- Van előzménye ennek a beszélgetésnek, hiszen először elküldtem a kérdéseimet írásban, mire Ön elküldte nekem a Magunkfajták című könyvét, hogy mindenekelőtt azt olvassam el, hogy megismerhessem Morvai Krisztinát. Megtettem, elolvastam, s bár sok mindent megértettem Önnel kapcsolatban, ám az eredeti kérdések zöme bennem maradt. 2006 előtt, legalább is ez a nemzeti radikális szubkultúra – amelyben én tizenéves korom óta élek - nem igazán ismerte Morvai Krisztina nevét. Én is úgy figyeltem fel rá elsősorban, mint egy nőmozgalmi, feminista jogvédő személyiség.
- Azért van itt egy olyan terület, meg egy olyan időszak, ami nem tudom hogyan felejtődhetett így el. Egy kicsit fáj is. Tudniillik, hogy az egyik első dilemma, ami a rendszerváltozás után, mint alkotmányos dilemma és, mint jogász számára fennálló közéleti dilemma megjelent, az úgynevezett visszamenőleges igazságtétel kérdése volt. És én először ott vittem a bőrömet vásárra. És nagyon sok tévéműsorban szerepeltem, rádióműsorban, újságokban, konferenciákon magam is publikáltam és nagyon keményen ütköztem nem csak a liberális oldallal, hanem pl. Polt Péterrel, aki akkor –egyébként itt az egyetemen kedves kollegám - legfőbb ügyész volt, előtte pedig mint fideszes politikus vitatkozott velem a visszamenőleges igazság kérdésében. Mert akkor az úgymond politikailag korrekt álláspont az volt, hogy meg kell bocsátani azoknak, akik 1956-ban a nép közé lőttek, a sortüzek elkövetőinek. A legkülönbözőbb érveket sorakoztattak fel a másik oldalon azok, akik ellenezték az igazságtételt. Egyfelől ugye ott volt az ún. jogállami érvelés, hogy elévültek ezek a cselekmények. Emberölésnek minősültek, akkor az emberölés elévülésének az ideje 20 év volt, tehát 1976-ban bekövetkezett az elévülés, nagyon sajnáljuk, nem lehet mit tenni. És akkor emellé sorakoztattak még másfajta érveket is, hogy meg kell bocsátani, nem lenne humánus megbüntetni őket és így tovább. Én pedig harcosan érveltem amellett, hogy igenis meg kell büntetni ezeket az embereket. Az emberi méltóság volt mindig az én jogászi hivatásomnak a középpontjában. Nincs jobboldali emberi méltóság, vagy baloldali. Nemzeti érzelmű, vagy globális.
- A Magunkfajták című könyvében, amely tulajdonképpen egy interjú-kötet, az Önt kérdező Kovács Zsolt újságíró is felteszi Önnek a kérdést: jobboldali vagy baloldali? Ön szerint nincs jobboldali vagy baloldali, csak emberi méltóság van. A magam részéről vitába szállnék Önnel, ugyanis szerintem igenis van jobboldali és baloldali gondolkozásmód, csak ez a mai világ már annyira liberalizált, hogy ezeknek a fogalmaknak, főleg a politikum szemszögéből már nincsen jelentősége. De a tradíciók tisztelete például mindenképpen egy ilyen jobboldali attitűd, ahogy az is, hogy számunkra elfogadhatatlan a homoszexualitás. Az Ön számára a homoszexualitás, vagy ahogy Ön fogalmazott könyvében, a melegek elfogadhatóak, az ő méltóságukért is harcol. Én például nem is szeretem a meleg szót velük kapcsolatban használni. Azt gondolom, hogy maradjon ez meg ez a téma hálószobatitokként, de az Ön számára a homoszexualitás is az emberi méltóság problémája, amelyről beszélni kell akár, ahogy a nők jogairól is. Ezek feminista törekvések, ami – mint egy liberális eszme - nem fér bele a jobboldali gondolkodásba. Most Ön tulajdonképpen jobboldali, baloldali, liberális?
- Hát akkor én is hadd mondjam el, hogy én mit gondolok a jobboldalról. Egy kicsit kiszélesítve a kereteket, vagy kitágítva, hogy én mit tapasztaltam a világban arról, hogy ki az, aki azt mondhatja magáról, hogy én egy jobboldali ember vagyok. Először is el kell fogadnia az Egyesült Államok jelenlegi politikáját. Pont.
- Na ez az, amit mi nem vagyunk hajlandóak elfogadni. Az a jobboldaliság, amiről én beszélek, akkor alakult ki, amikor még nem is létezett az Egyesült Államok, amit végül is a szabadkőműves mozgalom hozott létre, mint tudjuk. Ez nem titok, ezt Amerikában is elismerik, sőt büszkék rá.
- Tehát az egész jelenlegi Bush-féle politikának és világnézetnek az igenlése az egyik része annak, amit ma egy jobboldali identitásnak neveznek a világban. A másik nagyon fontos, Izrael államnak nemcsak a létét, hanem az uralmi pozícióját elismerni és támogatni és az egész szabadkapitalista piacgazdaságnak az elismerése, amelyben a gyengébb pusztuljon, az erősebb érvényesüljön, tehát tulajdonképpen egy neoliberális gazdaságpolitika az ismérve. Ennek a triásza az, ami a világban általában a jobboldaliságban definiált.
- Bocsánat, de eredetileg nem erről volt szó. Eleve a jobboldal és a baloldal politikai fogalma úgy alakult ki, hogy a francia parlamentben jobboldalon ültek az inkább maradinak nevezett royalisták, akik a régi rend hívei voltak és baloldalon ültek, akik a felforgató eszmék képviselői voltak. Akkor inkább úgy teszem fel a kérdést: tradicionalizmus vagy liberalizmus? Ezt a kettőt lehetetlenség összemosni.
- Keresztényég. Ha én valamit hiányolok, az a keresztény szemlélet. Az evangéliumi értékrend nem sorolható be ezekbe a kategóriákba. Az evangéliumi értékrendben például a szabadság az egy nagyon központi érték. Most látjuk azt, a jelenlegi, mai politikai viszonyok között, amikor elkezdődik a Fideszen belül is ez az egész - például a Rogán-féle „provokátor törvény” -, hogy 2006. október 23-a ellenére is, úgy tűnik, hogy a szabadság, mint érték nem definiálódik a konzervatív embereknek az értékrendjében. Engem például ez zavar, mert a szabadság, a szó jó értelmében egy nagyon fontos érték. Egy világnézet részeként, melynek lényege az, hogy az embert Isten teremtette a saját hasonlóságára.
Egyetlen ember sem véletlenül jött a világra, mindenkinek van egy küldetése, melyet be kell töltenie ezen a világon és a szabadság az, hogy megkapom a lehetőséget arra, hogy a küldetésemet betöltsem. Ez nem egy individualista világkoncepció, hanem nagyon is azt gondolom, és ezt is az Isten teremtette világképből kiindulva, hogy az Isten közösség részeként teremtette az embert. Az Istenünk is szentháromságos Isten. Szeretni nem lehet egyedül, szeretni csak közösségben lehet, másokkal együtt. Ennek a közösségnek a feladata, hogy támogasson minden egyes embert a küldetése kibontakozásában, és ennek része kell, hogy legyen a szabadság. A szabadság egy érték. Tehát ilyen értelemben liberális vagyok, ha azt mondjuk, hogy a liberalizmus egy szabadságközpontú gondolkodás.
- Szabadosság központú ma már mindenféleképpen.
