Fotó: Gyarmati Csaba A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. felkészült a Duna áradására, folyamatosan töltik fel a vadetetőket, mentik a már kitermelt faanyagokat az árterületről.
Az erdőgazdaság csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szakembereik már több napja megkezdték a védekező munkálatokat, de szükség esetén nagyobb erőt is tudnak mozgósítani az árhullám károkozásának elhárítására.
Közleményük szerint már megkezdték a vadmentő dombokon, körtöltéseken és az áradástól nem veszélyeztetett erdőrészletekben található vadetetők feltöltését szálas- és szemestakarmánnyal, hogy az áradás elöl menekülő szarvasok, őzek és vaddisznók számára a védett helyeken megfelelő mennyiségű eledel biztosítsa a túlélést. Az állatok által elfogyasztott takarmányt folyamatosan pótolják.
A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. tájékoztatása szerint tervszerűen folyik a kitermelt faanyag mentése az ártéri területekről.
Az erdő-és vadgazdaság arra kéri az embereket, ne zavarják az állatokat a körtöltéseken, mert azok nem mernek majd felkapaszkodni a dombokra. A Nagy-Duna szigetközi szakaszán Nagybajcsnál csütörtök délben már harmadfokú árvízvédelmi készültség lépett életbe.
(MTI)








Hozzászólások
Nagyon jó az a fénykép felül.