„Az életem azt kívánja, hogy mindig harcra kész legyek”

Frech József már fiatal korában számos keleti harcművészetben szerzett tapasztalatot és végül a Kung-Fu-ban találta meg azt, amit keresett. Megtanult harmóniába kerülni önmagával, a harc mellett pedig gyógyító tudást is szerzett, hiszen, aki kizárólag ártani tanul nem találhatja meg az egyensúlyt. Interjú Frech József Kung-Fu mesterünkkel.
Elhunyt a Fekete március meghurcolt magyar hőse

Életének 75. évében elhunyt az 1990-es marosvásárhelyi Fekete március meghurcolt mártírja, Cseresznés Pál – adja hírül a Krónika. Cseresznyés Pál a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnökévé is választotta korábban.
„A szállító zászlóalj” c. könyv kritikája és ajánlója

A rendszerváltás és a NATO-hoz való kapcsolódásunk következtében megszaporodtak a Magyar Honvédség külföldi missziói. A médiában főleg ezen szerepvállalások kritikái, geopolitikai összefüggések, belpolitikai lecsapódások kerültek reflektorfénybe. Kevés szó esik a kint szolgáló katonáinkról, leginkább a zsoldosmentalitás bírálata kapcsán merül fel a katona szerepe.