- Akkor nem vagyok liberális, keresztény vagyok. Szerintem, ha azt mondom, hogy evangéliumi értékrendem van, akkor abban benne vannak a válaszok, csak ezt nem lehet ilyen hagyományos kategóriákba beletenni.
- Én azt gondolom, hogy a férfinak és nőnek is megvan a helye és attól lesz boldog és elégedett az élete, ha ezt a hagyományos helyét megtalálja. Ezért vitatkozom ezzel a liberális értékrenddel – bár számomra kiderült, hogy Ön nem így gondolkozik -, de a könyv elolvasása nélkül ezt nem tudnám. Azt hagyjuk meg Rákosi Mátyásnak, hogy a nő is legyen tűzoltó, üljön a traktoron. Én mindig is arra törekedtem, hogy mellettem a feleségem a családnak, a gyereknek éljen. Ő a nő szerepében, én pedig a férfi szerepében. Keresztény megközelítésből elmagyarázva érthetővé válik az Ön küzdelme, mégis a feminista jelző sokszor elhangzik Önnel kapcsolatban. Tehát mit jelent Önnek a nő-férfi szerep, illetve a nők jogainak védelme?
- Ez is igazolja azt, hogy előbb-utóbb le kellene szoknunk ezekről a bélyegekről. Tehát ugyanúgy a jobboldali és baloldali helyett mindenkinek meg kellene mondania, hogy mi az, ami mellett kiáll. Nem azt kell mondanom, hogy baloldali vagyok, hanem mi az, ami számomra érték. Ugyanígy a feminizmussal kapcsolatban is. Ezek szerint, mindenki mást ért feminizmuson. Én azt gondolom, hogy a női méltóságnak a védelme, a nők küldetésének kibontakoztatása ugyanolyan fontos, mint ahogy az előbb emberekről beszéltem, csak a nők vonatkozásában hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy egy dologra született a nő: tehát az, hogy biológiailag mi vagyunk alkalmasak arra, hogy gyermeket foganjunk, kihordjunk, szoptassunk és édesanyák legyünk, az egyben determinálja azt is, hogy mi a szerepünk a világban. Azt gondolom, hogy nagyon jó és nagyon fontos az, ha sok olyan édesanya van, akinek az az életcélja, hogy otthon legyen a gyermekével és boldoggá tegye a férjét, a családját és nagyon fontosnak tartom – ha úgy tetszik, ez is egy feminista küldetés -, hogy önálló hivatásnak tekintsük azt, hogy valaki feleség és édesanya.
- Milyen a főállású anyasághoz való viszonya?
- Az egy gyönyörű dolog.
- Tehát nem muszáj karriert csinálni.
- Abszolút nem.
- Mert a liberális világrend erre kényszeríti a mai nőket és ennek én katasztrofális következményeit látom, nem csak a népességszám, hanem a család szempontjából is. Alig vannak már, akik házasságban élnek.
- Ugyanakkor engem nagyon bánt, amikor például találkozom volt évfolyamtársaimmal, ott van mellettük a feleség, 3-4 gyerek és büszkén mondja, hogy „a feleségem nem dolgozik”, miközben a felesége reggeltől a háztartásban dolgozik, a gyerekeket neveli, gondozza.
- Óriási munka, ebben mélyen egyetértünk.
- Például nagyon fontos lenne a magyar nyelvben is erre egy szép elnevezést találni, az angolban van most ez az úgynevezett „home maker”. Anya is, feleség is, otthonteremtő. Ez az otthonteremtő ez egy nagyon szép kifejezés. A női létnek ezt a nagyon fontos megnyilvánulását értéké tenni – ez is egy feminista küldetés. Ugyanakkor vannak olyan nők, és nem akarom megijeszteni, de lehet, hogy az Ön felesége is, 15-20 év múlva, mikor a gyermekek nagyobbak lesznek, lehet, hogy pont Ön mellett szeretne valamilyen közéleti szerepet vállalni, vagy valamilyen küldetést megcsillant előtte az Úristen és le fognak ülni, és meg fogják beszélni, hogy szeretne valami mást is csinálni.
- Ehhez kell valamilyen fajta intelligencia nyilván, hogy az ember ezt kezelni tudja. Nem mindenkinél van ez meg, tény és való. Úgy látom hogy, aki nem tudja megoldani mondjuk ezt a férfi-női szerepet otthon a családban, az általában a saját életét sem tudja megoldani. Tehát inkább azokkal van itt probléma. Mindenesetre ezek szerint – legalábbis az Ön szavaiból az tűnik ki – hogy a nemek szerepének a felcserélése az nem célja…
- De hát ez borzasztó, hogy így gondolja, Laci, nem tudom, miért gondolja így…
- Lehet, hogy ez sztereotípia, de nagyon sokan, legalábbis, akik gyerekkorunk óta a nemzeti radikalizmus szubkultúrájában élünk, ez egyszerűen megfogalmazódik. Minden liberális tantól – például ide tartozik a feminizmus – attól mi egyszerűen rettegünk, mert azt látjuk, hogy ezt az európai, vagy ha úgy tetszik, északi civilizációt el fogja pusztítani. Meg kell nézni a mai fiatalokat, hogy mennyi „antiférfi” és mennyi „antinő” van. Ez egy életveszélyes folyamat.
- Ugyanakkor meggyőződésem, hogy Laciék korosztálya már sokkal boldogabb édesapa például, mint amilyen a mi édesapáinknak a korosztálya volt, akik még abban a fajta hagyományos, rideg férfi szerepbe voltak kényszerítve, hogy semmiféle érzelmet például nem nyilváníthattak, tehát akkor azért ez is változik, ez is fejlődik. S meggyőződésem szerint a jövő útja az a férfiak felszabadítása, tehát a nőkről már elég sokat beszéltünk.
Ott is van feladat persze, de egyszerűen borzasztó az a tehertétel, amit a férfiaknak abban az értelemben vívni kell, hogy azt gondolják, hogy akkor igazi férfiak, hogy ha pici gyerekkoruktól kezdve azt hallják állandóan, hogy egy igazi férfi nem fog sírni, csak nem fogsz érzelmeket mutatni, csak nem fogsz lány módjára viselkedni. Én abban látom a jövő útját, hogy a férfiakat is fel kell szabadítani ezekre az érzésekre, és az, hogy az önök generációja, nem tudom, hogy például a nemzeti radikálisoknak mi az álláspontja, mondjuk ilyen kérdésekről, mint az apás szülés, azt például hogy kezelik…
- Én ott voltam a gyerekem születésénél…
- Na tessék! Biztos lenne olyan nemzeti radikális harcostársa, aki azt mondja, hogy „micsoda dolog, hát ez olyan férfiatlan dolog, mégiscsak női szerep, a férfiszerep meg az, hogy rágja a körmét a folyosón”.
- Nem, nem, nem...
- Na tessék, máris vitatkozunk. Nagyon érdekes dolog ezekről vitatkozni, tehát fontos, és el kéne kezdeni érdemben beszélgetni ezekről a dolgokról. Mert például ez is egy feminista – hogy is mondjam – kérdéskör volt, egy nagyon fontos, a szüléssel kapcsolatos egész hozzáállás megújítása, s az édesapák bevonása a szülésbe. A nemi szerepekről való beszéd, és ezek megújítása, és az új utaknak a megnyitása ez mindkét nem számára nagyon sok gyönyörűséget hozhat akkor, hogyha a szeretet és az emberség oldaláról közelítjük meg.
