Négyszázhúsz éve, 1590. július 20-án fejezték be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyon a Károlyi Gáspár által fordított Biblia, a XVI. századi magyar nyelv páratlan dokumentumának nyomtatását. A Bibliát először a 15. században, a huszita felkelés idején fordították magyarra, de nem jelent meg nyomtatásban és csak korai másolatai maradtak fenn. Az első nyomdába került fordítás Komjáthy Benedek Az Szent Pál levelei magyar nyelven című munkája volt 1533-ban, ezt követte Sylvester János Újtestamentuma 1541-ben, majd Heltai Gáspár kísérelte meg 1551 és 1565 között a teljes kiadást.

Károlyi (Károli) Gáspár tudós reformátor wittenbergi és svájci tanulmányok után 1563-ban lett a gönci gyülekezet lelkipásztora. Az apokrif leveleket is tartalmazó teljes Biblia fordításának 1586-ban látott hozzá, ekkorra már a pestisjárványok miatt elvesztette feleségét és gyermekeit. Munkatársai ismeretlenek, az eltérő nyelvezetből arra lehet következtetni, hogy hárman lehettek és az Ószövetség fordításában segítettek. Az Újszövetséget maga Károli fordította, elsősorban a latin Vulgatából, de vélhetőleg felhasználta a korábban készült részleges magyar bibliafordításokat is. Károlyi egy személyben gondozója, szerkesztője, sajtó alá rendezője és kiadója is volt a Bibliának, lapszéli jegyzeteket írt a szövegekhez és a fejezetek elé tartalmi összefoglalót készített.

A nyomtatást Mantskovit Bálint műhelye Németalföldről kapott új betűkkel végezte, a papírt Lengyelországból hozták. A nyomtatás 1589. február 18-án kezdődött – ekkor még nem végeztek a fordítással, a frissen elkészült részeket szinte laponként vitték diákfutárok – köztük Szenczi-Molnár Albert – Göncről Vizsolyba. A nagy munka négy és félmillió betű kiszedése után, 1590. július 20-án fejeződött be (a főcímlapon a megjelenés ideje 1590. január 10.), a 2412 oldalas, mintegy hat kilogramm súlyú könyv három kötetben, nyolcszáz példányban jelent meg.

A Vizsolyban folyó nagy munkálatok magukra vonták a mélyen katolikus Habsburgok figyelmét is. 1589. március 3-án Ernő főherceg személyesen utasította a szepesi kamarát, hogy a Vizsoly birtokosának, Rákóczi Zsigmondnak segítségével a nyomda betűit és könyveit kobozzák el. A főúr azonban felkarolta Károliék munkájátm, s végül – felhasználva ekkor még kiváló bécsi kapcsolatait – sikerült elérnie a szigorú rendelkezés visszavonását.

Az eredeti kiadásból 52 példány maradt fenn, közülük 24 külföldön van. Egyet a vizsolyi templomban őriznek, ez sokáig kézbe vehető volt, miután azonban egyre több lap hiányzott belőle, üvegtárlóba került. A Vizsolyi Biblia hasonmás kiadása 1981-ben 28 ezer példányban jelent meg, s a borsos ár ellenére újra kellett nyomni.

Tolvajok is forgatják

A Károli-féle Szentírás sajnos nem csak a hívők, de a tolvajok is előszeretettel veszik kezükbe. 2002. február 10-én a vizsolyi templomból ellopták az ott őrzött példányt, amelyet végül Komáromban találtak meg, így visszakerült eredeti helyére. 2009-ben pedig egy fővárosi lelkészcsalád otthonába törtek be a Biblia egy példányáért. A tettesek azonban ebben az esetben is hamar horogra akadtak, s megkerült az ellopott Szentírás is.

