Kovács Ákos neve méltán lett híres idősek és fiatalok között egyaránt. A lázadó fiatalból még mindig lendületes, de letisztult művésszé vált. Sorolhatnánk lemezeit kronológiai sorrendben, gyűjtögethetnénk érdemeit, díjait, vagy összevagdoshatnánk több interjúból egy önéletrajz-szerűséget, de mégsem tesszük. Ezeknek mindenki utánanézhet: szerencsére mind szubkulturális szinten, mind nagy nyilvánosság előtt ismert és elismert, így bőven lehet találkozni vele különböző oldalakon.
Most pedig "az ünnepelt fizet" - következik egy dal, amit Ákos külön erre a napra írt, ahogy Ákos fogalmazott „egy kis öniróniával”.
Frissítve munkatársunk, Profee gondolataival:
A mai világban ritka a jó zenész; ritka a zenész. Bár Kovács Ákos sem az… ó, és gitározni sem tud – szokta mondani szerénykedve.
Az elmúlt 20 évben a zeneszerző mégis sorra cáfolt rá szerénysége tárgyára: megjelent lemezei mind minőségi munkát rejtenek magukon. Eddigi pályája folyamán az elektronikus hangzásvilágtól a jazzen át a rockig finomítgatta, csiszolgatta stílusát, mégis minden korszakából a maximálist kihozva. Ákos a mennyiség helyett mindig is a minőséget tartotta szem előtt; azt énekli, ami a szívét nyomja, ami gondolatait kíséri. Dalai nem egyszerűen slágerek, zeneszámok, hanem elénekelt költemények: az embernek le kell ülnie, és el kell mélyülnie bennük, hogy átérezze, megértse mondanivalójukat. Ákos is ezt, a magunkfajta számára még élő, de a nagy többség számára már kiveszett szellemi tisztaságot és elmélyülést, kálváriát és megváltást hirdeti, ülteti nemzetünk fülébe, dacolva az ezzel ellentétes törekvésekkel. És hogy milyen mesterien végzi Istenadta küldetését, jól példázza töretlen sikere, elismertsége az egész hazai zenei közéletben, elhallgathatatlanul. Szerelem, haza, Isten, család, emberi lét: akármilyen korban éljünk is, akármerre vigyen is a fősodor, ezek mozgatják életünket, és ezek kapcsolatának megértetésére születnek a költők.
Egy ilyen örömteli esemény évfordulójának alkalmából kívánunk mi is boldog negyvenedik születésnapot és további sikeres pályafutást, sok boldog évet Ákosnak!
(Szent Korona Rádió)
Hozzászólások
11 min 30 sec ago
53 min 32 sec ago
1 óra 5 min ago
2 hours 11 min ago
3 hours 4 min ago
4 hours 4 min ago
4 hours 16 min ago
4 hours 25 min ago
4 hours 40 min ago
5 hours 58 min ago