Jászkisér városában robbant ki az elmúlt napokban egy megdöbbentő gyermekbántalmazási ügy. A súlyosan veszélyeztetett 10 hónapos kisbaba életét még meg tudták menteni, azonban állapota elképesztően kínzó fájdalmakkal járhatott: a szülők olyan jól bántak vele, hogy csonttörést, fertőzést, égési sérüléseket és alultápláltságot fedeztek fel rajta az orvosok. Azért itt fel tennénk a költői kérdést, hogy a védőnő hol volt?
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A Jászberényi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indítványozta annak a jászkiséri párnak a letartóztatását, akik a 10 hónapos gyermekük testi épségét, egészségét veszélyeztetve súlyosan megszegték szülői kötelességeiket. A gyermekbántalmazás sokkoló nyomaira az orvos azonnal felfigyelt.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak élettársakként laktak együtt a 10 hónapos közös gyermekükkel Jászkiséren. A gyermek május 20-án eszméletét vesztette, ezért kórházba kellett szállítani. Súlyos gyermekbántalmazási ügy robbant ki a településen.
A gyermeket ekkor ellátó orvos
többszörös sérülés és fertőzés nyomait tapasztalta a gyermeken, így például mindkét lábán törések nyomait, különböző bőrfelületeken fertőzést, illetve több helyen égési sérüléseket, hámhiányt, valamint azt is megállapította, hogy a gyermek alultáplált.
Megalapozott a gyanú, hogy a most meggyanúsított szülők a gyermeket a sérüléseivel, egészségügyi panaszaival huzamosabb időn keresztül nem vitték orvoshoz, részére a megfelelő ellátást, gondozást, tisztálkodást nem biztosították, így a szülői feladatokból eredő kötelességeiket súlyosan megszegték, a gyermek testi épségét, egészségét veszélyeztették.
Felmerült a gyermekbántalmazás folytatása is
Az ügyészség a letartóztatásra irányuló indítványban hivatkozott arra, hogy az ügy jellegéből adódóan feltehető, hogy a szülők a tanúkat befolyásolnák, valamint a huzamosabb időn keresztül történő elkövetés miatt annak a veszélye is fennáll, hogy a cselekményüket folytatnák.
A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a nő és a férfi letartóztatását, amivel szemben mindketten fellebbeztek, így az nem végleges.
https://szentkoronaradio.com/blog/2025/05/09/megszulte-majd-gumiabroncsba-rejtve-hagyta-halalra-fagyni-babajat-a-lovaszpatonai-no/
https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/24/tobb-szaz-cigany-csecsemo-ragad-bent-a-korhazakban-az-igenytelenseg-miatt/
https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/17/idegesitette-a-gyereksiras-foldhoz-vagta-5-honapos-babajat-a-bajai-apa-a-csecsemo-a-korhazban-eletet-vesztette/
(SZOLJON nyomán Szent Korona Rádió)
