Csütörtök délutántól Debrecenben, a Főnix Csarnokban folytatódik a 2010-es Futsal Európa-bajnokság. Az elődöntőben Azerbajdzsán a portugálokkal, a címvédő spanyolok Csehországgal találkoznak. Rádiónk tudósítói csütörtöktől már Debrecenből jelentkeznek a mérkőzések tudósításával.
Egynapos szünet után csütörtök délután folytatódik a 2010-es Futsal Európa-bajnokság, méghozzá az elődöntőkkel. A legjobb négy közé a címvédő Spanyolország mellett Csehország, Azerbajdzsán és Portugália jutott be. A program 17:30 perckor kezdődik az Azerbajdzsán-Portugália mérkőzéssel, majd 20 órától a mieink után Olaszországot is búcsúztató csehek a címvédő Spanyolországgal találkoznak. Mindkét mérkőzést a debreceni Főnix Csarnokban rendezik.
Azerbajdzsán - Portugália
Azerbajdzsán válogatottját sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartják. Alesio Da Silva brazilos csapata megnyerte az A-csoportot, miután a mieink ellen 3-1-re, Csehország ellen 6-1-re nyert. A negyeddöntőben aztán Ukrajna következett, 3-3-as rendes játékidőt követően büntetőkkel 4-2-re nyertek és bejutottak az elődöntőbe. Az azeriek keretében öt brazil származású játékos szerepel, akik a hátukon viszik a csapatot. Biro Jade négy, Serjao és Thiago két-két góllal járult hozzá az azeriek eddigi meneteléséhez, rájuk nagy szüksége lesz a csapatnak a portugálok elleni mérkőzésen is.
"A célunk az volt, hogy bejussunk az egyeneskieséses szakaszba." - kezdte az értékelést Rizvan Farzaliyev, a csapat játékosa. "Úgy gondolom van esélyünk, hogy a döntőben játszhassunk. Tudjuk, hogy Portugália egy remek csapat, játszottunk korábban ellenük, így tudjuk mire képesek. De ezen a mérkőzésen bármi megtörténhet."
Orlando Duarte csapata a csoportból másodikként jutott tovább Spanyolország mögött úgy, hogy mindössze egy pontot tudott összeszedni a két találkozón. Fehéroroszország ellen egy eseménydús meccsen 5-5-ös döntetlen született, a spanyolok pedig sima, 6-1-es győzelmet arattak ellenük. A negyeddöntőben Szerbia ellen lépett pályára a luzitán sereg, s a vártnál simább arányban, 5-1-re lemosta a pályáról déli szomszédunk csapatát. A portugáloknál eddig Arlando, Cardinal és Joel Queirós vitte a prímet, ha ők úgy szerepelnek majd az elődöntőben, ahogy eddig tették, akkor Portugália a döntőig menetelhet.
"A csoportbeli első két találkozónk volt a felkészülési meccsünk. Tény, szerencsénk is volt az elején, de mostmár készen állunk, hogy egészen a döntőig meneteljünk." - mondta Orlando Duarte.
Csehország - Spanyolország
Spanyolország eddig tíz alkalommal lépett pályára Csehország ellen, s mind a tíz találkozót megnyerte. Jose Venancio López csapata a csoportból simán, 2 győzelemmel jutott tovább, 15 gólt szerezve és mindössze kettőt kapva. Luis Amado kapus lehúzta a rolót, a mezőnyjátékosok pedig pontos, gyors passzokkal hozták egymást játékba, s a helyzeteket is jól használták ki. A negyeddöntőben viszont nem működött tökéletesen a gépezett, hiszen "csak" 0-0-s eredményt értek el Oroszország ellen. A büntetőpárbajban aztán csak sikerült kivívni a továb bjutást, egy maratoni csatát követően 7-6-os összesítéssel.
"A csehek elődöntőbe jutása nagy meglepetés." - mondta a spanyolok edzője. "Remkül játszanak vészkapussal és a védekezésben is jók. Igazi győztes mentalitásról tettek tanúbizonyságot, amikor a magyarok ellen 0-4-ről fordítani tudtak. Az én csapatom is erős, fizikailag és mentálisan is, és a lehető legjobban fel fogunk készülni erre a sorsdöntő mérkőzésre."
Csehország válogatottja annak köszönheti elsősorban a legjobb 4 közé jutást, hogy a legnehezebb pillanatokban sem veszítette el a reményt. Első mérkőzésükön a tornán 6-1-re kikaptak Azerbajdzsántól, a második találkozón viszont 0-4-ről fordítottak, majd 6-5-re nyertek a magyar csapat ellen. A negyeddöntőben megint bizonyították, hogy képesek az utolsó percig küzdeni, hiszen ugyan a félidőben még Olaszország vezetett 2-1-re, a végén Tomás Neumann csapata ünnepelhetett, amely büntetőkkel kivívta az elődöntőbe jutást.
"Véleményem szerint Spanyolország még jobb csapat, mint az olaszok, ezért még nehezebb dolgunk lesz." - nyilatkozta a cseh szakvezető. "Ők a legjobbak Európában, talán az egész világon, így nem lesz könnyű, de mindent megteszünk a győzelemért. Sokan szurkolnak nekünk, a cseh televízió is közvetíti a meccseinket, ez plusz motivációt is jelent számunkra."
Két remek mérkőzésre van tehát kilátás csütörtökön délután és este Debrecenben, a Futsal ünnepe következik, az egyetlen probléma, hogy a mieink már csak kívülről követhetik az eseményeket.
Tekintse meg Futsal EB Galériánkat
Futsal Európa-bajnokság
2010. január 28., Debrecen, Főnix Csarnok
Elődöntők:
17:30: Azerbajdzsán - Portugália
20:00: Csehország - Spanyolország
(UEFA.com nyomán Szent Korona Rádió)







Hozzászólások
34 min 52 sec ago
1 óra 19 min ago
2 hours 31 min ago
2 hours 39 min ago
3 hours 35 min ago
6 hours 13 min ago
11 hours 54 min ago
12 hours 33 min ago
12 hours 33 min ago
12 hours 35 min ago