Nincsenek arról szóló NATO-tervek, hogy Ukrajnába küldenének csapatokat – szögezte le Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy hétfői interjúban, elhatárolódva Emmanuel Macron francia elnöknek a nyugati csapatok Ukrajnába küldésével kapcsolatos felvetésétől.

A Reutersnek nyilatkozó NATO-főtitkár hangsúlyozta, hogy sem ilyen tervek nincsenek, sem a konfliktusnak nem része a NATO vagy annak tagállamai. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az egész katonai szövetséget érintené, ha egyes NATO-országok csapatokat küldenének Ukrajnába, tekintettel arra, hogy a tagállamokat köti a kollektív védelem.

Amikor azt kérdezték tőle, hogy Macron hibát követett-e el, amikor stratégiai bizonytalanságot emlegetett a nyugati csapatok esetleges Ukrajnába küldésével kapcsolatban, Stoltenberg azzal felelelte, hogy úgy véli, fontos a konzultáció és ezen kérdések egységes megközelítése, ugyanis ezek mindenki számára jelentősek.

A NATO-főtitkár szerint

az Ukrajna szuverén és független államként való megőrzéséről szóló tárgyalások csak akkor kezdődhetnek el, ha Vlagyimir Putyin orosz elnökben tudatosul, hogy nem győzhet a harctéren.

Hozzátette, hogy a tárgyalásos, békés, illetve tartós rendezést Ukrajna katonai támogatásával lehet elérni.

Stoltenberg azt is világossá tette, hogy nem ért egyet Ferenc pápának a fehér zászló bátorságával kapcsolatos kijelentésével. Elmondása szerint ugyanis ami a tárgyalóasztalnál történik, az elválaszthatatlanul összefonódik a harctéri erőviszonyokkal.

Amikor arról kérdezték, hogy szavai értelmezhetők-e úgy, hogy nem jött el az ideje fehér zászlóról beszélni, elmondta:

Nincs itt az ideje az ukránok megadásáról beszélni

Az ugyanis tragédiát jelentene az ukránok számára. A NATO-főtitkár szerint ez veszélyes is lenne mindenki számára, mert akkor Moszkva azt a tanulságot vonná le, hogy bármit elérhet katonai úton.

(VG nyomán Szent Korona Rádió)

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/02/28/mindenki-tudja-hogy-nyugati-kulonleges-erok-vannak-ukrajnaban/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/10/ferenc-papa-gyakorlatilag-a-megadasra-szolitotta-fel-ukrajnat/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/02/28/jozan-esz-nem-gyoznek-elhatarolodni-macron-ukrajnai-tervetol-a-nato-ban/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/01/12/kozeleti-homokozo-a-francia-miniszterelnok-kinevezte-a-ferjet-kulugyminiszternek/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/11/lengyel-kulugyminiszter-a-nato-csapatai-mar-meg-is-erkezhettek-ukrajnaba/