- Sokkal könnyebben érthető egy nemzeti radikális számára például az abortuszellenesség. Ebben minden nemzeti radikális, keresztény és/vagy nemzeti egyetért, azt gondolom. S óriási vita és szakadék van például ebben a kérdésben a liberálisokkal. Ön, mint az abortuszellenesség, s az abortuszellenes mozgalom aktivistája is felbukkant. Hogyan fér ez össze, vagy hogyan egyeztethető ez össze a női méltósággal, tehát a nők jogaival? Merthogy a liberálisok mindig szembeállítják ezt a kettőt, vagyis a nő jogát előtérbe helyezik a magzatéval szemben, az önzésre épülő eszme, a liberalizmus szerint a nőnek joga van az abortuszhoz, merthogy ez az ő teste…
- Csodálatos dolog a női testben, hogy ugye, amit mondtam az előbb, hogy mi bennünk fogan meg a gyerek, s útjára indul egy egyszeri és megismételhetetlen teremtett emberi élet, s ennek az elpusztítása az, ami katasztrófa. Tehát az abortusz a természet elleni csapás, és a női lélek és a női test elleni brutális támadás. És azt gondolom, hogy ezt is arról az oldalról kellene megközelíteni, hogy a női méltósággal, az emberi méltósággal hogyan fér össze az, hogy egy nő erre kényszerül. Meg, hogy milyen társkapcsolat az, milyen párkapcsolat? Még, hogyha netalán csak egy ugye kifejezetten testi kapcsolatra redukálódott dologról van szó, s abból lesz terhes a nő, akkor is hogyan viszonyul egymáshoz az a két ember, aki között nem téma az, hogy legföljebb majd terhes lesz? Tehát magyarán mondva azért a férfinak az egyperces élvezetért oda dobja a nőnek a lelki és a testi egészségét is? Miből gondolja az a szerencsétlen nő, hogy számára ez a szabadság? Hogy utána elmehet?
- Ezt hirdeti a liberális világrend.
- De hát ez borzasztó, ez szörnyű, tehát ez abszolút nem egyeztethető össze szerintem a női szabadsággal, abban az értelemben, ahogy én értem a szabadságot, hogy valamire születtünk, s van egy küldetésünk a világban, amit szeretnénk betölteni. Tehát a férfiasság fogalmának megújítása szerintem egy nagyon nagy lépés a jövő felé. Úgy gondolom, hogy bárhogy is alakul Magyarország sorsa, bármilyen párt is lesz hatalmon, nagyon fontos, hogy az emberi méltóság kerüljön a középpontba és az emberek szeretetközpontúan, és emberközpontúan rendezzék be ezt az országot..
- Ha valaki nem érti meg főleg közszereplők esetében a másik gondolkodását, mentalitását, akkor rögtön ügynököt kiáltanak: „a másik oldal embere!”. Ugyanúgy Krisztinával kapcsolatban is elhangzott már ez a vád. Én ugyebár már mindenféle ügynök voltam a suttogó propaganda szerint. A pletykák szerint jómagam például eddig egészen pontosan már nyolc ország titkosszolgálatának voltam egyszerre az embere…
- Gratulálok! (nevet – a szerk.)
- A szerbek szerint például a CIA embere vagyok, a románok szerint a magyar titkosszolgálaté, a Fidesz szerint az MSZP ügynöke, az MSZP szerint a Fidesz ügynöke, stb. vagyok… Tehát mindenki szerint vagyok minden, mert nem értik meg, hogy más ember vagyok, máshogy gondolkozom, mint ők. Én nem hiszek abban, hogy minden ember egyenlő. Ez a gondolkozás a liberalizmussal és a francia forradalommal teljesedett ki, amit addig titkos társaságok kezdtek népszerűsíteni. Tehát nem hiszem, hogy létezik egyenlőség: mi ketten is különbözünk. Minden ember különbözik, a népek is különböznek és a rasszok is. Egyszerűen hazugság az egyenlőség. Ha ideállítunk egy afrikait és egy európait, akkor is meg lehet nézni, hogy fizikai értelemben is vannak különbségek. Tehát nem igaz, hogy egyenlők. A sovinizmus ellen viszont tiltakozom, de az ellen is tiltakozom, amit a liberalizmus hirdet – ez a fajta új, modernnek nevezett világnézet, hogy mindenki abszolút egyenlő – és pontosan azért nem értenek meg engem, vagy Önt bizonyos körökben, mert nem bírják felfogni, hogy különbözőek vagyunk. Valamiben mélyen egyet értünk, például az abortuszkérdésben, de itt van például a halálbüntetés. Itt láttam igazán megfoghatónak, hogy Ön érzelmei alapján viszonyul ezekhez a kérdésekhez.
A halálbüntetés esetében két élményt mesél el a könyvében. Itt teljesen egyértelműen a szentimentalizmus, az érzelmek kerülnek előtérbe, hogy ott ül az a fiatalember, húszéves, életerős, makkegészséges, és most meg akarja ölni az állam. Én pedig azt mondom, illetve azok, akik úgy gondolkodnak, mint én, hogy az ilyen kérdéseket nem szabad az érzelmek alapján megközelíteni, hanem ezeket igenis úgy kell megközelíteni, hogy a közösség érdekei előrébb valók, mint egy rablógyilkosé. Számomra egyáltalán nem az az első számú dilemma, ami az élmény kapcsán az Ön részéről felmerült. Ilyenkor megmerevítem az érzelmeimet; arra kell gondolni, akit megerőszakolt és elvágta a torkát, a családra, akit kiirtott. Tehát azt mondom, olyankor a társadalomnak meg kell ráznia magát és azt mondani: ki kell vonni az ilyeneket a társadalomból. Ez nem az amerre Magyarország most megy: itt van például a cigánybűnözés, mint nagy vitatott téma.
Éppen végigjártuk Borsod megye cigánygettóit, sok cigánnyal beszéltem, nem úgy, mint a politikusok, akik csak mozivásznon láttak eddig cigánytelepet. Nyilván egy ketyegő bomba a cigánybűnözés, és meg kell nézni azt az aprócska bejátszást, ami abban a többségében cigánylakta faluban készült, ahol az MSZP-s polgármester elkezdett aláírást gyűjteni a halálbüntetés visszaállításáért. A hír kapcsán meginterjúvolták a cigány fiatalokat az utcán, akik nagy büszkén mondják, hogy igen bűnözünk, a Józsi az unokatesóm, megölte a Karcsi bácsit, és cigányok vagyunk, és veszélyesek vagyunk – ez olyan menő dolog náluk, hogy így gondolkodnak. És akkor a riporter megkérdezi, hogy tudják-e, hogy a polgármester a halálbüntetés visszaállításáért dolgozik. Kerekre nyílt szemmel a következőket kérdezte vissza a bűnözésére olyan büszke cigány fiatal: „Akkor most halállal fognak fizetni a halálért?” Abban a pillanatban lehetett látni, hogy a gondolattól is megretten. És ez a társadalom szemszögéből jó.
Egyetlen egy dolog miatt tartom veszélyesnek a halálbüntetést: amikor ártatlan embert végeznek ki. De most nagyon-nagyon szigorú leszek, még akkor is fel kell tenni a kérdést, hogy több millió ember biztonsága mennyit ér? Lehet hogy annyit, hogy néha rendszerhiba csúszik bele, elfogadható, és pontosan, aki Istenhívő az tudja, hogy ha a Jóisten azt akarja, és terve van még velünk, akkor életben fogunk maradni, és nem csúszik be velünk kapcsolatban ilyen rendszerhiba. Én azt mondom, nem csak a halálbüntetést, az egészet, amivel mi foglalkozunk nem szabad érzelmi alapon megközelíteni.
