Szoros csatában jutott tovább a Debrecen a Levadia ellen

A Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján a Debreceni VSC az idegenbeli 1–1-et követően hazai pályán 3–2-re nyert a Levadia Tallinn ellen, így 4–3-as összesítéssel jutott a következő fordulóba, ahol a svájci bajnok FC Basellel találkozik majd.

A Levadia már a találkozó elején megszerezte a vezetést. Konstantin Nahk végzett el szabadrúgást a hazai kaputól 25 méterre a 3. percben. Az észt csapat futballistája nemes egyszerűséggel tekert el a Loki-sorfal fölött, a labda érintetlenül pattant a jobb alsó sarokba. A bal kapufánál helyezkedő Mindauskas Malinauskas nem tudott átérni a lövésre. 0–1. A kapott gól után megzavarodott a magyar bajnok, a Levadia többször is eljutott a hazai kapu elé, de a befejezésbe vagy az utolsó passzba rendre hiba csúszott. A 14. percben végre feljegyezhettük az első DVSC-lehetőséget is – nagyjábol ekkortájt rendezte sorait a magyar bajnok, és kezdett el futballozni. Coulibaly a 16-os bal sarkánál helyezkedő Yannickhoz passzolt, aki kevéssel a jobb alsó sarok mellé lőtt. A 22. percben Czvitkovics Péter a tizenhatos bal sarkánál egy visszacselt követően eresztett meg egy életerős löketet, de az észtek kapusa védte a középre tartó labdát. Két perccel később Maksim Podholjuzin mellett húzta meg a labdát Yannick, az észt játékos azonban buktatta a tizenhatoson belül. A játékvezető nem habozott, és a tizenegyespontra mutatott. Adamo Coulibaly gyenge büntetőjét ugyan hárította Martin Kalmaa, ám a kipattanót már közelről, fejjel értékesítette a francia támadó. 1–1.

Nem sokkal később pedig már vezetett is a Loki! Coulibaly remek ütemben lépett ki a leshatáron a 32. percben, majd miután hosszan vette át a labdát, a kimozduló kapus előtt középre passzolt. Az érkező Yannick a kapu felé továbbította a kissé maga mögé érkező labdát, amely fölött elrúgott az egyik vendégvédő. A gólvonal előtt még Kulcsár Tamás mindent elkövetett, hogy „elvegye" a találatot Yannicktól. Sikerült is neki: az első DVSC-s tétmeccsén pályára lépő támadó kb. két centiméterről, becsúszva bombázott a kapuba. 2–1. Az első Loki-gól előtti öt percben már a Debrecen irányított. A játék ekkor már rendre a vendégek térfelén zajlott. A magyar csapat nyomása pedig hamar góllá, gólokká érett. Érezhető volt, hogy ha ezzel a mentalitással futballoznak Herczegék a mérkőzés hátralévő részében, akkor nem kerülnek bajba.

A második félidőben aztán nem volt probléma a hozzáállással. A Loki az első öt percben sokkal magabiztosabban játszott, mint tette azt az első játékrész hasonló időszakában. A szünetben Herczeg lehozta a gólszerző Kulcsárt, helyére az első meccsen betaláló Rezes Lászlót küldte a pályára. Aztán hirtelen mégis egyenlített a Levadia. A mérkőzés legszebb támadását vezette a vendégcsapat az 53. percben, amelynek végén Ivanov kiemelte a labdát a bal szélen felfutó Vitali Leitannak, aki 16 méterről kapásból a jobb alsóba lőtt. Malinauskas ebben a gólban is benne volt, nagyon későn ért le a litván kapus. 2–2. A DVSC azonban nem esett össze, és két perccel később ismét megszerezte a vezetést. Egy bal oldali beadás után az össze-vissza vágódó labdát Coulibaly szelídítette meg, majd egy védő szorításában talppal Szakály Péterhez játszotta. A középpályás higgadtan átvette a labdát, majd 10 méterről a kapus lábai között a kapuba lőtt. 3–2.

