szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Joe Rowan emlékkoncert

Mivel Magyarországon viszonylag kevesen vannak azzal tisztában, hogy ki volt Joe Rowan, így alább egy rövid összefoglaló olvasható “Hammer Joe” tragikus halála kapcsán.

“Hammer” Joe Rowan (1972 – 1994)

“1994 október elsején, szombat hajnalban, körülbelül 02:15-kor Joe belépett egy boltba útban egy találkozóra, az Ian Stuart emlékkoncert után, amely csak fél órája ért véget. A boltban vita tört ki a skinheadek és három fekete között, akik ezután sértetlenül hagyták el a helyiséget. Percekkel később az egyik fekete visszatért a boltba egy fegyverrel, amit valószínű az autóból vett elő, és elkezdett lövöldözni a skinhadekrekre. A kialakult lövöldözésben és káoszban Joe-t egy találat érte és a golyó áthaladt a testének baloldalán, szinte azonnal meghalt. A rendőrség letartóztatta a fegyveres gyanúsítottat, a 19 éves Naseer Ghani-t, akit több skinhead is azonosított. A Racine-i megyei körzeti ügyész, Robert Flancher ezeket mondta: “Minden kétséget kizáróan meg vagyunk győződve arról, hogy Mr. Ghani lövöldözött.” A szemtanúk vallomása és a helyszínen tett részletes személyleírások ellenére Ghani-t október 4-én, kedden elengedték az őrizetből, anélkül hogy hivatalosan vádat emeltek volna ellene. Ghani védőügyvédje, egy Racine-i ügyvéd, bizonyos Mark Richards azzal érvelt, hogy védence letartóztatása “Fehér felsőbbrendűséget hirdető szemtanúk állításain alapul, akik kiszúrták az első fekete embert akit megláttak.”
11903856_495233270641321_7587947453443306371_nA Hungarian Hammerskins szervezésében idén is megrendezésre kerül a Joe Rowan emlékkoncert.
Ezúttal a szokásoktól eltérően két ballada/akusztikus formáció lép majd színpadra, mellyel célunk egyfajta bajtársiasabb, barátibb légkör kialakítása.

Helyszín: Stingers Pub 1037-Budapest, Bécsi út 310.

Fellépnek:
-Dixie Freedom Fighters (Geri-VSZ és Ducó-Oi-kor)
-Barney (Németország)

Támogatás: 1.500,- Ft

(HHS nyomán)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55