- Hát nem tudok mást mondani, mint amit a könyvben is mondtam, hogy engem rettenetesen megvisel annak a közvetlensége, hogy a Magyar Köztársaság nevében valakit felkötnek. Én úgy gondoltam, hogy igazságos a halálbüntetés, és igazságossági szempontból most is úgy gondolom. Tehát a racionális megközelítés az az, hogy ha megöl valaki valakit, akkor mért ne fizetne az életével is. Azért büntetőjogászként meg kell mondjam, hogy szerintem a lakosságnak fogalma sincs arról, hogy milyen fajta bírói gyakorlat van, tehát milyen büntetéskiszabási gyakorlat van. Például, hogy élet elleni bűncselekményekért 2,5-4 éveket szabnak ki.
Az ország „latinamerikanizálódik”, minden vonatkozásban. Ez az a jelenség, amit megélünk most, legalábbis az elmúlt 5 évben mindenképpen. Ennek része az, hogy latin-amerikai állapotok vannak a bűnüldözésben és a rendészeti tevékenységben. Nem kell sem felkötni, sem összeverni, hanem egyszerűen a bűnre reagálni kell. Ugye például mikor nekem ellopták az autómat, fel se merült az, hogy esetleg megtalálják. Egyszerűen nem működik a bűnüldöző tevékenység. Teljesen egyértelmű, hogy a betörő bandákba, meg az autófeltörő bandákba a rendőrség be van épülve, mert különben ezt így nem lehetne megcsinálni, vidéken pedig ezt a tömeges erőszakos személy- és vagyon elleni bűnözést pedig úgy lehet csinálni, mint hogyha ősállapotok lennének, tehát nem lenne egy állam, aminek van egy rendőrsége, amelyik a bűnelkövetésre reagál. Először is mindenek előtt ezt kellene megvalósítani.
- Akkor ebben is antiliberális...
- A fene tudja, hogy most a liberálisok mit akarnak, hogy tényleg nem akarnak-e rendőrséget, vagy nem akarnak fellépni a bűnnel szemben.
- Itt már nem csak liberálisok, itt már anarchisták is jutottak kormányzati pozícióhoz. Bozóki András volt kultuszminiszter például, aki kifejezetten anarchista volt egész életében. Az anarchia erről szól. Rendőrség nélkül, káosz. Ezt jobboldali ember nem akarhatja. Itt van megint egy alapvető jobboldali dolog: rend, fegyelem. Ez egy tradicionális értékrend.
- Ez egy borzasztó állapot. Például azzal nem értenék egyet, hogy mondjuk a rendőröknek össze kell verni a bűnözőket. Profi módon kell ezt a rendőri hivatást végezni. Meg kell tanulni a rendőrnek a szakmáját úgy, hogy ha ő lenyomoz egy ügyet, akkor az a nyomozati anyag úgy álljon, mint Katiban a gyerek, és ott vádat kell emelni, és kell egy tettarányos büntetést kiszabni. Ekkor megtanulják a bűnelkövetők, hogy a bűnt büntetés követi. És ez elkerülhetetlen.
- Érdekes volt számomra, amikor a könyvében azt olvastam, konkrétan Krisztina mondja, Kovács Zsolt kérdésére válaszolva, hogy érthető és elfogadható, hogy 2006. október 23-án voltak emberek, akik barikádokat építettek és ellenálltak, harcoltak a karhatalom önkényével szemben. Ezt Ön úgy nevezi, hogy szándékváltás történt. Viszont elkeserített, hogy miközben Ön ezt mondja 2006. október 23-ával kapcsolatban – elnézést a kifejezésért -, de eszement provokátorozás folyik sajnos a könyvben is, mind a kérdező és mind az Ön részéről a tévéostrommal kapcsolatban. Én ezt rendkívül károsnak tartom.
Hogyha Ön megérti azt, hogy október 23-án szándékváltás történt és az emberek barikádot emeltek és Molotov-koktélért nyúltak, akkor hogyan nem lehet azt megérteni, hogy mondjuk tíz-tizenöt év után nálunk, akik eddigi teljes életünkben szélmalomharcot folytattunk a békés demonstrációink százaival a rettenetes túlerővel szemben, megtörtént a szándékváltás. Az én titkosszolgálati megfigyelésem például nem 2006 óta, hanem egészen konkrétan 2003-ban – a könyvemben ott van a pontos dátum – kezdődött, amikor megkeresett a Nemzetbiztonsági Hivatal, és az ’50-es éveket idéző módon hallgattak ki egy pincében, stb. Tehát vagyunk olyan fiatalok, akik tíz éve érezzük ezt a diktatúrát magunkon. Hogyan nem lehet azt megérteni, hogy tíz év után, és főleg az őszödi beszéd kiszivárgása után, mi úgy éreztük, hogy na itt van végre az a történelmi pillanat, amikor az 1956-os forradalom mintájára leszámolhatunk ezzel a hatalommal?
Tíz éven keresztül megpróbáltunk minden jogi eszközt, mindent. Például a szovjet emlékmű eltávolítására Budaházy Gyuri, meg én magam rengeteg békés tüntetést szerveztünk. Tíz éven át mi minden békés jogi eszközt végigjártunk és mindig falakba ütköztünk. Az én tévéostrommal kapcsolatos bírósági tárgyalásomon ott volt tanúként az a Majoros Zoltán REBISZ-es vezető, azt hiszem ott is volt Krisztina a tárgyalásomon, akit szinte már rugdosott az asztal alatt a BRFK képviselője, hogy ne mondjon már el belső titkokat, mert a tárgyalásomon tanúvallomásában kifecsegte, hogy valójában miként adták, pontosabban nem adta senki sem az utasításokat az ostrom éjszakáján. A tanúvallomása megint azt támasztotta alá, amit én a saját szememmel láttam, hogy totális fejetlenség volt a TV ostrománál a hatalom részéről. Tehát semmiféle megszervezés nem volt.
És hát itt megint az Ön könyvében tényszerűen arról beszélnek, hogy provokátorok ostromolták a tévét. Számomra ez azért megdöbbentő, mert egyébként Ön alapos, tájékozott, művelt és jogi kérdésekben különösen szakértő. Hogyan kezelhet tényként valamit, amiről nincs bizonyíték? Gergényi nagyon jól megfogalmazta, hogy 50 éve nem volt ilyen és hát értsék meg, hogy hát ezért nem voltak felkészülve, ezért veszítettek. 50 éve? Ezt mondta 2006. október 23-a után. Köszönjük szépen, én azt mondtam, köszönöm Gergényi elvtárs. Köszönöm, hogy ezt kimondta. 2006-50=1956. Csak az a baj, hogy ez a forradalom próbálkozásként hamvába halt. Többek között két dolog miatt. Nem volt politikai támogatottsága és a politikai erők, pártok mind cserbenhagyták akkor szeptemberben ezt az ügyet, a másik pedig hogy nem volt fegyver a kezünkben. Ennyi a különbség ’56-hoz képest, a mi belső indíttatásunk az nem különbözik, csak változott a korszak.
- Hát meg az a különbség Laci, hogy akkor voltak 5-6 millióan az utcán. Tehát az egész ország megmozdult ’56-ban.
- Nem egészen így van Krisztina. Akik gyakorlatilag részt vettek, főleg a harcokban, hát az néhány ezer ember volt. Ezt ’56-osoktól meg lehet kérdezni.
