Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Atilla kardjának legendája

Atilla (Attila) a hun nagykiráy kardját – állítólag – ma Bécsben őrzik. A kardról az a legenda járja, hogy Attilától került az Árpád-házhoz, a hun király pedig az ősétől Nimródtól – mások szerint Hadúrtól a háború istenétől – kapta.

Kardkultusz nálunk

A kard ősidők óta fontos jelkép: a férfit mint harcost, mint a reá bízott személyek és anyagi javak védelmezőjét jeleníti meg. A kardkultusz nyomait már az európai bronzkorban is megtaláljuk, még pedig úgy, hogy a kardot áldozati ajándékként folyóba, mocsárba dobták. (Ajánlom az olvasók figyelmébe T.R. Salty: A fába döfött kard c. novelláját, ami az Oltár, Kard, Legenda c. gyűjteményben jelent meg. Historicum kiadó 2015. Ny. Gy.) Ez a hagyomány maradt meg a brit-kelta Arthur-mondakörben is, ahol a király legendás Excalibur nevű kardját Arthur halálakor ugyanabba a tóba dobják vissza, ahonnét annakidején felbukkant. Vagy gondolhatunk a japán szamurájkardokat övező már-már áhítatos tiszteletre… Ám ha a szent kardok kultusza után nyomozunk, nem szükséges ilyen messzire barangolnunk. Kevesen tudják, hogy a Duna magyarországi szakaszában is sok ősi kardot találtak, melyek a szkítáktól vagy a kimmerektől származnak. Erdélyben, különösen Háromszék megyében pedig a székelyek mesélnek kardokról, melyeket pogány őseik egy domb vagy farakás tetejébe szúrtak. Ezt állítólag a Hadúrnak való áldozat bemutatása követte: fehér lovat vágtak, a húsából pedig nagy lakomát csaptak.

Ebből is látszik, hogy a kardtisztelet végigkíséri a szkíta-hun-székely-magyar történelmet. A mondáinkban szereplő legnagyobb és legfontosabb kard azonban nem más, mint magának Attilának a hun uralkodónak a – legenda szerint – égből kapott fegyvere. Az isteni származású kardról a magyar mondák a következőt mesélik: Attila a hunok ura már itt a Kárpát-medencében uralkodott, amikor egyszer éjjel, álmában egy ősz öregember lépett be sátrába, s kardot kötött a király derekára. Attila döbbenten vette észre, hogy ezek után az öreg alakja fénnyé vált, eltűnt, mintha ő maga is csillagfényből lett volna szőve. Ekkor kivonta a kardot, s amint kézbe vette, hirtelen látta az egész Univerzumot: földeket, tengereket, népeket, városokat, seregeket. Amikor pedig megsuhintotta a fegyvert, a monda szerint „az erdők meghajoltak, a tengerek meghasadtak, a városok lánggal égtek, a hadseregek földre hulltak előtte.” ( Egy idevágó érdekesség, hogy a hunok közeledtével 447-ben Bizánc falait súlyosan megrongálta egy földrengés. 57 torony dőlt le, és Theodosius császár látva a katonai ellenállás hiábavalóságát, kénytelen volt magas adók mellett azonnal békét kötni – Ny. Gy.) Reggel a király összehívta a táltosokat, hogy fejtsék meg az álmát. Torda a legidősebb táltos rögtön kijelentette: az álom jelentése az, hogy Nimród, a királyi ház őse neki adta saját kardját, hogy ezzel vívjon meg a Római Birodalommal és a többi néppel, hogy a világ uralkodója legyen. Ám a király erre még csak nem is felelhetett, amikor az őrök egy fiatal pásztorfiút vezettek elébe. Attila megdöbbent, mert a gyerek kezében ugyanolyan kard villogott, mint amilyet álmában látott… A pásztorgyerek elmondta: hajnalban észrevette, hogy egy borjú sántikál, s mikor nyomába eredt, hogy megnézze, mi sebezte fel a lábát, egy kard hegyét látta, amely a földből állt ki. Mikor azonban hozzá akart érni lángok csaptak ki belőle. A gyerek megrémült, elfutott, majd amikor visszamerészkedett, látta: a kard teljesen kiszabadult a földből. Felvette, s a királyhoz vitte, hiszen gondolta: csak őt illetheti meg ez a csodálatos fegyver. Nos, ennyi a legenda. A táltosok ezt hallva állítólag felkiáltottak: „ez az Isten kardja!” Maga Attila kézbe vette a kardot, suhintott vele a négy égtáj irányába, (lásd napvágás?) s a következőt mondta: „Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak! Ihol én, ihol én pörölye világnak! Sarkam alá én a nemzeteket hajtom: Nincs a kerek földnek ura, kívül rajtam!” (Arany János: Buda halála)

