Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A libsi zsidóknak nem tetszett, hogy a fideszes fajtársaik zsidó színház szakot indítanak az SZFE-n

A napokban nyilvánosságra került, hogy az SZFE, a Köves Slomó féle EMIH támogatásával zsidó színházi képzést indít, azonban ez a liberálisabb fajtársaiknak nem tetszett. Szinetár Miklós a népharag miatt mondta vissza, hogy részt vegyen a képzésben.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Zsidó színházi specializációt indít a 2025-ös tanévtől a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE). Az ötéves színművész képzést az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kezdeményezte az SZFE-nél, ahol héber nyelvtudástól és vallási hovatartozástól függetlenül várják a jelentkezőket.

A zsidó színházi képzésben részt vevő 7-9 hallgatónak két osztályvezetője lesz, egyikük Maia Morgenstern román színésznő, a bukaresti jiddis színház igazgatója, a másik osztályvezető pedig Réczei Tamás színházrendező-dramaturg, a Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány elnöke, számol be a lap.

Mint írják, az alapítók szerint a képzés célja az, hogy a hallgatók a diplomaszerzés után az EMIH épülő kulturális létesítménye, a Baross utcai Firgun Színház színészei legyenek, így a diákok már a jelentkezésükkor vállalják ezt.

Én tényleg úgy gondolom, a magyar színjátszás nagyon-nagyon sokat köszönhet a zsidóságnak, ezért fontos, hogy a Nemzeti Színház is álljon bele ebbe a történetbe, ezzel is jelezze, hogy van egy folytonosság

– áradozott el Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke.

Az EMIH-t vezető Köves Slomó szerint az SZFE új képzése egy újabb lépés a magyarországi zsidó identitás megélésére.

Szinetár Miklós mégsem vesz részt a zsidó színházi képzésben

Szinetár Miklóst is felkérték tanítani. Először örült is a felkérésnek és elfogadta azt. Azonban a liberális zsidóknak ez nem tetszett túlzottan és támadták Szinetárt, hogy ezzel a fideszes korrupcióban vesz részt, ezért inkább visszamondta a felkérést.

Szinetár a Facebookon tette közzé a levelet, amiben részben „a rengeteg rosszalló, elutasító” kommenttel indokolja a döntését – amelyek miatt, mint írta,

olyan légkör alakult ki az induló osztály körül, aminek a kezelésére alkalmatlannak érzem magam.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/10/02/egy-koves-slomo-koreihez-tartozo-vallalkozo-jelentos-osszegekkel-veri-at-a-magyar-embereket/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/30/ha-nem-tudod-mi-hianyzott-eddig-budapestrol-itt-a-gurulo-zsinagoga/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/23/becsodol-a-holokausztbiznisz-nem-szponzoralja-tovabb-a-kormany-a-sorsok-haza-projektet/

(HVG nyomán Szent Korona Rádió) 

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.