- Én úgy tudtam, hogy ’56-ban tényleg az egész ország megmozdult. Apám ott volt és ő mindig ezt mondja, hogy óriási különbség volt a mostani helyzet és aközött, merthogy mindenki ott volt. Tehát az egész ország egy emberként mozdult meg.
- Az a helyzet, hogy például 1848-ban mindössze ezer ember indult el a márciusi ifjakkal. Ezer ember. Tehát nem voltak milliók ’48-ban, pedig az ország lakossága lényegében több volt, mint ma. 1956-ban is, akik fegyverrel álltak a kézben, az néhány ezer ember volt…
- Az lehet, hogy akinek fegyvere volt, az…
- Aki kiment az utcára, az is néhány százezer ember volt. Valóban óriási tömegek vonultak az utcára. Annyian, mint amennyien a Fidesz gyűlésein, sőt a MIÉP gyűlésein is voltak nem egyszer az elmúlt években is. Most már világosan látszik, hogy Magyarország lakosságának nagy része rezignáltan venné tudomásul, ha mi most forradalommal átvennénk a hatalmat, mert annyira gyűlöli már ezt a kormányt meg ezt a rendszert. Semmit nem csinálna. Óriási hazugság volt azt mondani, hogy polgárháború lenne (mint ahogy például Bencsik András és Kerényi Imre beszélgetéseikor elhangzott). Dehogyis lenne polgárháború. Csak annyi a különbség, hogy akkor az a százezer ember, aki kivonult, az most azért nem vonult ki, mert Orbán Viktor nem hívta őket oda. Ez a nagy igazság. És akkor vér nélkül be lehetett volna fejezni azt, ami elkezdődött a TV ostrommal. De nem ezt választották, hanem azt választották, hogy a Fidesz-közeli médiumok, azok, akik addig öt éven keresztül engem a magyar nemzet élharcosaként festettek le, meg reklámozták a Magyar Szigetet, azóta bojkott alatt vagyok, nem hívnak be soha, szóval ezek a médiumok így egyik napról a másikra elkezdték sugallni, hogy provokátorok voltak a tévéostromlók, Toroczkai is ügynök stb… holott pontosan tudják, hogy én honnan jöttem, mit csináltam.
Vissztérve a tévéostromra. Én láttam ott civilben rendőrt. Konkrétan a BRFK-nak a közrendvédelmi osztályán dolgozó tisztet láttam ott civil ruhában, akit azért ismerek személyesen, mert az elmúlt tizenakárhány évben irtózatosan sok demonstrációt jelentettem be a rendőrségen. Szóval ismerem ezeket a rendőröket, és láttam közülük olyat, aki ott volt civilben, a lépcsőn a rendőröket a testével próbálta védelmezni és utána én magam láttam, ahogy konkrétan ez a rendőr civilben bucskázik le, bukfencezve a lépcsőn és utána, amikor egyszer mentem október 28-a előtt bejelenteni egy demonstrációt a Budai Várba, és akkor bent voltam nála a rendőrségen, mondta, hogy az ostrom után hetekig kórházban volt és valóban jól láttam, hogy ő volt az. Tehát tudom, hogy voltak civil ruhás rendőrök és azt is tudom, hogy mit csináltak ott. Próbálták védelmezni a televíziót, de nem tudták, mert főleg fejben nagyon meg lettek verve. És azok a rendőrök nem irodisták voltak, ez sem igaz. Többek között konkrétan azok a rebiszesek védték a tévét, akik utána a Zsanett-ügyben voltak érintettek, voltak közöttük közrendőrök és voltak, mint pl. ez a Majoros Zoltán ezredes, aki tanúként volt jelen a tárgyalásomon. Ő például a volt REBISZ-nek a vezetője, az emberei mind REBISZ-esek voltak. Tehát az is egy nagy legenda, hogy szegény irodisták védték a tévét. Ez hazugság, nem igaz. Fejben, pszichikailag meg lettek verve és a rendőri vezetők egyszerűen nem voltak hajlandók dönteni, egymásnak passzolták a döntést, és ugye elmondta, az én tárgyalásomon is elmondta ez a Majoros, hogy totális káosz volt. Ő is kereste, hogy ki itt a parancsok. Nem merték felvállalni ezt a helyzetet.
De itt sajnos a könyvben is tényként kezeli a kérdező is, aki már felteszi a kérdést. Idézek a könyvből: „a Hír TV közvetítését nézve nem tűnt föl önnek a békés tüntetők és a provokátorok párhuzamos jelenléte?” – ez a kérdés az Ön könyvében. De hol az első bizonyíték arra, hogy a harcban, amikor a követ fogja valaki vagy a husángot, provokátorok vettek részt? Azt mondja, hogy valahogy „nem láttam a vádlottak padján túl sokat az olyan kinézetű fiatalok közül, akik az MTV lépcsőjén vasoszloppal verték a sarokba szorított rendőröket”. Egyetlen egy olyan volt, aki konkrétan a vasoszloppal verte a rendőröket, méghozzá egy újpesti futball drukker, akik Sopronból jöttek, mert aznap Sopronban játszott az Újpest focimeccset. Pont akkor jöttek haza. És ugye a mobiltelefon korszakában, meg az internet korszakában nem csoda, hogy értesültek a tévéostromról, s odajöttek. A Drukkerek mindig autóbusszal, együtt járnak. Itt a legenda kulcsa, hogy miként kerültek oda autóbuszok. Jöttek, azonnal kapták a hírt, hogy mi történt. Tudni kell, hogy mind az Újpest B közép, mind a Fradi B közép fiataljai nemzeti érzelműek. De nem Operaházba járnak, hanem futballmeccsre, nekik ez a szórakozásuk.
És itt jön a másik nagyon fontos dolog megint, hogy nem vagyunk egyenlőek és ugyanolyanok. Ők teljesen mások, mint az elméletet felállítók. Igen, ők valóban verekedősebb emberek. Más mentalitásúak. De felteszem a kérdést Krisztinának: Vajon a nándorfehérvári diadalt, akik kivívták, és most nem elsősorban a keresztesekre gondolok, hanem a fegyverforgató végvári vitézekre, szóval Ön szerint, ha ma itt lennének közöttünk az egyébként hősként tisztelt végvári vitézek, akiket oly nagyra tartunk, vajon Operába járnának-e és valóban egy fideszes polgári körös vagy politikus gondolkodásának, vagy akár az ön gondolkodásának oly könnyen megérthetően gondolkoznának-e, vagy inkább futballmeccsre járnának? Én biztos vagyok benne, hogy sportmérkőzésekre járnának. Ismerem ezeket a focihuligánokat. Ezek kitűnő harcosok lennének bármilyen háborúban és egyébként a tévéostromnál is azok voltak. Más mentalitásúak, mint az átlag, de én tudom, hogy ezek kitűnő nemzeti gondolkodású emberek. Az se volt egy matyó hímzés, ahogy a végvári vitézek tudtak például mulatni.
Szóval azt kellene végre megérteni, hogy van racionális magyarázat a tévéostromra. Az sem igaz, hogy nem kerültek a vádlottak padjára sokan, sajnos többeket elfogtak és börtönbe is kerültek néhányan. Egyébként a felkelők között harcoló rendőr, Udvardi Ákos kapta a legtöbbet, volt egy nagy interjúm vele is a Magyar Jelenben, hála Istennek sikerült felkutatnom. Tavaly szeptemberben jött ki a börtönből. Első fokon három év hat hónapot kimondtak rá, tehát nagyon kemény dolgokon ment keresztül. És ezek után azt mondja, hogy nem bánta meg, hogy ott volt a TV ostromnál és büszke lesz rá még az unokái előtt is, hogy ott volt. És megkérdeztem, hogy valaki megköszönte már? Mert ő hazafias hitből, forradalmi lelkesedésből csinálta, elragadta a hév. És rettenetesen fájdalmas pont ez, hogy minket a nemzeti oldal egy része nem ért meg.
