hétfő, december 22, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megtiltották a transz sportolóknak a nőkkel való versenyzését Dél-Dakotában

A dél-dakotai szenátus államügyi bizottsága igazságot tett azzal, hogy megszavazta a Kristi Noem kormányzó által is támogatott törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy biológiai férfiak versenyezzenek az iskolák női sportligáiban.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

A bizottság kilenc tagból áll, köztük nyolc republikánusból és egy demokratából. A 46-os szenátusi törvényjavaslatnak nevezett jogszabályt egyedül a demokrata képviselő nem szavazta meg a KELO szerint.

“Csak a biológiai nem alapján is női sportolók vehetnek részt bármely olyan csapatban, sportágban vagy sporteseményen, amelyeket kizárólag nők számára van kijelölve”

– áll Noem törvényjavaslatában. A törvényjavaslat azt is tartalmazta, hogy azok a diákok, akik kárt szenvednek a törvény esetleges megsértése miatt, ők a létrehozott alapból tudják fedezni azt a perüket, amelyet az iskolai körzet, sportliga vagy főiskola ellen indítanak a jogsértések miatt.

Minderre azért volt szükség, mert az állami iskolákat érhetik a törvény miatt jogi kihívások. Ugyanis ezzel arra lesznek kényszerítve, hogy válasszanak az állami törvények vagy a szövetségi politika megsértése között. Arra figyelmeztettek, hogy az iskolák elveszíthetik a szövetségi támogatásokat, ha az Egyesült Államok Egészségügyi és Emberi Szolgálatok Minisztériumának vizsgálata megállapítja, hogy megsértették a diákok jogait.

Mark Miller, a kormányzó kabinetfőnöke megerősítette, hogy a törvényjavaslat megfelel az alkotmánynak, más államok is sikeresen hajtottak végre hasonló törvényeket, az állam pedig egy esetleges per esetén győzni fog a bíróságon.

Dél-Dakota a törvényjavaslat elfogadásával a 10. állam lenne, ahol ilyen tilalmat vezetnének be, ugyanakkor Nyugat-Virginiában és Idahóban a szövetségi bírák ezeket a korlátozásokat végül leállították.

A törvénnyel kapcsolatban megfogalmazódtak kritikák is – mégpedig a szülők és az iskolák képviselői részéről. Szerintük annak elfogadása közvetlenül a transznemű gyerekeknek ártana.

Erre reagálva Noem kormányzó nyilatkozatot adott ki a jogszabályról, amely részben így szól:

Amikor gyermekeink sportolnak és sporttevékenységekben vesznek részt, értékes leckéket tanulnak csapatmunkáról, kitartásról és a szorgalomról. Számos tevékenység esetében a fiúk és a lányok számára egyenlőek az esélyek: vita, színház és tanulmányi versenyek, hogy csak néhányat említsünk. Más tevékenységek esetében azonban a fiúk és a lányok között nem egyenlőek a versenyfeltételek, mégpedig alapvető, józan biológiai okok miatt.

Erre Allyson Felix amerikai atlétát hozta fel példának, aki eddig 25 olimpiai és világbajnoki érmet nyert, köztük 17 aranyérmet, ami a legtöbb minden eddigi atléta – férfi és női – közül. A 400 méteres futásra specializálódott, életében elért legjobbja 49,266 másodperc. Mégis több száz középiskolás korú fiú futott ennél gyorsabb időt. A józan ész megmondja, hogy miért. A fiúk és a lányok teste biológiailag különbözik.

Transznemű úszó miatt mondott le a normalitásért harcoló amerikai bíró

Kitiltották az LMBTQP tananyagokat az iskolákból Lengyelországban

 (The Associated Press nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Digitális diktatúra: Dánia nem kézbesít többé levelet, bezár az állami posta

Idén december 30-án szállítja ki az utolsó levelet a...

90 milliárd eurós hitelt kapnak az ukránok az EU-tagállamoktól: Magyarország nincs a finanszírozók között

Bár a befagyasztott orosz vagyonhoz végül nem nyúlnak, azért...

Ezek itt cigányok? Fiatalkorú lányok a Nagymező utcai késelés elkövetői

Szombatra virradó éjjel megkéseltek egy 15 éves lányt Budapesten....

Tovább erősödik a cionista törésvonal az USA konzervatív táborában

Az USA konzervatív táborán legnagyobb törésvonala egyértelműen a cionizmus...

További illegális zsidó telepek épülnek Ciszjordániában; konkrét tervekkel jelentkezett a Trump-riviéra

Izrael folyamatosan illegálisan terjeszkedik az általuk megszállt Ciszjordániában. Az...

Kategóriák

Digitális diktatúra: Dánia nem kézbesít többé levelet, bezár az állami posta

Idén december 30-án szállítja ki az utolsó levelet a...

Ezek itt cigányok? Fiatalkorú lányok a Nagymező utcai késelés elkövetői

Szombatra virradó éjjel megkéseltek egy 15 éves lányt Budapesten....

Tovább erősödik a cionista törésvonal az USA konzervatív táborában

Az USA konzervatív táborán legnagyobb törésvonala egyértelműen a cionizmus...

További illegális zsidó telepek épülnek Ciszjordániában; konkrét tervekkel jelentkezett a Trump-riviéra

Izrael folyamatosan illegálisan terjeszkedik az általuk megszállt Ciszjordániában. Az...

A Kékfény törölt riportja bizonyítja, hogy a Szőlő utca nem gyermekotthon

2019-ben a Kékfény adást forgatott a Szőlő utca működéséről....

Dúró Dóra a Curtis-botrányról: Épeszű szülő nem adna ilyen tanácsot a fiának

Pezsgők, kaviár, kurv*k” – így kíván boldog karácsonyt 14–15...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55