Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Óriástermetű, bronzkori harcos sírjára bukkantak

Bronzkori harcos sírját tárták fel régészek Azerbajdzsánban. A szakértők szerint a temetkezési hely mintegy 3800 éves lehet, benne fegyverek és kerámiák is lapultak a férfi csontváza mellett.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A sír egy úgynevezett kurgán, ez a halomsírok egyik fajtája, amelyet főként a sztyeppei népek használtak. A most felfedezett kurgán egy nagyjából 28 méter átmérőjű, 2 méter magas dombból áll, illetve egy az alatt található, három részre osztott sírkamrából. Az egyik részlegbe a harcos maradványait helyezték felszerelésével és halotti ajándékokkal együtt. Egy másik szekció kerámiák sokaságát tartalmazta, míg a harmadikat teljesen üresen hagyták – értesült róla a Heritage Daily.

Csontváza alapján a harcos óriási termetű lehetett, magassága meghaladhatta a 2 métert.

Markában egy ritka, bronzból készült négyágú lándzsahegyet találtak, holtteste mellett pedig bokaékszerek és obszidiáneszközök is hevertek. A kamrába helyezett, díszesen dekorált edényekben megfőzött állatok, például tehenek, kecskék, lovak és vaddisznók csontjait is azonosították, ezeket feltehetőleg a hallott számára biztosították, hogy legyen mit ennie a túlvilágra vezető hosszú úton

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

A templomosok elveszett, ősi kardját találhatták meg Lengyelországban

Több ezer éves hajóroncsot találtak Horvátország partjainál

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.