Mars ajándéka?

Egészen biztos, hogy a király birtokában valóban lehetett egy mágikus ereklye, – hiszen erről a hunoknál vendégeskedő bizánci követ, Priszkosz is ír. Az ő művéből idéz egy másik szerző a jóval később élt gót Jordanes: „Habár Attila már természeténél fogva magasra tört, önbizalmát még jobban növelte Mars kardjának megtalálása, amelyet a szkíta királyok mindig szentnek tartottak. Priszkosz rétor, bizánci történetíró a kard megtalálását úgy írja le, hogy egy pásztor fedezte fel. A kard a földből állt ki, és megsebezte egyik legelő juhának a lábát. Attila a pásztor ajándékát átvéve felkiáltott, hogy Mars kardjával ő az egész világ uralkodójául van rendelve, és ezzel a karddal a harcok fölötti hatalom rá van ruházva.” Attila küldetéstudatát egész életében ez a kard táplálta. A zseniális, karizmatikus uralkodó és hadvezér mélyen hitt benne, hogy azzal, hogy Nimród átadta neki ezt a fegyvert, az évezredekkel korábban élt szkíta ős tulajdonképpen a hivatását ruházta rá. Ez pedig nem más volt, mint az, hogy Attila is – miként Nimród – a karddal, mint a fényt megtestesítő szent fegyverrel harcoljon a számára a sötétség erőit jelképező Róma és Bizánc ellen. És ahogyan várható volt, a küldetés végén a kard sem maradhatott itt a Földön – a legenda szerint. A monda egyik változata szerint Attila temetése éjjelén Nimród újra eljött, s magához véve a szent fegyvert, visszavitte az égbe. Mások viszont úgy mesélik, hogy a kardot Attila kedvenc fia, Csaba örökölte, aki apja halála – és a birodalom összeomlása – után visszavitte Szkítiába. Itt uralkodott Csaba élete végéig, ezután a kard a fiára, majd annak a fiára szállt. Végül nem más örökölte meg, mint maga Ügyek vezér, akinek Emese nevű, meddőnek tartott felesége egy csodás álom során egy fiúval megfogant. Álmos vezette vissza fejedelemként a magyarokat a Kárpát-medencébe, s mikor a Vereckei-hágónál idős korában meghalt, (vagy feláldozták) a szent kard a fiára, Árpádra szállt így lett az Árpád-házi királyok egyik dinasztikus kincse.

Kapcsolódó: A hunok táborában, ahol nem jár végrehajtó és állami tisztségviselő, de állandó vendég a szabadság

Forrás:
Ferenczi István: Bodrogszentesi mondák és legendák. Miskolc 1981.
Erőss Diána: Királyaink varázserejű fegyverei. – Hihetetlen magazin különszám 2013. október-november.
Rádi Anita-Sólyom Márk: Bodrogszentesi legendák: Attila kardja. Felvidék.hu/ múltidéző 2015.10.20.

(Nyitray György – Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)

telegram

A bíróság a deviánsokat védi; elegük van az ukránoknak; meghalt a sokkoló élményben részesült cigány – Telegram-posztjaink 2026.07.24.

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 25.

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.