Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
sorkatonai szolgálat

Visszatér a kötelező sorkatonai szolgálat Szerbiában

Szerbia a védelmi képességeit kívánja a lépéssel növelni. A férfiaknak kötelező lesz, a nők választhatják. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot Szerbia – írja az MTI. Aleksandar Vucic szerb elnök bejelentése szerint már idén decembertől vagy az azt követő márciustól sor kerülhet a szolgálatra, de a hadkötelesek nyilvántartásba vétele már ősszel elkezdődik.

A sorkatonai szolgálat 75 napos lesz és férfiak számára kötelező, a nők pedig önként jelentkezhetnek a kiképzésre. Vucic szerint Belgrád nem törekszik provokációra, ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy megőrizze és megerősítse elrettentő képességét. Elmondása szerint Szerbia ellen szövetségek alakulnak a térségben és ennek megfelelően, felelősségteljesen kell eljárniuk. Ennek mentén Szerbia a GDP-je 2,65 százalékát fordítja védelemi és biztonsági kiadásokra.

A 2010-ben megszüntetett kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását két éve kezdeményezte a szerb hadsereg vezérkara, mert úgy ítélte meg: a katonaság védelmi erejét növelni kell, ehhez pedig az aktív és a tartalékos állomány utánpótlása és fiatalítás szükséges.


Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

Megszavazta a horvát parlament a sorkatonaság visszaállítását

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.