Egy szűk réteg, a vezetőség, konkrétan a Fidesz vezetőire gondolok, Kövér László, Demeter Ervin kezdte terjeszteni ezt az ügynök legendát rólam, miközben nagyon jól tudják, hogy nem vagyok az. Ön is sajnos erősíti ezt a hamis képet, idézek könyvéből: „Most már bírói bizonyossággal látjuk azt a későbbi napoknak az ügyeiben, hogy voltak beépített, tehát civil ruhás rendőrök is szeptember 18-20-án a tömegben. Ezeknek a civil ruhás rendőröknek a feladata nem az volt, hogy kiemeljék a randalírozó embereket, hanem ellenkezőleg, a szándékerősítő hatás fokozása a tömegben” – ezt nyilatkozza a könyvében. A tévéostrommal kapcsolatban szeretnék egy olyan felvételt látni, ahol látható legalább egy olyan egy civil, akiről 100 százalékosan bebizonyított, nemcsak legenda, hogy civil ruhás rendőr és szándékot erősített, tehát buzdította a népet, vagy harcolt. Mert például én voltam, aki buzdítottam a népet, de én tudom magamról, hogy nem vagyok se rendőr, se ügynök. Szeretnék egyetlen bizonyítékot látni arra nézve, hogy aki vasrúddal ütlegelte a rendőröket, az beépített ügynök volt. Én ugyanis ismerem a harcolókat, s tudom, hogy hazafiak. Tehát hol van a bizonyíték arra a súlyos állításra, hogy provokátorok voltak?
- Hát a TV ostromnál nem tudom konkrétan, ez biztos. Másnap egy ügyben tényszerűen megállapíttatott, a Rákóczi úton, valahol az Uránia Mozi környékén álltak és anyáztak ugye a rendőrökre, ez az egyetemista fiú, a Dukán Dániel, többször megjelent a sajtóban a neve, tehát nem számít hivatásköri titoknak. És csuklyás, harcos külsejű fiatalember volt velük és mondta, hogy vegyétek fel a csuklyátokat, vegyétek le a csuklyátokat. Videóznak, satöbbi, satöbbi, tehát teljesen a tömeg részeként nyilvánult meg ott a Daniék mellett. Majd amikor már szétszéledt a tömeg és egy páran maradtak, akkor ez a fiatalember volt az, aki odament és azt mondta, hogy őrizetbe veszem önt ilyen és ilyen bűncselekmény alapos gyanúja miatt, satöbbi és kiderült, hogy egy civil ruhás, beépített rendőr volt, aki a tömegbe volt beépülve és úgy viselkedett, mint a tömegnek egy tagja.
- Persze, hiszen álcázniuk kellett magukat, be kellett épülni, hogy elnyerjék a bizalmukat ezeknek a fiataloknak. Természetes, hogy be kellett épülniük. A Szent Korona Rádióval rendszeresen leplezünk le, fotózzuk le ezeket a civil ruhás rendőröket, rendszeresen nyilvánosságra hozzuk a képeiket. Ma már tudjuk, hogy nagyon sokan vannak a tömegben. Kifejezetten kapucnis pulóverben, Londsdale feliratú pulóverben, még tettünk is ilyen felhívást, hogy senki ne jöjjön közülünk Lonsdale-es pulóverben, mert ezek a hülyék abban jönnek, jelezve, hogy ez egy ilyen divat, a fociszurkolók, meg miközöttünk is. De ez ettől függetlenül nem támasztja alá azt, hogy a TV ostromnál provokátorok okozták vagy idézték elő az ostromot.
Mi több, semmi nem bizonyítja, sőt, minden az ellenkezőjét bizonyítja annak az állításnak, ami szintén a nemzeti oldalról vádként jelentkezik, hogy mi ezekkel az összecsapásokkal ezt a hatalmat erősítjük. Ezzel szemben ma már világosan látszik, hogy olyan mélyponton soha nem volt ez a hatalom, mint egyébként a TV ostrom óta folyamatosan. És soha a Fidesz akkorát nem nyert, mint a TV ostrom után az önkormányzati választásokon. Most éppen Rogán Antal művel undorító dolgokat a „provokátor törvénytervezetével” és az MSZP-SZDSZ-t kiszolgáló kijelentéseivel, és továbbra is azt mondja, hogy mi a kormány érdekeit szolgáljuk ezekkel az akciókkal, miközben én azt mondom, hogy ellenkezőleg, a Fidesznek rendkívül hálásnak kell lenni, meg a nemzeti oldalnak, ugyanis mi még paradox módon azzal is a nemzeti oldal szekerét toljuk, ha leügynököznek minket. Mert akik elhiszik rólunk ezt az őrültséget, azok is azt mondják, hogy lám-lám, ez a Gyurcsány mire képes, hogy ilyen ügynököket felfogad, felbérel, hogy felgyújtsák Budapestet.
2006 őszén aztán a karhatalom már nemcsak ránk, hanem mindenkire tüzelt és most mindenki felismerte, hogy milyen ez a hatalom. Ön a könyvében a tévéostromnál „szerencsétlen”, „szegény” rendőrökről beszél… 1956-ban akár a szovjet katonák között, sőt, továbbmegyek, akár az ÁVH-sok között nem voltak ugyanilyen családapák, érző lelkű emberek? Dehogyisnem, biztos, hogy voltak. A közkatonák között biztos, hogy voltak. Aki azért állt be ÁVH-snak, mert mit tudom én, haza akart vinni minden este valami ételt a családjának, és ezért ÁVH-s lett, vagy rendőr lett, vagy hát a szovjet kiskatonákról nem is beszélve. És bizony az ’56-os forradalomban ezeket is megölték a forradalmárok, mint ahogy a forradalmárokra is tüzeltek. Ez egyfajta háború, ahol ha valaki katona, vállalnia kell ennek a kockázatát.
- Azért a 2006. szeptemberi magyar rendőrség mégsem volt teljesen ÁVÓ, nem? Én látom azt, hogy itt is tanítványaim vannak, meg minden, akik rendőri pályára mennek, nyomozónak adott esetben. Tehát azért ez nem egy…
- Nem, mint ahogy az ÁVÓ-sok közül sem mindenki vett részt a kegyetlen vallatásokban. Tehát ahhoz nem volt köze mondjuk egy utcán járkáló rendfenntartó akárkinek, hogy bent az irodában mit csinálnak, hogy körömletépés folyik. A rendőröknek át kellett volna állni, mi úgy gondoltuk, ezért skandáltuk még először, hogy „magyar rendőr velünk van”. Persze, abban igazuk van, hogy kellett volna egy tömeg. Ott kellett volna Orbán Viktor. Ha ő megjelenik 200 ezer emberrel, rengeteg rendőr megmondta, megüzente nekem, hogy azonnal átálltak volna. Szóval akkor nincs Krisztináéknak sem arra konkrét bizonyítéka, hogy a tévét provokátorok, fizetett rendőrök, ügynökök ostromolták?