Máig rekorder

A Vizsolyi Biblia nemcsak a magyar reformáció megerősödését és a könyvnyomtatás meghonosodását, hanem az irodalmi magyar nyelv tökéletesedését is jelentette. Károlyi fordítását kisebb változtatásokkal közel háromszáz kiadásban nyomtatták újra. Hatása a magyar irodalmi nyelv alakulására szinte felmérhetetlen, ma is a legnépszerűbb bibliafordítás magyar területen, javított kiadásaival együtt ez a legtöbbször megjelent magyar könyv.

(prae.hu, tortenelemportal.hu, Nemzeti Hírmondó nyomán Szent Korona Rádió)

Ajánló: Zavaczki János: A Biblia titkai - ősi rejtélyek nyomában (x)

„Gonoszságot forral, aki hunyorít szemével, s nem is lehet attól eltántorítani.
Szemtől szembe szép szavakkal áltat, csodálattal hallgat, amikor megszólalsz. Csakhogy a hátad mögött kicsavarja a szót, és botrányt kerekít a szavaidból.
Semmit sem utálok úgy, mint az ilyet, bizonnyal gyűlöli maga az Úr is.
Aki követ dob fel, magát dobja fejbe, magát sebzi meg, aki alattomban támad.
Aki másnak vermet ás, maga esik bele, magát fogja meg, aki másnak csapdát állít.
Aki gonoszságot művel, az rá hárul vissza és nem gondolja, honnan szakadt reá.
Csúfság és gyalázat vár a dölyfösökre, mint oroszlán, úgy les rájuk a megtorlás.
Akik a jók bukásán örülnek, csapdába esnek, s fájdalom őrli fel őket, mielőtt meghalnak.” (Sir27; 22-29)

Le kéne vonnunk a tanulságokat, a felületes Krisztus-követés sajnálatos térnyerésének kárait, a „Magam módján vagyok vallásos.”- elvét, s mindazt, ami eltorzítja az egyetemes Egyházat. A rossz tettek mindig megbosszulják magukat. A hívő ember ezzel tisztában van, mégis enged a kísérésnek, s nem tud hű maradni 2000 év hagyományához, szellemi örökségéhez. Sokan vannak, akiknek zavaró olvasni e sorokat, szeretnék sokkal egyszerűbben, saját elképzeléseik szerint követni Jézust, mondván a jó cselekedetek már biztosítják az üdvösséget, nincsen szükség elmélyülésre, a keresztáldozat minél magasztosabb megélésére. Tényleg nincs?! Istent nem lehet becsapni, nem szabad a könnyebb út reményében kitérőket keresni, mert aki szembe fordul az Úrral, megbűnhődik érte.

(Szent Korona Rádió)

„Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan vétkeztek...
Bűn volt a világon azelőtt is, hogy a törvény adatott, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. Mindamellett a halál Ádámtól Mózesig úrrá lett azokon is, akik nem vétkeztek a törvényt megszegve, mint Ádám, aki az Eljövendőnek előképe. A kegyelemmel azonban nem úgy áll a dolog, mint a bukással. Mert ha egynek bukása miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme, s az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. A kegyelemmel tehát másképpen van, mint az egy ember bűnével. Az ítélet ugyanis egynek bűnéért rótt ki büntetést, a kegyelem pedig sok vétekből megigazulásra vezet.
Mert ha egynek bűnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bőséges ajándékát kapják. Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerző tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást. Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak. Közben azonban belépett a törvény, hogy vele szaporodjék a bukás. Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem,
hogy amint a halálban uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által.”(Róm 5;12-21)

Mit jelent számunkra Jézus Krisztus kegyelme? Tudjuk-e értékelni? A bűn gyűrűjében vergődő ember élete csak akkor változik meg, amikor utolsó reményeként Istenhez fordul, s megéli a jézusi kegyelmet. De mi kell ahhoz, hogy eljusson arra a pontra? Kényszernek érezzük a gyónást? Nem tartjuk fontosnak, keresztény létünk szerves részének? Mennyire vagyunk hát akkor hűek a hagyományokhoz, amiknek egyik fő célja az, hogy a krisztusi kegyelmet a maga teljességében megélve, bűneinket vállalva, merjük fölülbírálni a tévutakat?