A 70. perchez érkezve ismét némileg fölénybe került az észt csapat, de ez csak átmeneti volt. Hiába érkeztek meg a vendégek a Loki tizenhatosának előterébe, igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. Igaz, a mai napon azt se nagyon lehetett hagyni, hogy távolról kapura lőjenek a tallinniak. Deniss Malov aztán a 73. percben megsegítette a magyar bajnokot, és nagyon nehéz helyzetbe hozta a Levadiát. A középpályás a kilépő Coulibaly ellen követett el taktikai szabálytalanságot, amiért megkapta második sárgáját, s mehetett idő előtt zuhanyozni. Az utolsó negyedórában a Loki taktikusan játszott, s több kontratámadása is volt, amellyel végleg eldönthette volna a továbbjutás kérdését. Újabb gól azonban nem született, és a DVSC – nyugodtan mondhatjuk, hogy a jobbik csapat – jutott tovább.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, visszavágó
Debreceni VSC - FC Levadia Tallinn 3:2
(Coulibaly 24', Kulcsár 32', Szakály P. 55' ill. Nahk 3', Leitan 53')

DVSC: Malinauskas - Nagy Z., Komlósi, Mijadinoski, Fodor - Kiss Z. - Szakály P. (Varga J. 72'), Czvitkovics - Kulcsár (Rezes 46'), Coulibaly, Yannick (Dombi 84')

Klubmenedzser: Herczeg András

Levadia: Kaalma - Teniste, Podholjuzin, Morozov, Kallimullin - Nahk, Malov, Leitan, Ivanov, Felipe Nunes (Subbotin 80') - Neemelo

Vezetőedző: Igor Prins

További eredmények

Olimpi Rustavi (grúz) 1:1 Aktobe (kazah)
Továbbjutott: Aktobe, 3-1-es összesítéssel
Pyunik Jereván (örmény) 0:1 Partizan Belgrád (szerb)
Továbbjutott: Partizan, 4-1-es összesítéssel
Jeunesse Esch (luxemburgi) 0:0 AIK Solna (svéd)
Továbbjutott: AIK, 1-0-s összesítéssel
HJK Helsinki (finn) 2:0 h.u. FK Ekranas (litván)
Továbbjutott: HJK, 2-1-es összesítéssel
MSK Zsolna (szlovákiai) 3:0 Birkirkara (máltai)
Továbbjutott: Zsolna, 3-1-es összesítéssel
Sparta Praha (cseh) 2:0 Liepajas Metalurgs (lett)
Továbbjutott: Sparta, 5-0-s összesítéssel
Lech Poznan (lengyel) 0:1 t.e.: 8-9 Inter Bakı (azeri)
Továbbjutott: Inter, 1-1-es összesítés után büntetőrúgásokkal
Zeljeznicar (bosnyák) 0:1 Hapoel Tel-Aviv(izraeli)
Továbbjutott: Hapoel, 6-0-s összesítéssel
Rosenborg BK (norvég) 2:0 Linfield (észak-ír)
Továbbjutott: Rosenborg, 2-0-s összesítéssel
Hafnarfjördur (feröeri) 0:1 BATE Borisov (belorusz)
Továbbjutott: BATE, 6-1-es összesítéssel

Keddi eredmények

FK Renova (macedón) 0:2 Omonia Nicosia (ciprusi)
Továbbjutott: Omonia, 5-0-s összesítéssel
Dinamo Tirana (albán) 1:0 Sheriff Tiraspol (moldáv)
Továbbjutott: Sheriff, 3-2-s összesítéssel
HB Tórshavn (feröeri) 1:0 Salzburg (osztrák)
Továbbjutott: Salzburg, 5-1-s összesítéssel
The New Saints (walesi) 4:0 Bohemians Dublin (ír)
Továbbjutott: TNS, 4-1-s összesítéssel
FC Koper (szlovén) 3:0 Dinamo Zágráb (horvát)
Továbbjutott: Dinamo, 5-4-s összesítéssel
FK Rudar Pljevlja (montenegrói) 0:4 Litex Lovech (bolgár)
Továbbjutott: Litex, 5-0-s összesítéssel


(NSO nyomán Szent Korona Rádió)

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

Magyar Lelátó (ismétlés)

4:00–4:45
Hetente jelentkező műsor magyar sporteredményekkel, érdekességekkel, ajánlókkal, csapatok indulóival, esetenként interjúkkal. A műsor archívuma ITT érhető el. Kiemelt támogató: Aréna 2000 Könyvkiadó Partner: www.stopli.hu
(Sportműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

4:45–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!