- A TV ostrommal kapcsolatban nincs, mondom másnappal vagy harmadnappal kapcsolatban, a Dukán-üggyel konkrétan van. Beépített rendőr vette őrizetbe aztán azokat, akik…
- Persze, mert a TV ostromnál még nem tudták, hogy lesz erőszak. Utána már tudták, hogy lesz, sőt azóta már minden rendezvényen, ahol Budaházy, Toroczkai megjelenik, készül a hatalom arra, hogy megint valami forradalmat akarunk kirobbantani. Most már nyilvánvaló, hogy vannak. A TV ostromnál viszont tudom, hogy nem voltak provokátorok.
- Kíváncsi vagyok, hogy Lacinak mi a véleménye arról a teóriáról, mert ez szerintem nagyon is életszerűnek tűnik, hogy lehet, hogy előre nem készült rá a hatalom, de amikor már észlelték, hogy mi a helyzet és látszott az, hogy itt lehet, hogy egy rendőr meg fog halni, lehet, hogy… szóval tényleg óriási kártételek lesznek, akkor ők már szándékosan nem avatkoztak be, mert ott voltak közvetlen közelben olyan rendőri erők, akiket be lehetett volna vetni. És hogy állítólag ez egy tényleg nagyon jól bevált harcászati stratégia, hogy végignézetik az alárendeltjeikkel azt, ahogy az ellenség támadja a bajtársaikat. És ezt nekünk rendőrök mondták el, tehát kifejezetten nemzeti érzelmű rendőrök, tehát nem az ellenség oldaláról, akik ott voltak a közvetlen közelben és elmondták, hogy majdnem lázadás tört ki, mert rettenetes érzés volt végignézni azt, ahogy a bajtársaikat ütik-verik és ők nem mehetnek oda segíteni. És hogy ugye kérték különböző rendőri egységeknek a vezetői, hogy vezényeljenek oda erősítést, és nem tették. Tehát hogy ebben azért igenis volt valami szándékosság a hatalom részéről, nem?
- Ez most megint csak spekuláció… A tévéostrom már lassan történelem. A történelemmel kapcsolatban pedig abszolút nem szeretem a spekulációkat, főleg amire nincs bizonyíték. Minden azt támasztja alá és mindig is erre épített ez a típusú hatalom, hogy neki az a legjobb, ha itt a legnagyobb békesség és nyugalom van, és bégető birkák a lakosok. Tehát abszolút nem jó nekik ez a háborgás, ez a forradalmi hangulat.
- De már annyira átmosták az embereknek az agyát, hogy ők is úgy érzik, hogy ez a nyugalom, tehát hogy nyugalom meg békesség, ezek a hívószavak.
- De ez hülyeség…
- Ezzel teljesen egyetértek, hogy hülyeség, de mégiscsak annyira átmosták az agyukat, hogy az emberek azt gondolják, hogy az a jó, ha nyugalom van, békesség van, tologathatom a kosaramat a Tescoban, tehetek bele leváló kínai szandált a gyereknek, a sok vackot, élhetem a kis életemet, satöbbi, és ebben ringatják az embereket. És akkor úgy állítják be, hogy jönnek ezek a félelmetes alakok, akik itten randalíroznak, és csak mi vagyunk azok, akik meg tudjuk védeni az országot ezektől.
- Igen, hát ez viszont a média hatalma, ez ellen iszonyatosan nehezen tudunk harcolni. Szóval majdnem hogy lehetetlen. Ezért jártam most is az országot egy csomó helyen, előadást tartottam, hála a Jóistennek volt rá érdeklődés. Most is azért beszélek ilyen hosszasan erről Önnel, mert azért Morvai Krisztina most már egy véleményformálóvá lépett elő a nemzeti oldalon. És ezt a könyvet is sok nemzeti gondolkodású ember elolvasta. Azt gondolom, hogy azzal az egy résszel, amikor provokátorozza a tévéostromlókat, sajnos óriási károkat okozott.
Mindenben soha nem fogunk egyetérteni, de alapvetően, főleg a mostani korban, meg a mostani ellenséggel szemben így a könyv elolvasása után és a beszélgetés közben az világossá vált számomra, hogy egyébként nekünk egy oldalon kell lenni. Még akkor is, hogy ha sok mindenben különbözünk. A liberálisok azt mondják, hogy ahogy az idő halad előre, egyre jobb világ felé haladunk. Én meg azt mondom, hogy ahogy az idő halad előre, egyre rosszabb világ felé robogunk. A technikai fejlődéstől például nem lesz jobb a világ. Mire jó az, hogy például van tévé? Jó az az emberiségnek? Én azt mondom, hogy egyáltalán nem jó, sokkal jobb volt, amikor a fonóban meséltek az emberek szájról szájra történeteket, sokkal jobb világ volt.
- De mégse lehet visszatekerni az idő kerekét és tény, hogy itt tartunk, tehát egyfelől van ez az úgymond korszerűség, még hogyha ez negatív is, másfelől pedig, tehát ennek a drámaiságát próbáltam megfogalmazni ebben a könyvben, hogy amikor ott álltam a modernitás közepén egy bírósági tárgyalóteremben és kimondták azt, hogy ennek a fiatalembernek a nyakát beleteszik egy hurokba, fölkötik, leszedik az akasztófáról, beteszik egy dobozba és elássák a szomszédos temetőben. És ennek a kettőnek a feszültsége érintett meg annyira, hogy akkor mondtam ki magamban azt, és utána pedig a második történet kapcsán, ami szintén hasonló volt és érzelmileg involvált, akkor mondtam ki magamban azt, hogy lehet, hogy a halálbüntetés igazságos, de mégsem tudok jó szívvel halálbüntetés-párti lenni. És azt mondom, hogy nem szeretném, hogy ha az én nevemmel csinálnák ezt. Másrészt nem tudok azonosulni azzal, hogy lejöjjünk a bűnözőnek a szintjére.
- Nekünk egy, a mainál kevésbé érzékeny, új harcos réteget kell kinevelnünk. Azt a harcos kasztot, amely a hazánkat a szó szoros értelmében kiverekedte és védelmezte, módszeresen kiirtották. Amennyiben sikerül, akkor az elnyomóink nem egy bégető birkanépet fognak itt találni, hanem harcosokat, akik nem félnek. Az ökölvívónak sem elég csak a zsákot püfölni. Azért kell mindig vagy az edzőjével vagy egy társával az edzéseken is edzenie, harcolnia, bokszolnia, hogy megszokja a harcot. Tehát amikor odaáll a ringben vele szemben egy ellenfél, akkor ne remegjen meg a lába attól, hogy most mindjárt egymásnak esünk. Ezért kell nekünk is edződnünk, mert tűzben edződik a kard… És, amikor legközelebb felvonul a hadseregével a hatalom, nekünk már nem remeg a lábunk.
- A három lányom közül kettő harci sportot űz, míg a másik karatézik…
- Helyes, csak én ezt a társadalomban akarom megvalósítani. És igenis oda kell állni ilyen helyzetekben ezeknek a fiataloknak ahhoz, hogy ne lehessen azt mondani nekik, hogy hú, ha nem húzzátok be magyarok a fületeket-farkatokat, akkor majd jön a karhatalom! Tehát mi ebben vagyunk érdekeltek, mi ezt a harcos réteget próbáljuk kinevelni, a társadalom üdvére.
- Most világosodott meg előttem, hogy valószínűleg tényleg az információhiány az, ami engem rossz irányba vitt. Ugyanis információhiányban szenvedtem szeptember 19. és 20-a éjszakájával kapcsolatban, és ezért az én agyamat is át tudták mosni. Információhiányban szenvedtem október 23-án délután három és este hat óra közötti időszakra vonatkozóan, majd pedig éjszaka a barikádokra vonatkozóan. És ugyanúgy át tudták mosni az agyamat, mint a legtöbb embernek az agyát.
