Hétfőn ismeretlen tettesek Budapesten az Üllői út egyik tömb házának pincéjébe törtek be. A mostani kár több mint 200 ezer FT. A Szent Korona Rádió értesülése szerint nem egyedi esetről van szó, hanem egy bűnszervezet állhat a kifosztások mögött.
A pince kifosztása hétfőn hajnalban történhetett, ugyanis vasárnap este még minden a helyén volt. De reggelre eltűntek az értékek.
A sértett elmesélte, hogy nem rég egy új biciklit vett, amit egy olyan helységbe zárt be a tömb épület pincéjébe, ahol külön vastag lánccal és lakattal volt bezárva. Sőt a bicikli még a tároló helységben is le volt zárva, biztos, ami biztos. A tároló egységekbe nem lehet belátni (ha csak ki nem fúrják azt), hiszen ezek le vannak takarva farostlemezzel. Mivel ő nekik két pincetárolójuk volt, így mind a kettőt feltörték. Az egyikben drága barkácsgépeket (fúrógép, flex, elektromos csavarbehajtó, stb.) a másikban pedig a kb. 1 hónapja vett új biciklit tároltak. Minden mozdítható értéket elloptak a lépcsőházba és a pincébe való bejutás után a vastag láncok elvágásával. A kár több mint 200 ezer forint.
Ki kell emelnünk többek között azt is, hogy maga a pince részt is külön ajtó zárja. De, hogy a pincéig eljussanak a tettesek egy másik ajtón is át kellett vergődniük, ami ugyancsak kulccsal zárható, illetve az egyik digitális kóddal is nyitható, ami a tömb lakás bejárata a lépcsőházba. A betörőknek volt kulcsuk, tehát valaki(ik)-nek, aki(k)nek van bejárása a pincébe, lépcsőházba le kellet adnia az információt, mind a pince tartalmáról, mind a bejutáshoz szükséges kellékekhez (kulcs).
Ehhez pedig a lakóknak, házmester és a takarítónőnek van joga. Tehát nem szeretnénk senkit sem meggyanúsítani, de talán az utóbbiaknak lehet némi köze a lopásokhoz. Ha csak nem, a bűnöző csoportnak megvan minden technikai felszereltsége ahhoz, hogy bármelyik lépcsőházba és pincéjébe behatolhasson és ezzel más embert tulajdonától megfossza.
Azt is ki kell emelnünk, hogy a környéken rengeteg a hajléktalan ember és a cigányok jelenléte igen magas. Éjszakánként kuka borogatások történnek, de volt már rá példa, hogy a szelektív kukákat is felgyújtották. Mind ezek nem foglalják magukba, hogy ők a tettesek, de némi közük talán lehet a pince kifosztásokban is.
A tény az is, hogy a környéken a rendnek felelős szervezetei nem nagyon tartanak gyalogos, de még autós terepszemlét sem. A sértett elmesélte levelében, hogy a rend őrei nyomozást hajtottak végre az eset után, de se a lakókat, házmestert se a takarítót nem hallgatták meg az ügyben: vettek-e észre valami különöset, hallottak-e valami furcsa zajokat, stb.? Így működik ma a rendért felelős most már Pintér volt (van) olajmaffia főnök, elvileg a polgárok védelméért felelős szervezetek!
A sértett többek között azért is emeli ezt ki, mert itt nem ez volt az első pince feltörés. Ennek ellenére a hatóságok nem tesznek meg mindent a lakók nyugodt életéért. Sőt, a megbízott házmester is közömbös volt. De mint, ahogy a Szent Korona Rádió értesült, Budapesten számtalan ilyen pince feltörés történt és ott is új biciklikre pályáztak az elkövetők.
Sértettünk, a legelszomorítóbbnak tartja, hogy hiába vesz az ember bármit, amiben örömét leli, azt bármelyik pillanatban eltulajdoníthatják. Hiába gondoskodik az ember a megfelelő biztonságáról, ez mind hiába.
Ennek oka nem csak a rend őreiben van, hozzáteszi, de sajnos az ott élő emberek közönyösségében is rejlik az, hogy nem figyelünk egymásra, és így gondok csak szaporodnak.
(Szent Korona Rádió)








Hozzászólások
5 hours 6 min ago
5 hours 6 min ago
5 hours 13 min ago
5 hours 51 min ago
6 hours 4 min ago
6 hours 24 min ago
6 hours 25 min ago
6 hours 27 min ago
6 hours 56 min ago
7 hours 8 min ago