Jézus Krisztus kegyelme el kell, hogy jusson az emberekhez. Szilárd értékrendű közösségre van szükség, egységre, s nem sokfelé menő, magát csak időnként összeterelő nyájra. Imádkozzunk, hogy a krisztusi kegyelem kovácsoljon minket össze, ne pedig a kényszeren alapuló ’műökümenizmus’.

(Szent Korona Rádió)

Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja."

Mt 6,24-34

Az Istenben bízó embernek nem kell féltenie az életét, nem kell aggodalmaskodnia a jövő miatt, hiszen Isten mindig tudja, hogy mire van szükségünk és mi válik a javunkra. Ez a tudat állandóan erősíti bizalmunkat, s főleg a megpróbáltatások idején van rá szükségünk. A nehéz helyzetekben is megtapasztaljuk, hogy Isten nem hagy magunkra, s ilyenkor arra nevel bennünket, hogy mindenkor nagy bizalommal forduljunk felé. A gondviselés megtapasztalása arra indít minket, hogy legyünk hűségesek Istenhez, aki védelmez minket. Az isteni gondviselés nem valamiféle végzetszerűséget jelent, mintha az embernek nem kellene semmit sem tennie, hiszen minden Isten akaratától függ. De nem is arról van szó, hogy az embert nem érheti semmilyen baleset vagy baj, mert Isten ezektől is tökéletesen megvéd bennünket. A lényeg, hogy dolgozzunk bizalommal, s ne aggodalmaskodjunk feleslegesen.

Szent Imre herceg imája

Úristen, te az egész világ
gondviselője vagy.
Te adsz erőt a gyönge embernek,
a te kezedben van a fejedelmek lelke.
Te hatalmasabb vagy minden
földi királynál.

Tégy velem tetszésed szerint!

(Napi Evangélium nyomán Szent Korona Rádió)

"Mert Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek, úgyhogy semmiféle kegyelmi adománynak sem vagytok híjával, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok. Ő meg is erősít majd titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hűséges az Isten, aki által meghívást nyertetek Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe. Kérlek titeket, testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan ugyanazt mondjátok, és ne legyen köztetek pártoskodás, hanem legyetek tökéletesen egyek ugyanabban a lelkületben és ugyanabban a felfogásban." 1Kor 1;6-10

Volt egy nyáj. Ezt a nyájat, különböző hatások miatt, több és több bárány hagyta el. Mit szeretne a nyáj gazdája? Hogy különböző kis csoportokban, ki tudja, merre felé legelésszenek? Vagy hogy újra egy nagy nyájat alkossanak?
A ma ökumenizmusa érdekes jelenségeket produkál. A latin Egyház az ökumenizmus jegyében majdnem elpusztította saját ősi rítusát, amit ma már csak kisebb csoportok őriznek, nem kevés nehézségek árán. Az Oltáriszentség iránti tisztelet csökkent, a templomok egyszerűsödtek. Mindez az ökumenizmus, a protestánsokhoz való közeledés jegyében. Persze a keleti kereszténység felé nem történtek ilyen lépések. A „párbeszéd” lett az alapja más vallások felé való közeledésnek. De mi is a párbeszéd? Az álláspontok egymáshoz való közelítése, egymás megismerése. Helyes dolog ez? Az Egyház dogmákban állítja hogy: „Az Egyházat Jézus Krisztus alapította”. Tehát egy katolikus vallja, hogy Egyházunk volt az „első” Egyház. Az Egyház tévedhetetlenül tanítja még, hogy: „A Krisztus alapította Egyház egy és egyetlen.” és ami (most) a legfontosabb: „Az Egyházhoz tartozás minden ember számára szükséges az üdvösséghez.” Érdemes ezeken elgondolkozunk. Vajon, az az ökumené sikere, ha minden vallás tagjai egymás mellett élnek békében? Nekünk a feladatunk embertársaink üdvösségén munkálni. Sötétségben hagyhatjuk őket? Ha így teszünk, nem vétünk felebarátink ellen?

