U19: Minimális vereség Ausztria ellen

U19-es válogatottunk kedden mutatkozott be a szerbiai Eb-selejtezőtornán. Együttesünk Tavankutban mérkőzött meg Ausztriával, s bár az első gólt a mieink szerezték, végül 3-2-es vereséget szenvedtünk.

Wilco van Buuren Gulácsi Péter - Szokol Zsolt (Bajner Bálint a 81. percben), Varga Péter, Iszlai Bence (Preklet Csaba a szünetben), Sváb Dániel - Ladányi Tibor, Hidi Patrik - Rácz Ferenc (Hefler Norbert a 70. percben), Simon András, Kovács Dániel - Tischler Patrik összeállításban szerepeltette a gárdát.

Csapatunk lendületesen kezdett, és a 13. percben meg is szerezte a vezetést. Ekkor Tischler Patrikot buktatták a 16-oson belül - a játékvezető nem sípolt, megvárta az események alakulását -, a labda Simon András elé került, a támadó pedig 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt (1-0). Az első félidő hajrájáig a mieink birtokolták többet a labdát, ennek ellenére a szünet előtt az osztrákok kétgólos előnyre tettek szert. A 34. percben ellenfelünk értékesítette első igazi helyzetét, egy kontratámadás végén Gravogl talált közelről Gulácsi Péter kapujába (1-1). A 43. percben Dragovic 17 méterről, szabadrúgásból szerzett előnyt együttesének (1-2), a 45. percben pedig egy védelmi hibát kihasználva ismét Gravogl volt eredményes (1-3).

A második félidőt jól kezdtük, s az 54. percben szépítettünk: Simon András játszott Kovács Dánielhez, aki balról középre emelt és az érkező Tischler Patrik öt méterről a hálóba fejelt (2-3). Ezután nyomás alatt tartottuk az osztrák kaput, de újabb gól már nem született, így vereséggel kezdtük a tornát.

- Roppant csalódott vagyok, hiszen a játék alapján legalább döntetlent érdemeltünk volna - nyilatkozta a mérkőzés után Wilco van Buuren. - A labdabirtoklás és a helyzetek kialakítása terén egyaránt ellenfelünk fölé nőttünk, játékosaimmal együtt szomorú vagyok, hogy hibáink miatt mégis pont nélkül fejeztük be a mérkőzést.

A nap másik meccsén Szerbia mérkőzik meg Finnországgal.

Válogatottunk csütörtökön 14 órakor Tavankutban Finnországgal játsszik, majd vasárnap 16.30-kor Szabadkán Szerbia korosztályos csapata ellen lép pályára.

(MLSZ.hu)

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot! PayPal-on is!

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

Jelenleg a rádióban

Kalandozó Magyarok (ismétlés)

2:00–3:00
A műsor többek között a külföldön tanuló, dolgozó magyaroknak, valamint az idegen országokban született magyar gyökerekkel rendelkezőknek és nem utolsó sorban a kárpát-medencei magyaroknak szól, külhonból. A műsor archívuma ITT érhető el.
(Külhoni)
Most hallható:

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

<<<Zene>>>

3:00–3:30

Pilisi Visszhang (ismétlés)

3:30–4:30

Belépés

Szavazás

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!