Tehát amikor október 23-a előtt 2006-ban én olvastam azt, hogy lecsuktak embereket meg minden, randalírozó, őrjöngő embereket és néztem a televízióban, vagy mit tudom én, kergetik ott a rendőröket meg gyújtogatják az autókat, satöbbi, akkor én is bevettem ezt.
Én ezt most már borzasztóan szégyellem. És amikor megalakult ez a Civil Jogász Bizottság, akkor az volt az elképzelésünk, hogy mi október 23-ának a történetét próbáljuk feltárni és az azzal kapcsolatos jogsértéseket bemutatni és a felelősségre vonást sürgetni meg az áldozatok rehabilitációját és kártérítését. És elkezdtük ugye ezt a valóságos tényfeltárást. Tehát szemben a Gönczöl-bizottsággal, mi tényleg tényfeltárást végeztünk, meghallgattunk 70-80 körüli áldozatot. Szóval a lényeg az, hogy elkezdtük ezt a tényfeltáró munkát és ennek kapcsán nyílt meg előttem az igazság.
Azok a rendőrök, akik az embereket lődözni kezdték meg gumilövedékezni, meg az ártatlan földre került embereket ütni-verni, ezek jogellenes támadók voltak, akikkel szemben megillette az embereket a jogos védelem. De mi nemcsak jogos önvédelemről beszélünk, hanem másoknak a személyét, életét is jogom van megvédeni. Akkor ott egy jogos védelmi szituáció volt. Tehát lényeg az, hogy az igazsággal való szembesülés az álláspontom megváltoztatására kényszerített. Tehát azt mondtam, hogy más az igazság, mint amit én elképzeltem, és hogy bizony az én fejemet is sikerült, vagy az én agyamat is átmosni. A Civil Jogász Bizottságunk, amiből már kiváltam, megcsinálta ezt a feljelentést, és hogy még ebben is úgy szerepel maga a tényállás, hogy a rendőrség hagyta összekeveredni az erőszakos randalírozó tömeget a tisztességes, békés, fideszes ünneplőkkel. És ez egyszerűen tényszerűen nem igaz.
- Ismertem olyan fideszeseket, akik ünnepelni mentek és utána barikádot építettek.
- Igen. Meg hát nem randalírozó erőszakos tömegről volt szó. Tehát attól, hogy valaki nem a Fidesz gyűlésen ünnepelt, hanem éppen máshol volt, attól még nem randalírozó csőcselék. És hogy a kődobálás is például úgy kezdődött, tehát ez tipikusan olyan volt, amit mondani szoktak, hogy a felbőszült erőszakos randalírozó palesztin fiatalok kővel dobálták a békésen lövöldöző izraeli rendőröket és harckocsikat. Szóval ez körülbelül ez a szituáció volt.
Na, szóval a lényeg az, hogy ezeknél a történeti tényállási elemeknél nyitott voltam az igazság iránt és volt lehetőségem, volt forrásom, hogy megismerjem az igazságot és meggyőződjek róla és korrigáltam a rossz beidegződéseimet. A rossz beidegződés az volt, amit a manipulatív, sötét, hazug média az emberekben elültetett. Ugye képi manipulációkkal is meg minden. Na most, valószínűleg annyi történt, hogy a TV ostrommal kapcsolatban nem kerültem még abba a helyzetbe, hogy megismertem volna a tényszerű igazságot, illetőleg az igazságnak olyan elemeit ismertem meg, amik nem a teljes igazság… És talán mindezek vittek el rossz irányba és lehet, hogy ezt egészítette ki az az érzelmi szál, amit szintén itt leírunk a könyvben elég részletesen, hogy hát milyen érzés volt szembesülni azzal, hogy a férjemet megölhetik.
- Beszéltek telefonon az ostromkor a férjével, Baló Györggyel, aki ugyebár a tévé épületében rekedt, s akinek az autóját is felgyújtották a felkelők?
- Közben már igen.
- És mit mondott?
- Azt, hogy ő nem látott semmit, mert ő ugye bent volt egy majdnem üres épületben, én meg kívülről láttam azt, hogy például már ég az épület meg ilyesmi, meg hogy pillanatokon belül be fognak hatolni. Én a kezdetekkor tényleg nagyon lelkes voltam, meg nagyon boldog voltam, hogy itt valami történik, úgy éreztem, hogy tényleg a nép a kezébe fogja venni valahogy a hatalmat azon az éjszakán, és hogy el fogjuk a francba küldeni ezt az országromboló rablóbandát, és hogy minden jóra fordul. Nagy lelkesen elkezdtem ugye nézni ezt az adást a televízióban. Mind a három gyerekem otthon volt…
- Mekkorák, hány évesek?
- 17 éves a legnagyobbik… Akkor volt 15 igen, de akkor szerintem már aludt, mert ő nagyon eminens tanuló és vannak az ikrek 9 évesek és közülük is az egyik aludt, másikuk pedig fönt volt velem és kérdezte, hogy mi van. És mondtam, hogy hát úgy néz ki, hogy szembeszállunk mi magyarok a Gyurcsánnyal és, hogy valami nagy dolog készülődik ma éjszaka, és akkor valahogy mit tudom én, kimentem csinálni egy kávét, sejtettem, hogy hosszú lesz az éjszaka. Gondoltam, hogy fölmegy szépen és alszik a kis mackójával, és akkor látom, hogy még mindig ott ül, szopja az ujját és nézi a tévét. Azt mondja, hogy hát én most fönt maradok, és ezt néztem, mert magyarnak születtem. Ugye, és 7 éves volt. És akkor ott ült és hát együtt izgultunk azon, hogy itt mi fog történni. Persze, nekem már néhány perc elteltével eljutott az agyamig, hogy a férjem bent van az épületben, és hogy azért ez elég veszélyes helyzet. De hát a Sárának ezt nem akartam mondani, hogy ne essen pánikba és azt is láttam, hogy valószínűleg az a mi autónk, ami ott ég. És akkor gondolkodtam, hogy mint anya most mit csináljak, tuszkoljam be valahogy az ágyba, parancsoljam lefeküdni, de hát úgyse fog tudni aludni és akkor egyszer csak ő kérdezte, hogy mama, az véletlenül nem a mi autónk, ami ott ég? És akkor mondtam, hogy hát nem tudom, nem hiszem, nem valószínű. És akkor annyira rossz volt így látni a kislánynak az arcán a változást. Tényleg rettegtem, hogy ezek az emberek be fognak menni az épületbe és meglincselik a férjemet. Hát azért arról volt valami fogalmam, hogy nem valami nagyon népszerű a nemzeti oldal szemében…
- Baló György elég messze van Krisztina közéleti tevékenységétől. Azóta egyébként nem beszélnek, nem politizálnak otthon?
- Hát igyekszünk nem, merthogy a gyerekeket valahogy mégiscsak föl kellene nevelni. Ha egy olyan rendes férjem lenne, amiről beszél Laci, hogy rendnek kell otthon lenni, akkor biztos kapnék egy marha nagy pofont és akkor nem csinálnám. Hát szóval én viszont úgy érzem, hogy most erre szólít a Jóisten, tehát hogy nekem igenis ki kell menni az utcára, igenis ott kellett lenni március 15-én éjszaka is. A férjem most küldte át az e-mailt, hogy azt akarja a nézőknek egy része, hogy rúgják őt ki. Tehát az ORTT-be ment panasz, meg a tévé vezérigazgatóságnak, hog