(Szent Korona Rádió)

Ajánló: Csodálatos dokumentumfilm a béke pápájáról - II. János Pál I-II. DVD (x)

"Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és egy lélekként ugyanarra törekszetek. Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr." (Fil 2,1-11)

A hitevesztett, magát kereszténynek beállító, önáltató tömegeknek sajnos fogalmuk nincs Jézus Krisztus keresztáldozatának igazi értékéről. Arról, hogy a Szentmiséből nem csinálhatunk baráti összejövetelt, bulit, hogy nem a gitáros mise, nem az „Érezzük magunkat jól!”- elv kell, hogy érvényesüljön, hanem a keresztáldozat megélésének mélysége. Az elmélyültség, találkozás a transzcendenssel, a számunkra emberi ésszel fölfoghatatlannal kell, hogy legyen az irányadó a krisztusi életút megvalósításában. Akkor tudunk csak valóban átalakulva, magunkat teljesen az Úrnak adva igaz hívő emberekké válni, akik megbecsülik és megvédik mindazt, amit mások lábbal tipornak. Képesek vagyunk-e alázatosak, szolgálatkészek lenni egymással és közben a gonosz ellen harcolni? Sokszor úgy tűnik, hogy nem. Nekünk nem a saját magukra oly büszke hívőknek kell lennünk, mert az nem krisztusi élet, csupán önáltató képmutatás. Hazugság mindennel szemben, amit különben szentnek vallunk. Fogadjuk el, hogy ha Isten fölé próbáljuk helyezni magunkat, elbukunk. Krisztus példáján alá kell rendelni magunkat Isten akaratának, mit sem törődve a társadalmi nyomással.

(Szent Korona Rádió)

„Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, ti is ugyanezzel a gondolattal fegyverkezzetek fel, mert aki testben szenvedett, megszűnt vétkezni, hogy már ne az emberi vágyaknak, hanem Isten akaratának éljen a testben még hátralevő időben. Mert elég, hogy az elmúlt időt a pogányok akarata szerint töltöttétek, és kicsapongásokban, tobzódásban, részegeskedésben, dorbézolásokban, tivornyázásokban, tiltott bálványimádásban éltetek. Most meg csodálkoznak, hogy nem tartotok velük ugyanezen érzékiség áradatában, és káromolnak titeket. De számot fognak adni annak, aki készen áll ítélni eleveneket és holtakat. Mert azért hirdette Krisztus az evangéliumot a megholtaknak is, hogy bár test szerint, emberek módjára ítélet alá estek, de a Lélek szerint Istenben életük legyen. Közel van mindennek a vége. Legyetek tehát okosak, és ügyeljetek, hogy helyesen imádkozzatok!” (1Pét 4;1-7)

Az ember testi vágyai nagyon nagy erőket képesek megmozgatni. Nekünk, keresztényeknek, ezeket az erőket át kell tudnunk formálni olyan tevékenységek végzésére, amik kedvesek az Isten előtt. Hogyan tudjunk legyőzni tehát magunkat? Egyedül semmiképpen sem, bíznunk kell az Úrban, egyedül Ő adhatja meg a szabadulást. (Sokan esnek abba a hibába, hogy önerőből próbálnak küzdeni, ők általában elbuknak.) Imádkozzatok!

