné Libanontól a Hezbollah vezérkari főnökére kilőtt, fel nem robbant siklóbombát

Alig két héttel azután, hogy Izrael lebombázta Bejrútban a...

Kell akkor évente vizsgáztatni majd az autókat, vagy nem?

Az EU-s szabályozásban szerepelt, hogy évente kellene vizsgáztatni a...

Apja szerint a rendőrök tolták neki a villanyoszlopnak a jogosítvány nélkül menekülő kállói Norbit

Majdnem egy hónappal ezelőtt már olvashattuk a balliberális médiában,...

Nemzeti Jogvédő Szolgálat a buziházasság elfogadásáról: “Ezt az őrültséget nem szabad végrehajtani”

Novemberben megszületett a döntés: el kell fogadnunk, ha más...

Kategóriák

Lemondott, de mi kitüntetnénk: az elítélt cigánybűnözőket így kell megregulázni

Lemondott a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, Kovács-Buna Károly...

Kell akkor évente vizsgáztatni majd az autókat, vagy nem?

Az EU-s szabályozásban szerepelt, hogy évente kellene vizsgáztatni a...

Apja szerint a rendőrök tolták neki a villanyoszlopnak a jogosítvány nélkül menekülő kállói Norbit

Majdnem egy hónappal ezelőtt már olvashattuk a balliberális médiában,...

A wc papírt sem tudják használni a németországi iskolások

Svájcban már jóval korábban figyelmeztettek rá, hogy az új...

Így szponzorálja a német állam az Antifa működését

Eddig is sokak számára köztudott volt, hogy az állami...

Dugin: Európa a globális liberális hálózat uralma alatt áll

Alexander Dugin értekezésében kifejti, hogy az EU nem egy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55