(Szent Korona Rádió)

"A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: "Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?" Az asszony azt fe¬lelte neki: "A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni." A kígyó erre azt mondta az asszonynak: "Dehogy is haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!" Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett." (Ter 3;1-7)

Szabadság. Oly sok nemzedéket foglalkozat és foglalkoztatott ez a vágy. Sokan képesek voltak meghalni érte. De feltétlenül jó a teljes szabadság? A Biblia tanulsága szerint nem. Istentől függenünk kell! Az Ő parancsait, az Ő útját követnünk kell. Megtehetjük, hogy jó liberálisként nem vetjük alá magunkat az Ő akaratának, de ebből semmi hasznos nem származik. Ha nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy Isten parancsoljon nekünk, már ebben az életben is nyomorúságosabb lesz sorsunk, nem beszélve a halálunk utáni állapotról. Gabriele Amorth ördögöző atya tanúsága szerint az ördögök is az Istentől való szabadságvágy miatt taszítattak le a pokolba. Valóban jó a liberalizmus?

(Szent Korona Rádió)

Ajánló: A magyarság szentjei I. rész - Szent István, Szent Imre - most 45% kedvezménnyel a Hazai Portán! (x)

„Fölkel az Isten, ellenségei szétszóródnak, futnak színe elől, akik gyűlölik.
Eloszlanak, mint a füst eloszlik. Ahogy a viasz elolvad a tűznél, úgy semmisülnek meg a bűnösök Isten színe előtt.
Az igazak ellenben örülnek, ujjonganak Isten színe előtt, ujjonganak örömükben.
Énekeljetek az Úrnak, zengjetek nevének dicséretet, készítsétek neki az utat, amely átvezet a felhők fölött! Örüljetek az Úrban, ujjongjatok színe előtt!
Az árvák atyja, özvegyek védelmezője - ez az Isten szent hajlékában.
Isten otthont ad a hontalannak, a fogolynak visszaadja szabadságát. Csak a lázadók maradnak a kietlen pusztán.” (Zsolt 68; 2-7)

Minden félelmünket félre kell tennünk. Isten mindenütt jelen van, s végre el kell jutunk arra pontra, hogy Őt tesszük életünk fundamentumává. Aki kívül keresi a boldogulását, életére a megoldásokat, az hibázik. Hontalanná válik az életét eltékozló ember. A legnagyobb bajban döbben csak rá, hogy Isten várja, hívja őt. Csak észre kell venni a jeleket, s meg kell tudni változni. Ha nem tesszük, bűnösökként fogunk elkárhozni. S mivel bármikor véget érhet életünk, fel kell készülnünk a Vele való találkozásra. Változzunk meg, bíráljuk felül eddigi önmagunkat, legyünk olyanok, amilyeneknek nem a világ, hanem Isten akar minket látni. Nem elég beszélni erről, látszatszerűen gyakorolni hitünket, hanem a gyökerekhez kell visszatérnünk, nem hagyva semmilyen teret a vallást is romboló liberalizmusnak.

(Szent Korona Rádió)

„Azon a napon, amelyen az Úr Isten megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott a földön, és semmilyen fű nem sarjadt, ugyanis még nem hullatott az Úr Isten esőt a földre, és ember sem volt, aki művelje a földet. Akkor forrás fakadt a földből, és megöntözte a föld egész színét. Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett. Ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott. S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép és melyről enni jó - az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját. Édenből folyóvíz jött ki, hogy öntözze a kertet, utána pedig négy ágra szakadt.” (Ter 2;4-10)

Mennyire múlékony az ember élete! Belegondoltál már abba, hogy bármikor porrá lehetsz? Egyik pillanatban még ügyes-bajos dolgaiddal foglalkozol, a másikban már nem vagy a „világban”. Milyen csodálatos kegyelem az élet! Adj hálát érte az Úrnak és sose felejtsd el, hogy Ő bármikor magához szólíthat. Ezért a legfőbb célod az életben: üdvösségeden munkálkodni. Minden más ezen felül csak hiábavalóság. Ha nem hiszel a megváltásodban, akkor mi értelme földi életednek? Akár most is meghalhatnál, semmi sem változna.

(Szent Korona Rádió)